Noctis Lucis Caelum

by **Noctis Lucis Caelum** Vas. Ápr. 19, 2009 4:16 am

Név: Noctis Lucis Caelum

Kora:23 éves

Faja: halandó

Koncepció: Egyetemista hallgató, programtervezést tanul. Remek eredményei miatt magas ösztöndíjat kap, emellett szabadidejében a Dissidia zenekar dobosa. Ha valaki hozzá viszi egy kis pénz fejében a motorját javítani, akkor a hozzáértő kezek újjávarázsolják azt. Az egyetem befejezése után egy motorszalont szeretne nyitni.

Természete: Hamar felkapja a vizet, hangulatember. Segítőkész és hisz a csapatszellemben. Humános alkat. Nem nyílik meg hamar idegenek előtt, sokan hűvösnek és elutasítónak találják, de ha valaki felkelti az érdeklődését erősen küzd, hogy kivívja a másik fél szimpátiáját. Fontosnak
tartja kapcsolatait és odaadó.

Viselkedése: Nem a társaság középpontja, inkább szeret a háttérben maradni, de minden esetben kiáll az igaza mellett.

Külső megjelenése: Magas, sötétkék hajszínű, barna szemű. Általában fekete rövid ujjú bőrdzsekiben és kesztyűben látni, kényelmes, fekete, bokáig érő szövetnadrágot visel. Lábán fekete, magas szárú bakancsot hord.

------------------------------
Tulajdonságok:

Erő: 7
Ügyesség:9
Gyorsaság:9
Modor: 5
Intelligencia: 9
Megjelenés: 5
Észlelés: 5
Állóképesség: 5
Lélekjelenlét: 6
Szerencse: 8

Hozzáadva +10 SzeP

--------------------------------------
Előnyök:

-Éles érzékek (+1)
-Egyensúlyérzék (+1)
-Tehetség (+1)
-Számítástechnikai érzék (+2)

Hátrányok:
-Függőség (cigaretta) (-1)
-Rémálmok (-1)
-Fóbia (klausztrofóbiás) (-2)

+1 SzeP

-------------------------------------------
Hátterek:
-Anyagi (3)
-Befolyás (1)
-Szövetségesek (2)--->Zenekari tagok: Zack Raven, Sid Trent
-Hírnév (2)
-Kapcsolatok (1)-->fegyverárus-Boris Mailloux

-------------------------------------------

Képességek:

-humán tudományok (1)
-természettudományok(1)

-atlétika (3)
-éberség (4)
-empátia (2)
-helyismeret(3)
-kézitusa (3)
-kitérés (3)
-mesterség (motorjavítás)(2)
-szereplés(dob)(3)
-technológiaismeret (4)
-számítógép (4)
-hackelés (1)
-lőfegyverek(2)
-intuíció (3)
-vezetés (4)
-alvilág ismerete(1)

(Hozzáadva +4 SzeP)

-----------------------------------------------------------
Felszerelés:
- Egy kisebb lakás a külvárosban

- Fenrir, a motorja

Noctis Lucis Caelum Fefni

- Egy egyszerű, de nagyszerű olasz Beretta92FS, már csak az önvédelem kedvéért.

Noctis Lucis Caelum Beretta_92_FS-1

- spanyol Royal tőr

Noctis Lucis Caelum Thumb_The_Royal_Spanish_Dagger_6-1

- Öngyújtó és cigaretta mindig található nála

- Egyéb fontos ingósága egy Pearl márkájú dobfelszerelés

Noctis Lucis Caelum Pearl

- és persze PC Smile

EDIT: 2009.05.14-én bekerült a Dissidia, mint zenekarnév.

by **Noctis Lucis Caelum** Vas. Ápr. 19, 2009 4:19 am

by **Noctis Lucis Caelum** Vas. Ápr. 26, 2009 2:37 am

Prológus

"Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad."

Nevem Noctis Lucis Caelum.. Latinul, a Noctis éjszakát jelent. Ha egybeolvasod, annyit tesz, az éjszakai égbolt fénye. Hogy anyám miért ajándékozott meg ezzel a névvel, csak találgathatok... Felmenőim listája sokféle nemzetiségű, de szüleim mindig is itt éltek. Életfelfogásukban tökéletesen egymáshoz illő pár voltak - szerelmük gyümölcseként egy klub pincéjében jöttem a világra, Martignyban. A város mocskába az élvezeteket gátlástalanul habzsoló, és az alvilági, mindennapi létért harcoló megkeseredett és kiábrándult emberek közé születtem, elvégre az ember nem válogathatja meg sem a rokonait, sem hogy hova pottyantsa a gólya.
Apám humorista volt; a városra egyaránt üdítően hatottak mókás szójátékai, és pikáns, erkölcstelen tréfái, bár túlnyomó részt az utóbbi kategóriában alkotott. Élvezte az életét, igyekezett sokat élni - ha szomorú volt, vagy vidám, azt semmiképpen sem visszafogottan tette. A tréfáit otthon írogatta, egy füzetbe, sokszor még lámpa mellett görnyedt esténként. Minden szomorú ember arcára mosolyt csalt- amerre járt, az emberek kivirágoztak. Édesanyámmal kezdett megromlani a kapcsolatuk, elsősorban azért, mert lassan a vidám családi életet elkezdte felváltani a közöny és a nemtörődömség, elhidegültek egymástól. Anyám szeretett csinos ruhákra költeni, és mindig roppant kihívó nőszemély volt, így eshetett meg az az eset, hogy viszonyt kezdeményezett a nagybácsikámmal, de apám szemet hunyott minden felett, már csak én tartottam vissza a válástól. Anyám esténként dolgozott, nappal pedig pihente az éjszaka fáradalmait, már ha, itthon pihente ki. Nem szoktunk beszélgetni, de sokat hallottam róla az iskolámba járó srácoktól, akik már ilyen fiatal korban és belógtak néha bárokba. Nem egyszer bocsátkoztam verekedésbe, mikor szennyes dolgokat bizonygattak anyám munkásságáról… Mindezek ellenére én nagyon büszke voltam a papámra, és mindig izgatottan vártam haza. Számomra ő volt gyerekkorom hőse, minden szuperhősnél nagyobb fegyvert tartott a kezében: a vidámságot és a mókát, amivel elűzte az emberek fáradtságát és keserűségét a szürke városban. Ha egyedül éreztem magam, engem is felvidított, de rá kellett jönnöm, hogy a showbiznisz meghülyíti az embereket. Egyre sikeresebb lett és önteltebb, az emberek valószínűleg pénzügyek miatt szívesebben barátkoztak vele, aljasul kihasználták. Velem is kevesebbet törődött, anyagiakban próbált mindent megadni, pedig én csak azt szerettem volna, ha egy kis időt szán rám, amíg vicces történeteket mesél. Az éjszakáimat immár teljesen egyedül töltöttem a házban, míg ők élvezték az életet- sötét volt, és ijesztő.
Apámat meghívták egy népszerű esti szórakoztatóműsorba, ami hatalmas lehetőség volt számára. Napokig lázasan készülődött, öltönyt vásárolt, és drága parfümöt. A siker nem maradt el, napokig cikkeztek utána róla, ő pedig megrészegült a sikertől. Azt hitte övé a világ, így az eddig sem mérsékletes életmódja még az eddiginél is bizarrabbá vált. A szerencsejátékok és az italozás egyre inkább mindennapos tevékenység lett. Egy éjszaka, egy nőt vitt fel egy elegáns hotel szobájába, akit az élvezetek mámorában agyonvert. Az utolsó viccet látogatási időben hallottam tőle, de többé már nem látott mosolyogni. Ekkor, 13 évesen rájöttem, hogy szuperhősök még sem léteznek.
A középiskolai első éveiben nem igazán barátkoztam senkivel, idegesített, ha valakit nevetni láttam. Beszédtémám sem volt igazán, csak csendben figyeltem a sarokban. Ehelyett bújtam a computert, és magába szippantott a világa. Érdekelt a programozás és a különféle ketyerék, így egyre logikusabbá vált a gondolkodásom. Nem volt kedvem emberek közé menni, inkább a saját magam által felépített kis világba burkolóztam, erőm és kedvem pedig nem volt arra, hogy kitörjek abból.

by **Noctis Lucis Caelum** Vas. Ápr. 26, 2009 2:38 am

"Minden külső vagy belső sötétségben, fenyegető viharban és végveszélyben a legkisebb fénypont is irányjelző, életmentő világítótoronnyá növekszik."

Egy nap hazafelé menet egy gyanútlannak tűnő srác tűnt fel előttem. Azt mondta, rosszul lett egy haverja és segítsek nekik. Elvezetett egy sikátorba, majd a beszéde egyre fenyegetőbb hangnemet ütött meg. Az öltözékét jobban megfigyelve, valami iparos gyereke lehetett, szedett-vedett megjelenése volt. Haja ragadós volt a ráfújt hajformázó szerektől, és lilás árnyalatokban pompázott. Remegő hangon pénzt követelt tőlem. Mikor nem tettem eleget a kérésének, az ökölbeszorított kezeivel nekem támadt. Bár nem voltam egy sportos alkat, de a pillanat hevében mégis meg tudtam magam védeni, nem tűnt jártasnak abban, hogy gyanútlan emberekre támadjon. A srác feladta, én pedig ott hagytam.
Másnap ismét találkoztunk az utcán. Elhaladt mellettem, mintha mi sem történt volna. Észrevettem, amikor egy lányt szólított le, majd elvezette egy hasonlóan nyugodtabb helyre, ahogy engem is tegnap a sikátorba. Követtem őket, de útközben a fiú rángatózni kezdett, majd összeesett. Annak ellenére, mit tett velem azelőtti nap, kórházba vittem.
Innen indult a barátságunk története- a fiú, mint később megtudtam Scott, valóban nem volt egyszerű eset. Minden pénzét könnyebb kábítószerekre költötte, így mikor már anyagilag padlón volt, bűnözéshez folyamodott. Túl jó ember voltam ahhoz, hogy magára hagyjam, ő pedig csak jött utánam, hogy hálálkodjon, az adósomnak érezte magát. Életem egyik legfontosabb szakasza következett. Ekkor már 16 voltam. Lassan levedlettem a magam köré felépített falat, és eljártam vele délutánonként. Bemutatott a haverjainak is, így még több ismerősre tettem szert. Scott motoros srácokkal barátkozott, egy kisebb banda tagja volt. Először tévedtem vele kapcsolatban, ugyanis ő is hasonlóan középszerű családból származott, mint én, a szakadt ruháit pedig az általa annyira szeretett punk stílushoz hűen aggatta magára. Fura zenéi voltak, de én szívesen hallgattam vele, meg is szerettem. Gyenge jellem volt- könnyen irányította a csorda, de csupa szív fiút ismertem meg benne. Eleinte csak meghúzódtam, mint Scott "utánfutója", de hamar találtunk beszédtémát a többiekkel is, és lassan azon vettem észre magam, hogy mennyire egyformák vagyunk mind. Egyre több időt töltöttem velük, jártuk a várost, és láthattam a metropolisz fényesebb és sötétebb oldalát is, amit eddig nem ismertem. Néha volt egy olyan érzésem, hogy ez a hely egészen titokzatos és más- mintha több lenne, mint aminek látszik. A nappali rossz érzéseim egy idő után átfordultak nyugtalanító álmokba, amikre rendszerint nem tudtam visszaemlékezni, csak verejtékes ébredések és kialvatlan szemek maradtak utána.
A fiúk nem csak remek járgányokkal voltak felszerelve- ebből kettő a kezük munkája volt. A szememben ők nagyok voltak, igazán különlegesnek tartottam őket, és valahol irigyeltem is ezt a képességüket. Látván, hogy mennyire vágytam az után, hogy már nekem is saját gépem legyen, elkezdtük építeni a motoromat, Fenrirt. Hétvégenként egy lemezboltban segítettem, vagy rakodóember voltam, így szereztem az alkatrészekhez pénzt, amiket a többiek rendszerint más országokból szereztek be. Az elkészült műre nagyon büszke voltam, eleinte bénáztam, de végül rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, a tudásomat igyekeztem egyre jobban kiszélesíteni ezen a területen. Bekapcsolódtam a javítási munkálatokba is. Ez után sok időt töltöttem kerekeken, egyre bátrabb lettem, és az egyensúlyom és mozgáskoordinációm is javult, nem kuksoltam egyedül otthon. Persze nem csak belülről változtam meg, külsőm is elvetemültebb lett. Kékre festett hajammal, és sötét ruházatommal borzoltam az emberek idegeit, és az amúgyis távolságtartó, hűvös imázsom csak fokozódott.

De engem nem érdekelt, ennyi elég volt.

by **Noctis Lucis Caelum** Vas. Ápr. 26, 2009 2:39 am

"Ahol sok a fény, ott sok az árnyék is."

A város egy másik bandája elkezdett barátkozni velünk- pofátlanul sznobok voltak és nagyképűek. Érdeklődtek a gépeink iránt, és bár ők nem voltak képesek építeni maguknak, rendre vásárolták a legújabb modelleket. Azt ajánlották, lógjunk velük, és egy idő után kiderült, hogy nem a négykerekűinkre fájt a foguk. Az egyik srácuk, Max dílerkedéssel foglalkozott, így már érthető volt, hogy honnan van elegendő pénze. Miután kimutatta szándékait, miszerint potenciális felvevő piacnak tűnünk, igyekeztük távol tartani magunkat tőlük, de Scott gyengepontjai a tudatmódosító szerek voltak. Miután összeismerkedtem vele, jobban figyeltünk rá, tudtuk, hogy aki egyszer elkezdi, az nem fogja sose kiheverni örökre. A csábítás erős volt, Max különféle engedményekkel szedte rá Scottot arra, hogy újra ilyen káros dolgokkal üsse el az idejét. Nyugtalan és nehéz idők következtek, veszekedések, összeverekedések és a végén már Scott minket is meglopott. Már nem lehetett bízni benne, a többiek elhanyagolták. Ők csínján bántak a szerekkel, de nekik is hízelgő volt, hogy egy hasznos ismerősre tettek szert, és így pofátlanul olcsón vásárolhattak. Egyszer-kétszer én is kipróbáltam - de a földöntúli boldogságot sosem éltem át, mert az élvezetek helyett nekem az álmaimhoz hasonló rémségek, hallucinációk jutottak, és inkább a félelmeimet éltem át, elsősorban a bezártság érzést és a magányt. Látván Scott leépülését, igyekeztünk elkerülni őket. Ő azonban hitelre vásárolt a hátunk mögött, így egy idő múltával jelentős összeggel tartozott. Nem érdekelte már az iskola sem, a világ sem, mi sem, így lehetősége se volt megadni a tartozását. Mi persze erről nem tudtunk, ha lett volna lehetőségem még Fenrirt is eladtam volna érte, de ő túl büszke volt ahhoz, hogy segítségünket kérje, a többieknek amúgyis meg volt rendülve a bizalmuk. Scott nem járt közénk, és nem engedte, hogy törődjek vele. Visszautasított, mikor találkoztam vele, és hívtam. Az egyik srácunk, Sid egyre többet lógott Maxékkel, akik teletömték a fejét. Alaptalan hazugságokat bizonyítottak Scottra, a megrendezett hamis motorlopásoktól kezdve különféle rafinált undorító terveket szőttek, így távolították el a gyenge fiút a barátaitól. De én egy szavukat sem hittem el, és éreztem, hogy ez így nem lesz jó…
A felhalmozódott kisebb vagyon miatt a dílerfiúk egyre jobban rájártak a nyakára, aztán idővel megelégelték a tehetetlenkedést. Egy balesetnek álcázott gyilkosságot követtek el. Nem igazán hittük el, mikor meg tudtuk, hogy már többé nem lehet közöttünk, és azt sem, hogy egy ilyen nem hétköznapi srácnak ilyen egyszerű halál járna, sejtettük, hogy valami nincs rendben. Megkeseredett zombi vált belőlem, kialvatlanul jártam-keltem a világban, és hasonlóan kimaradoztam, csalódtam a többiekben és megvetést éreztem irántuk, akiknek túl későn nyílt fel a szemük. Úgy éreztem, sosem voltak igazi barátok, és többet nem akartam látni őket. Űr keletkezett bennem, ami megtelt mérhetetlen bűntudattal.
Egyik nap ismét egyedül robogtam hazafelé az iskolából, de most ezúttal nem a fehér, elgyötört arcú Scottal, hanem Maxszel találtam szembe magam egy sarkon befordulva. A jelenet már megtörtént máshol, mással- pénzt kért, és mikor ellenálltam, nekem ugrott. Scott tartozását tőlem követelte, mivel engem tartott legjobb barátjának, de a szavai is késként döftek belém, mikor lassan kihámoztam szavaiból a rejtett igazságot. Tudta, hogy már nincsenek körülöttem a többiek, magamra maradtam. A nálam jóval nehezebb sráccal nem tudtam elbánni, rendesen megvert és elvitte tőlem a Fenrirt. Tudtam, hogy a gépcsoda többet ér, mint a ki nem egyenlített pénzösszeg, így azonnali intézkedésre volt szükségem, ha viszont akartam látni. Az ellopott motor tényénél azonban jobban fájt elhunyt barátom halálának valódi háttere. Eddig is tudtam, hogy aljasak az emberek, de rettentően idegesített, hogy egy ilyen cél érdekében hová süllyedt a pénz miatt a város. Bár fájt mindenem, megpróbáltam a bennem felgyülemlett agressziót hasznosítani, és hazafelé botorkáltam. A városban senki sem törődött egy kétes külsejű, megvert fiúval- az emberek fapofával siettek a dolgukra, de nem is vártam csodát tőlük.
Akkor termett előttem Sid. Az ő fülébe rólam is hasonlóan rosszindulatú szóbeszédek jutottak, mint régen Scottról, de már nem hitték el Maxéknek. Ezekben az időkben talán még jobban összetartottunk, annak ellenére, hogy mennyire távol akartam maradni tőlük, ami igazából az önmagam elöli menekülés volt. Tervet eszeltünk ki a Fenrir visszaszerzésére. Tudtuk, hogy Maxék nem kispályások, szükségünk volt eszközökre, amivel megvédhettük magunkat. Ez eset kapcsán ismerkedtem meg Boris Mailloux-szal, akinek egy fegyverkereskedése volt a városban, de természetesen nem tisztán űzte mesterségét. Sokszor árult olyan embereknek is lőfegyvereket, akik nem rendelkeztek engedéllyel, számára jó üzlet volt, mert ilyen esetben az eredeti ár kétszeresét, háromszorosát kérte. Megkaptam első fegyverem, és bár rossz érzésem támadt, mikor kézbe fogtam, meg tanultam kezelni. A lövéseim elég suták voltak, de talán arra elegek, ha muszáj lenne használnom őket, életben maradjak. Nem vettem komolyan a helyzetet. Maxék egy elhagyatott gyárban bújtak meg, a város szélén. Már a többiek is tudták, hogy mi volt az igazság. Így, bosszúra éhesen, bár kissé tartva a következményektől megindultunk...
A járgányokat az út szélén hagytuk, és felmásztunk a kisebb dombra, ahol a lepukkadt gyár állt. Sid egy erős lövést eresztett Maxék egyik kint álló motorjának gumijába. Ezt követte egy másik, majd éppen annyi, hogy menekülés esetén használhatatlanok legyenek a négykerekűek. Maxék időben észrevették a közeledő motorjaink zúgását, már vártak minket, és nemsokára négy verőember kíséretében a színre lépett ő is. Még sosem éltem át ilyen dühöt, mint mikor megpillantottam az arcán elterülő vigyort. A fegyverével játszadozva, gyermekiesen élénk hangján, amit mindig is utáltam, vulgáris szóhasználattal, lealacsonyítóan intézte hozzánk szavait. Mivel minket sem kellett félteni, a csípős szóváltások pattanásig feszítették a húrt, és a verőemberek nekünk estek. A többiek sokkal jobban verekedtek mint én, nem volt idő egymásra figyelni, mindenki el volt foglalva a rátapadt bűnözővel. A sebeim még frissek voltak, így hátul maradtam, de én sem úsztam meg anélkül, hogy ne tettem volna hozzá valamit az ütközethez. Mindvégig összeszorult gyomorral küzdöttem, de aztán én kerültem alulra. Különféle szitkozódásokat hallottam, majd a baseball ütő kemény és hideg anyagának hupákolása elnyomta azokat. Sajgott mindenem, de egy idő után már nem éreztem a fájdalmat. Még az egyre közeledő rendőrautók sipítását sem észleltem, minden elsötétült körülöttem.

by **Noctis Lucis Caelum** Vas. Ápr. 26, 2009 2:40 am

"Nincs annyi sötétség az egész világon, hogy akár csak egyetlen kicsi gyertya fényét is kioltsa."

Mikor ébredeztem, a keménység és a ridegség helyett valami meleget és puhát éreztem. Egy kórházban feküdtem. Napokig pihentem, az éjszakák és nappalok összefolytak, én pedig teljesen elhagytam magamat. Néha álmodtam- mintha újraálmodtam volna az egész eddigi életemet. Egy hét elteltével Sid benézett hozzám. Elmesélte mi történt azóta, és hogy vannak a srácok. A rendőrök egy ideje megfigyelés alatt tartották Maxék búvóhelyét, mivel idővel fény derült a gyilkosságra. Így érkezhettek meg pont időben, mielőtt még valakinek komolyabb baja eshetett volna. Maxék elsimítatlan felületeket hagytak, így emberölés vádjával nem várt túl fényes jövő ájuk. A Fenrirt visszaszerezték, nagyon dühös voltam, hogy ilyen emberek értek hozzá. Arról, hogy velünk mi lesz az illegális fegyverek miatt, nem kérdezősködtem, de Sidék megoldották az ügyet. Az volt az utolsó dolog, amiért aggódni tudtam volna. Én agyrázkódással feküdtem még jó ideig, és mire az ősz első szelei megérkeztek, már a motoromon száguldoztam.
Minden ment a régiben, csak Scott nem volt velünk. Elővettük a régi lemezeit, amiket kölcsön adogatott nekünk, és akárhányszor csak hallgattuk, eszünkbe jutott. Sid ennek hatására vett egy basszusgitárt. Eleinte nevettünk rajta, aztán mi is azzal szórakozgattunk. Ő komolyabban vette a dolgot, elkezdett tanárhoz járni, és áradozott, hogy mennyire leköti új hobbija. Zack is megfertőzödött, és vett egy szólógitárt. A koncerteken más szemmel figyelték a zenészeket és még jobban belehabarodtak a dologba, már nem itták magukat részegre, hanem komoly felfedezéseket tettek. A "Na még egy kört?" és a hasonló mondatokat felváltották olyanok hogy: "Nézdmár, Les Paulja van!" és társaik. Egy ideig nem értettem miről zagyváltak, de amikor az egyik kedvenc bandánk koncertje után kipróbálhattam egy dobszerelést, úgy éreztem, valami nagyon jó dologra használhatnám a kezeimet. A melót folyattam, most már néha suli után is, míg a többiek gyakoroltak. Lassan enyém lett az első dobszerelésem. Otthon senkit sem zavartam vele, ugyebár sosem volt otthon senki. Ráéreztem az ízére, aztán elkezdtünk összejárni nálunk. Sok időt töltöttünk gyakorlással és megalakítottuk zenekarunkat. A teleken félreraktuk a járgányokat, és zenéléssel ütöttük el az időt. Sok kedves emléket csináltunk együtt, amikre mindig emlékezni fogok. Közben kijártam a középiskolát, és egyetemre kerültem. Mivel máshoz nem értettem, programtervezést kezdtem el tanulni. Az egyetem alatt kissé nehéz volt összeegyeztetnem a sok tanulást a zenekarral és a motoros kirándulásokkal, de próbáltam a maximumot adni. Az eszem mellett a testem fejlesztésére is több időt szenteltem, hogy jobban megálljam a helyem a városban. Hogy szteroidokat szedjek, eszembe se jutott.. Elegem lett minden mesterséges portól. A cigaretta azonban, állandó kellékemmé vált.Addig is, nem rágódtam a múlton.

by **Noctis Lucis Caelum** Vas. Ápr. 26, 2009 2:41 am

A jelen
(5 évvel később)

A városra az éjszaka fekete leple borult, ez jelezte azt, hogy eljött a bűnösök és élvhajhászok ideje. Az elhasznált csikket a betonra dobta, majd széttaposta. Az utolsó szívást felváltotta egy szippantás a maróan friss levegőből. A kényelmes bőrülésre helyezte magát, és felhangzott egy biztonságot nyújtó hang, ami évek óta egyik legjobb barátjaként zakatol alatta. Elindul, nem sokkal később pedig egy kiadós száguldozás után megérkezik úti céljához. A kivilágított klub fényei körül ezernyi kis muslinca kering. Az ajtón belép, és emberek tömege áll a színpad előtt, akik arra várnak, hogy felcsendüljön pár ismerős hang, pár dallam, pár ütem. Egy óra múlva, már nem a bőrülésen ül. Kezei golyókként diktálják a tempót, és éles ritmusai belevesznek a diszharmónikus dallamokba. Hogy miről szól? Az emberi kegyetlenségről. Társadalomról. Emberekről.

"Ha más időben és helyen ébredsz, más emberként is ébredsz? Akárhova utazom, az élet piciny. Egyszeri cukor és tejszín. Egyszeri vaj. Akikkel a repülőn találkozom... azok is egyszeri barátok. Felszállunk, leszállunk, s a kettő közti idő a miénk.”

by Ajánlott tartalom

Noctis Lucis Caelum

Noctis Lucis Caelum

Re: Noctis Lucis Caelum

Re: Noctis Lucis Caelum

Re: Noctis Lucis Caelum

Re: Noctis Lucis Caelum

Re: Noctis Lucis Caelum

Re: Noctis Lucis Caelum

Re: Noctis Lucis Caelum