Elenor Khnum

by **Erica Fadde** Kedd Ápr. 14, 2009 1:52 pm

Név: Elenor Khnum
Faj: vadász
Életkor: 25 év
Született: 1984. augusztus 30.
Svájc, Martigny

Koncepció: Nyomozó

Természet: Bíró, gyámkodó
Viselkedés: Alkalmazkodó, maximalista

Tulajdonságok:
Erő: 6
Ügyesség: 8
Gyorsaság: 7
Modor: 6
Intelligencia: 7
Megjelenés: 7
Észlelés: 6
Állóképesség: 5
Akaraterő: 6
Szerencse: 5
Felhasználva: 5 szabadon elkölthető pont

Előnyök:
Egyensúlyérzék (1 pont)
Mérgező vér (3 pont)
Összpontosítás (1 pont)
Mágikus ellenállás (2 pont)
Hátrányok:
Függőség (1 pont): nikotin
Mélyalvó (1 pont)
Öngyilkos hajlam (3 pont)
Született kétkedő (2 pont)

Hátterek:
Anyagi háttér 2
Kapcsolatok 2
Szövetségesek 3
Fegyvergyűjtemény 3
Céltudatosság 2
Kettős személyiség 2
Felhasználva: 4 szabadon elkölthető pont

Képességek:
Atlétika 2
Empátia 3
Éberség 2
Kézitusa 4
Kifejezőkészség 3
Kitérés 4
Figyelem 3
Közelharc 5
Lopakodás 2
Álcázás 3
Lőfegyverek 4
Túlélés 2
Vezetés 4
Humán tudományok 3
Természettudományok 3
Jog 2
Nyelvismeret 2 (anyanyelv: francia +angol, német)
Számítógép 3
Felhasználva: 4 szabadon elkölthető pont

Krédók:
Megváltás 4. szint
Ítélkezés 4. szint
Látás 2. szint
Felhasználva: 2 szabadon elkölthető pont

by **Erica Fadde** Kedd Ápr. 21, 2009 9:42 pm

Előtörténet:

(Megjegyzés: eredeti név: Amrei Dara Kaelin)

A fotelban egy nő ült. Jobb kezében cigaretta, ami nélkül igen kevés ideig bírja. Ajkai közt lassan kifújta a füstöt, majd kinyitotta két, sötétbarna szemét, és kedves, gyermeki mosolyával nézett a nem messze ülő férfira. Természetellenesen lila fürtjei kihívóan lógtak homlokába, hosszú lábait keresztbe tette. Még egy szívás a nikotinrúdból, és mindent kellemesebbnek látott. A vörös kanapét, a szürke fekvőhelyet, amin már annyi elmebeteg kibeszélte az életét, és tudta, hogy ő lesz a következő áldozat. A férfi türelmesen nézett rá, elvégre már jó ideje ismerte a problémás hölgyet. Újabb füstfelhő, elégedett mosoly, és a cigaretta elaludt. A hölgy feljebb tűrte hosszú ujjú pólója ujját, így elővillantak a rózsaszín csíkok, amik többször is keresztbe szelték mindkét csuklóját. Felkelt, hogy pár pillanat múlva helyet foglaljon a szürke ítélőszéken. A férfi barátságos arccal leült nem messze tőle, és lágy hangon szólalt meg.
- Tehát… ismerjük már egymást egy ideje. Kérlek, kertelés és finomítás nélkül, mesélj el nekem mindent, amit tudnom kell az életedről, Amrei.
A nevet csak habozva mondta ki. Jól tudta, hogy a nő nem szereti, ha így szólítják… mintha direkt fel akarta volna húzni, még a beszélgetés kezdete előtt. A fekvő csak vett egy mély levegőt, majd lassan belekezdett.
- 25 éve élek ebben a bolond világban… de ezt tudod. A gyerekkorom… hamar elment.
Mielőtt folytatni tudta volna, a férfi közbeszólt.
- Várj, Amrei… Elenor, sajnálom- tette hozzá gyorsan, mikor a nő arca kezdett eltorzulni. – Most ne Quentinként gondolj rám, hanem… egy idegenként, és ne ugorj át részleteket, mert kihagyhatsz…
- Ha idegenként gondolnék rád, mindent kihagynék! – felült, és dühösen összehúzta szemöldökét. Gyilkos pillantással nézett a pszichiáterre, aki ahelyett, hogy segíteni akart volna neki, inkább csak hátráltatta… legalábbis az ő felfogása szerint.
- … fontos dolgokat. – Elfúló hangon fejezte be a mondatot, aztán nyugtatóan a nő vállára tette a kezét. Nehéz eset… de tolerálnia kell. – Bocsáss meg… csak kérlek, beszélj kicsit részletesebben, és ne ugrálj az időben, jó?
A nő nem válaszolt, csak visszadőlt, összekulcsolta kezeit, és nagy sóhajtás után folytatta.
- Jól van… az apám korán meghalt. Anyám pedig nehezen boldogult, de megvoltunk. Igyekeztem sokat segíteni neki, és nem megnehezíteni a dolgát. Te voltál az egyetlen barátom, bár ő ezt nem nézte jó szemmel. Merthogy… te… azt mondta, ne barátkozzak veled, mert csak hátráltatsz.
Quentin meglepődött ezen a fejleményen, de nem szakította délbe a nőt. Várakozóan és higgadtan meredt le rá.
- Amikor befejeztem az iskolát, nem volt más választásom, dolgoznom kellett. Először koszos lebujokban próbálkoztam, végül ott ragadtam. És lassan, olyan lassan, hogy észre sem vettem, elindultam a lejtőn lefelé… úgy nézett ki, nincs megállás.
Aztán, ahogy tudod, megtörtént: egyik éjjel, talán még húsz se múltam akkor, két vendég összeverekedett abban a porfészekben. Egy harmadik közbeavatkozott… legalábbis, akkor még azt hittem. Ami utána következett, arról tudsz.
A férfi lassan bólintott. Ó igen, a véres incidensen még hónapokig csámcsogott a média, a lelkileg majdnem összeroppant pultos lány története pedig mindenkit meghatott. Csendes visszaemlékezéséből a nő szavai zökkentették ki.
- Hát igen. Az újságoknak igaza volt. Bár az őrület valójában a megszállás volt… a hangok, a képek, emlékek, amik nem akartak halványodni, és olyan bizarr volt mind, hogy…
Elhallgatott, és karjaira nézett. Sosem érezte elég erősnek magát ehhez a hajcihőhöz. Nem tagadhatta, többször is megpróbálta eldobni magától az életét. Nagy sóhaj, és folytatás következett.
- Sajnos, azóta sem látom értelmét a dolgoknak. Kitisztult a kép, és értem a világot… vagyis nagy vonalakban, korlátoltan, de jobban, mint azelőtt. De miután elszabadultam otthonról, mindenképp meg kellett rendeznem a halálomat. Igen, az egész az én fejemből pattant ki, tudom, hogy ebben azelőtt kaptál némi ferdítést. De el kell ismerned, hogy a robbanás csodaszép volt. Az egész raktár, és benne én is… bumm!
Hisztérikus nevetés tört elő belőle, és győzelemittas arccal hagyta előtörni az emlékeket. Egyik új barátja, a szintén vadász Gréta segítségével szép kis tűzijátékot csináltak, hogy neki új élete lehessen. Addigi élete megszűnt létezni, csak Gréta és Quentin tudtak arról, ki is volt ő régen.
- Aztán munkát kaptam a rendőrségen. Helyszínelés, járőrözés, izgalmas feladatok. És legalább mindig ott lehetek, ha történik valami. Az őrsön ismerkedtem meg Sonya-val, tudod, a harmadik vadász, de már róla is meséltem neked. Mióta mindkettőjüket ismerem, lecsökkent a próbáim száma.
Gyászosan és utálkozón nézett le testére. Kés, gyógyszer, tisztítószer, kötél, magasság… sok mindent próbált már, ami véget vethet az életének, de valahogy mindig megmenekült. Kezdte elhinni, hogy ez a sors akarata, vagy mi a szösz. Talán a világnak még szüksége volt rá…
Miután távozott az épületből, egy adag nyugtatóval és rengeteg megfontolandó tanáccsal, még visszanézett az üvegezett toronyházra, és rosszat sejtve fújtatott. A megérzései mindig is jók voltak… túl jók.

Két hét, három kezelés, és sok álmatlan éjszaka után hírt kap arról, hogy a toronyházban gyilkosság történt. Egy fiatal férfi esett áldozatul, és két középkorú nő. A sors kegyetlen fintora, hogy a férfi volt az egyetlen, aki segíthetett Elenornak, és most ő is halott. A két nőt nem ismerte, és ez most különös módon megnyugtatja. Hihetetlen fájdalmat érez legjobb barátja elvesztése után, és újabb próbát tesz élete eldobására. Gréta az utolsó pillanatban akadályozza meg, hogy ereit hosszában vágja fel. Rohamokkal és hisztérikus gyilkolási vággyal szállítják kórházba a minden bizonnyal összeroppant nőt.

Egy évvel később…

A parkban áll, és várja, hogy a gyanútlan bestia megközelítse őket. Két társával megfeszülve várják, hogy végre lecsaphassanak. Egyel kevesebb lesz… már ez is megnyugtató. Hátul marad, és messziről intéz támadást a szörny ellen. Amikor a két nő végez vele, mosolyogva közelebb megy hozzájuk.
- Szép volt. Ha tartjuk ezt a tempót, eléggé megritkítjuk őket.
A barnás bőrű nő fejcsóválva válaszol neki.
- Ne reménykedj. Ahelyett, hogy fogynának, egyre többen vannak. De nem adhatjuk fel, szükség van ránk.
Valahogy mindig tudja, mit kell mondania, hogy helyrezökkentse a lányt, de ne tiporja sárba reményeit. Komoly arccal bólint neki, majd dolguk végeztével elindulnak az éjszakába.