Uwe Ackerman Herceg

by **A Paradoxon Ura** Hétf. Márc. 30, 2009 11:30 am

Uwe Ackerman
Herceg

Faj: Vámpír

Életkor: 40 /

Koncepció: Felső Tízezer tagja.

Természet: Bíró

Viselkedés: Világfi

Előnyök

- Pirospozsgás (2 pont)
- Mágikus ellenállás (2 pont)
- Vaskarat (3 pont)

Hátrányok

Tulajdonságok

Erő: 8 / 22
Ügyesség: 7 / 12
Gyorsaság: 7 /17
Modor: 10
Intelligencia: 9
Megjelenés: 8
Észlelés: 10
Álloképesség: 10 / 26
Akaraterő: 10
Szerencse: 8

Hátterek

Anyagi Háttér:8
Befolyás:7
Szövetségesek: 5
Kapcsolatok: 6
Hírnév: 3
Csatlósok: 5
Státusz: 7
Nyáj: 5
Kor: 4

Képességek (Opcionális):

Atlétika 3
Empátia 3
Éberség 5
Helyismeret 2
Irányítás 5
Kézitusa 4
Kifejezőkészség 3
Kitérés 2
Megfélemlítés 7
Rászedés 5
Illemtan 6
Közelharc 7
Lopakodás 3
Lőfegyverek 2
Szereplés 4
Túlélés 5
Vezetés 1
Humán tudományok 4
Jog 4
Nyelvismeret
Nyomozás 2
Okkultizmus 2
Pénzügy 1
Politika 7
Diplomácia 5
Intrika 5
Természettudomány 3

Misztikus Képességek (Diszciplínák)

Uralom 5
Szívósság 8 (+16 Állóképesség)
Jelenlét 8
Őserő 7 (+14 Erő)
Gyorsaság 5 (+10 Gyorsaság, +5 Ügyesség)
Ezerarc 5
Fátyol 5

by **Vasorrú Banya** Csüt. Ápr. 16, 2009 2:26 pm

UWE ACKERMAN

Imrich Poldauf (Uwe Ackerman)

Az Adriai-tenger partján, Dalmácia kikötő városában, az akkori Záraban (ma Zadar) született 1116 tavaszán. Többgyermekes család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. De nem ő volt a legkisebb. Nyolc éves volt, mikor édesanyja késői gyermekáldásként, egy ikerpárnak adott életet. Korán kivette részét a házkörüli munkákból. Az akkori viszonyokhoz képest jól éltek. Minden felesleges felhalmozásukat a földek bővítésére fordították. Évek során, büszke tulajdonosai lettek egy cseresznyefa ligetnek. Bátyja és nővére tevékenyen részt vett, a sok évszázad múlva Marasquino ként elhíresült likőr készítésében.

Zára városa ekkoriban Ordelafo Faliero dózse kezén volt, akit a köznép „harcos ember” jelzővel tisztelt meg. Mérhetetlen sok háborút folytatott, s leggyakrabban győzedelmeskedett is. A velencei dózse és a magyar Könyves Kálmán bőszülten harcoltak a dalmát városokért, míg a dózse 1115 -ben megnyerte a háborút. Ám az ellenségeskedés nem állt le. A két ország folyamatos hatalmi harcot vívott a területekért. Ennek a harcnak esett áldozatul Imrich bátyja Ladislaw. S mikor ő is katonaérett lett, hiába volt minden szülői befolyás, mennie kellett. A fronton ismerkedett meg egy olasz ítésszel Amando Riccardival. A férfi a csaták közti „pihenők”ben okítgatta a tudásszomjas ifjút. Imrich odafigyelt a tanításra, mely az emberek jogairól szóltak. Ám elsősorban olaszul kellett tökéletesen megtanulnia, hogy megérthesse a bonyolult történeteket.
A velencei dózse uralkodása alatt Zára városát, kikötőjét is elözönlötték az itáliai kereskedők és egyéb, új otthont kereső bevándorló családok. Így az olasz szó hamar elterjedt a városkában. Ám az őshonos dalmáciaiak nehezen voltak rávehetők a nyelv használatára. Imrichnek tetszett a dallamos nyelv, s kíváncsi gyermekként sokat felszedett a piaci bevásárlások és csavargások során. Nem volt nehéz pótolnia a hiányosságokat a fronton.

Gyorsan megértette a jog fontosságát, és szentül elhatározta, ha túléli a harcokat, akkor hazatérve tarisznyát ragad, és megkeresi azon tudorokat, akik őt tovább képezhetik.
16 évesen vitték el katonának s négy évig szolgálta a dózse hódító terveit. Ekkor egy összecsapás során életveszélyesen megsérült, s a feletesse kérelmezésére, elbocsátották a fegyveres szolgálatból. Hivatalosan és véglegesen hazatérhetett. Azaz hazaszállíttatott. Szülei kétségbeesetten mozgattak meg minden követ, hogy fiúk egyáltalán életben maradjon. Csodával határos módon meggyógyult, de még sokáig gyengélkedett. Ezeket az időket is felhasználta a tanulásra. Kutakodásai közben döbbent rá hogy a jog története egyidős a civilizáció történetével. A legősibb jog az egyiptomi birodalom joga volt i. e. 3000 körül, mely keveredett vallási elemekkel, tradíciókkal, de megjelentek az első jogelvek, s a polgári jog egyes elemei.
Későbbi tanulmányai során jutott el arra a felismerésre, hogy az ókor legfejlettebb jogrendszere Rómában alakult ki, ahol önálló jogtudomány, jogászság, jogi iskolák jelentek meg, a jog tudománnyá vált, kifejlődött a római jog. A római jogot I. Justinianus császár kodifikálta 529-ben, a törvénygyűjtemény a sötét középkor évszázadaiban feledésbe merült és csak a 11. században fedezték fel újra, a leírások szerint.
Mikor felgyógyult valóban tarisznyát kötött, s elhagyta a harcok dúlta hazáját, elment Itáliába jogot tanulni.
Fáradhatatlanul bújta a könyvtárakat, s fóliáns lapok pora tapadt ujjaihoz. Bekönyörögte magát a vitás ügyek tárgyalásaira. Az egyik ilyen alkalommal nem bírta tovább elviselni az ostoba vitatkozást és először csak halkan, majd egyre hangosabban ismertette a saját, logikusan felépített véleményét. Az öregek meglepve néztek össze, s az ifjú „jogtudor” legnagyobb meglepetésére, elfogadták az okfejtését.

Még aznap este megkereste Imrichet egy gyönyörű ifjú lány, és arra kérte követné őt a mentorához, mert hogy annak is valami vitás ügye támadt. A fiatalember szívesen indult első, talán igazi megbízatása felé. Az előkelő, palotának is beillő lakhely volt Luigi Pendrosa fészke. A férfi a legfinomabb selymekből, csipkékből készült ruhában pirospozsgásan jött elé. Ajkán mosoly szemében mérhetetlen mohóság. Felfogadta Imrichet, s bár jól megfizette, de követelt is tőle. A rábízott ügyek néha érdekes fordulatot vettek. Az útban lévő személyek néha eltűntek, gyakrabban meghaltak. Pendrosaval senki sem mert ujjat húzni a városban.
Fiatal de egyre kevésbé naiv hősünk gyorsan a dolgok mögé látott. Ám ekkor már furcsa rajongást érzett munkaadója iránt. A lelke mélyén berzenkedett az eljárás ellen, de nem tudott érdemben mit tenni. A bőségesen juttatott pénz nagy részét hazaküldte szüleinek, de még így is maradt elég arra, hogy saját házat vásároljon. Pendrosától kapott feladatok mellett másoknak is segített, de ezen segítségek ellenértékét a megbízója hajtotta be, s ez gyakran nem anyagi ellenszolgáltatás volt.

Öt év telt el.
Egyik nap Pendrosa meglepő ajánlattal állt elő. Adott egy teljes hetet, hogy Imrich kitombolja magát. Csinos hölgyeket bérelt mellé s egésznapos kirándulásokra küldte az olasz tájak legszebb helyeire. Hatalmas lakomákat rendezett, s palotájában látta vendégül a fiatalembert. Az egy hét letelte után minden nemű előzetes magyarázat nélkül ölelte magához.
Imrich iszonyatos kínok közt tanulta meg a testvériség törvényeit. Atyja ugyan vigyázott rá, de ő maga hajszolta bele az ifjú vámpírt a legsötétebb eseményekbe.
S bár Imrich tervei közt az szerepelt, hogy hazatér az új léte immáron meghatározta sorsát.

Pendrosa atyai kötelezettségeit jól ellátva megtanította neki a lét szabályait s lehetőségeit. A képességeit önmaga fejlesztette ki a testvérek közt forgolódva, s ennek nem egyszer kegyetlen következményeit volt kénytelen elviselni.
Majd két emberöltő kellett, hogy a testvérek tisztelni kezdjék s kikerüljön atyja árnyékából.
Az évszázadok alatt folyton költözve, végignézte a hatalmi változásokat, s megtapasztalta mennyit ér egy emberi élet. A háborúk okozta beidegződések szerint nem sokat, így nem is kímélte az életet. Aztán ahogy civilizálódott Európa, s egyre inkább kifinomultabb módszerek kellettek az élelem megszerzéséhez, úgy változott az ő hozzáállása is.
A hatalmi létrán elérte azt a magasságot, ahol már atyja nem parancsolhatott neki, s el is távolodott tőle. Visszatért Dalmácia földjére s Split városában átvette az akkori herceg, Baldo Dragan mellett a tanácsadói posztot. Biztonságos fészket épített ki magának Diokletianus császár lassan romossá váló palotájában. 1815 -ben az a vének tanácsa engedett a lázongó ifjú testvérek nyomásának és teljes udvartartásával együtt „lecserélték” a herceget.
Imrich Poldauf nem először változtatott nevet. Új országot, várost keresett. Menekülése során Svájcig jutott, ahol ő maga dolgozta ki a tervet, hogyan döntse meg az akkori gyengekezű herceg uralmát. Tapasztalata volt bőven. S mikor a terv bevált, már tökéletesen kialakított udvartartással lépett a trónra.
Hatalomra kerülésének napján nevezte magát először Uwe Ackermannak.
Azóta is szilárdan és megingathatatlanul ül trónján. „Túlélt” jópár trónfosztási kísérletet, de tapasztalata megóvta attól hogy el kelljen hagynia a kiharcolt hatalmi pozíciót.
Keménykezű de elvhű. Minden esetben figyelembeveszi a kor jogi állásfoglalását, és ügyesen forgatja át a hagyományokat is figyelembe véve, a testvériség létébe.
Szabadidejében kellemes időtöltésnek tartja a törvények tanulmányozását értelmezését, s a múlt tévedéseinek kielemzésével foglalkozik.
A városban szemmel tart jópár joghallgatót és végzett jogászt. Néha segíti az életüket, előmenetelüket. A saját tudását teszi általuk közzé. Értekezéseket, előadásokat ír, s engedi hogy mások nevén jelenjenek meg az írások. Ezért azonban keményen megdolgoztatja lekötelezettjeit. A jog kacifántos útjain, a kiskapukon át sok mindent elér, amihez egyébként hagyományt kellene törnie, s fel kéne használnia az évszázadok alatt megerősödött képességeit. Jobban szereti a „valóságnak megfelelően” intézni az ügyeket.

Legutóbbi gyermeke Nadia Perrin még csak „gyermek”. Együtt lakik atyjával s igen nagy becsben tartott hölgy, mivel érett fejjel fogadta az ölelést és higgadtan „éli” meg a gyötrelmeket. Igyekszik logikusan következtetve megtalálni a lét hasznos oldalát.

Uwe Ackerman Herceg

Uwe Ackerman Herceg

Re: Uwe Ackerman Herceg