Angelique Tussaud

Név : Angelique Tussaud
Nem : Nő
Életkor: 18 (+199)
Születési dátum : 1793
Faj : vámpír
Koncepció : művész, nemesi leszármazott

Tulajdonságok:
Erő:8
Ügyesség :9
Gyorsaság: 10
Modor : 10
Intelligenia : 10
Megjelenés : 10
Észlelés : 9
Állóképesség : 9
Lélekjelenlét / Akaraterő : 9
Szerencse: 7

Előnyök (6) /Hátrányok (6):
Éles érzék : 1 (hallás)
Macskaügyesség : 1
Tehetség: 1 (Kifejezőkészség)
Látnoki képesség: 3
Lusta: 3
Sötét titok: 1
Válogatós vadász :1
Fagyos érintés 1




Misztikus képességek:
Uralom: 3
Gyorsaság : 3
Árnyjárás 2

Képességek:
Akrobatika : 3
Kifejezőkészség : 3
Rászedés : 3
Illemtan : 3
Szereplés : 3
Álcázás : 4
Humán tudományok : 2
Jog : 3
Nyelvismeret : 3
Alvilági ismeretek : 3
Természettudományi ismeretek : 1
Számítógép : 2
Közgazdaság : 1
Pénzügy : 1

Hátterek:
Hírnév : 4.
Befolyás: 4.
Anyagi: 4.
Kor: 1.

Életem története.

„De tudd meg!E föld népemé lesz véglegesen!S ha már reszket a világ tőlem, én leszek a vadász, te pedig az őzem.”

1793. december 13. Különös éjszaka volt. Kifejezetten sötét. Csak a Hold volt az égen, ám egyetlen csillag sem kísérte. Péntek 13-a volt, amit sokan balszerencsésnek tartanak, ám nekem a születésem napja volt. Egy nagyon is jómódú nemesi családba születtem. Bár a pénz nem jelentett számomra túl sokat. Születésemkor már javában folyt a francia forradalom, bár tény hogy nem nagyon foglalkoztam vele, hisz kislány voltam. Édesapámat Nicolas J. Tussaudnak, édesanyámat pedig Elizabeth Tussaudnak hívták. Nem volt valami kellemes gyerekkorom, annál is inkább mert utolsó gyerekként születtem, azaz 3. ként. Anyámnak előttem született még két gyermeke, egy fia és egy lánya. Rosalie és Louis. Hát mit is mondhatnék, nem voltam a kedvenc hugicájuk. Louisal még kijöttem valahogy, de Rosalie gyűlölt. Bár sosem éreztem miért, mert oka nem volt rá, és ezt a mai napig nem tudom megérteni. Mikor születtem a testvéreim már 10 és 15 évesek voltak így jóval idősebbek mint én. Azt hiszem Rosalie féltékeny volt rám, csak a külsőm miatt. Hiába voltam pedig szép és okos mindenki a testvéreimet imádta. Engem csak díszként hordoztak különböző bálokba és társasági eseményekre. Azt el is felejtettem említeni hogy Párizsban egy kastélyban éltünk. Hát kislány koromban a szüleim nagyon sok mindenre megtaníttattak , festeni, zongorázni, és a művészetek nagytöbbségére is. Tánc, éneklés, minden ami csak szóba került. 14 éves koromban megölték az édesanyámat a forradalmárok. Igazából nem voltam szomorú, nem volt a viszonyunk épp felhőtlen, és sosem szeretett. 16 éves voltam mikor megismertem egy nagyon különleges férfit. Briannak nevezte magát. Tisztán emlékszem rá. Hosszú fekete haj, hófehér bőr, és kék szemek. A legjobb barátom lett, mindig azt mondta én vagyok a fény az ő sötét életében. Mikor 17 éves lettem az apám bejelentette hogy férjhez kell mennem. Mondhatom hogy kicsit sem lelkesedtem az ötletért, tiltakoztam, dühöngtem, de persze mind hiába. Azt mondta, hogy ő így döntött és kész, fogadjam el, ez a lányok dolga. Nagyon dühös voltam rá, hisz a férfi iránt nem érzetem semmit, a gyűlöleten kívül. Egy gazdag, francia, arisztokrata nemes volt egyébként. Pont a 18. születésnapomon akarták tartani az esküvőt. Éjjelente sokat beszélgette,m Briannal erről a dologról is. Csak ültünk a vízparton és beszélgettünk. Nem voltunk szerelmesek, de lelki társak mindenképp. Sok tiltakozás, és szenvedés után azonban eljött a 18. születésnapom, melyet úgy gyűlöltem. Nagy pucc, gyönyörű ruha, csodás dekoráció, de nem voltam boldog, egy kicsit sem. A szertartás sötétedés után kezdődött, ám előtte Brian bejött a kastélyba és azt mondta menjek vele ő majd segít. Mindent elmondott magáról, ki és mi is ő valójában. Azt mondta szüksége van rám, a legjobb barátja vagyok, így örömmel mentem bele a dologba, hogy én is olyanná váljak mint ő. Egyébként a külsőm mindig is mondhatni furcsa volt. Vagyis az embereknek furcsa. Nem úgy néztem ki mint egy átlag francia. Szépnek tartottak az igaz, de furcsának is. Sötét haj, kék szem, hófehér bőr. Így eléggé kontrasztos volt a külsőm. Na de folytassuk a történetet. Elvitt a Szajna partjára egy eldugott kellemes kis részre. A lágy szellő kellemesen simogatta az arcom. Hirtelen mögöttem termett és a nyakamba mélyesztette helyes fogait.. Nem éreztem fájdalmat, inkább élveztem, nagyon is. Utána szörnyű kínokat éltem át, melyeket nem is részleteznék. Adott a véréből, melyet mohón szívtam magamba. Utána teljesen máshogy kezdtem el látni a világot, ám az nem változott, csak én lettem teljesen más. Első áldozatom mélyen gyűlölt jegyesem volt. Élvezettel ittam meg, minden csepp vérét. Nagyon ízletes volt, emberéletemben még nem tapasztaltam ehhez foghatót. Utána még 2 évig jártuk együtt utunkat Briannal, majd otthagyott. Csak úgy, szó nélkül.. Csalódott voltam, de a sok csalódás miatt amit életemben átéltem egész könnyen túlléptem rajta. Rengeteget utaztam, és tanultam. Úgy tudom a bátyám vérfarkas, a nővérem pedig vadász lett, bár fogalmam sincs hogyan, vagy miért, hiszen 18 éves korom óta nem láttam őket. Vagyis még mindig 18 vagyok, csakhogy már 199 éve folyamatosan. Volt időm tanulni, és mindenre amit akartam. De ez egyáltalán nem volt áldás, Sőt én átoknak is tartottam, de ezt már hagyjuk inkább..A lényeg hogy így váltam azzá, ami ma vagyok..És mivel a családi vagyonra testvéreim miatt nem nagyon számíthattam , elég sok időt töltöttem vagyonom gyarapításával.Megfordultam ügyvédként, de énekesként is, táncoltam, és vállaltam zongoradarabok előadását is.Na meg néha ha nagyobb összeget ajánlottak, festettem.Így igencsak sok dolgot csináltam egyszerre, de legalább meg lett az eredménye, hisz dúskálok a pénzben, bár ennyi felesleges nekem, így legalább ezzel nem kell foglalkoznom.
És még egy dolog.Van egy hogy is fogalmazza...sötét titkom, amire nem nagyon vagyok büszke, és nem tudhatja meg senki sem.Egy ideig egy sötét temetőnél éltem, olyan 1 évig körülbelül..Ott megismerkedtem egy vámpírral, akivel elég jóban lettem, de egy vadász ránk talált.És megölte őt.A város egyik elsőszülött vámpírjának, frissen ölelt gyermeke volt, így számítottak rá.Pedig segíthettem volna rajta, de én csak végignéztem ahogy megölik.Nem tudom miért tettem, és miért nem segítettem, de akkor még fiatal vámpír voltam, nem tudtam hogy mit tehetnék.Utána egy kis ideig, tényleg nagyon rövid időszak volt, gyűlöltem vámpír lenni, próbáltam megölni magam , de nem ment, állatok vérén éltem, és minden vámpírt gyűlöltem.Ma már szégyenlem ezt az egészet, de már nem tudok változtatni rajta, ezért ezt senkinek nem mondom el.Egyébként mivel elég sok mindent csináltam, sokat cikkeznek rólam mostanság is a lapok, mivel énekelek és színészkedem.Volt nemrég egy nagyobb filmem is, olyan egy hónapja volt a premierje, ez egy romantikus horrornak nevezhető film, a Holtak ösvényén címet viseli.Én a hősnőt alakítottam, Ophélia Gwarumot.Na igen erről cikkeztek mostanában a legtöbbet, na meg persze hogy biztosan összejöttem a férfi főszereplővel, ami természetesen csak pletyka volt.Továbbá ebben a városban is nemsokára lesz egy kiállításom, festmények és hasonlók.Hát igen a sok sok tanulásnak meg lett az eredménye, na meg a művészi hajlamaim sem ártottak.Továbbá sok producert ismerek, cégvezetőket, és a háttérben mozgolódó vezető vámpírok közül is ismerek többet.Az hogy mindig mindenki felismer és egyből a pletykák alapján ítélkeznek nem hat rám pozitívan, de hát kezdem megszokni, nincs is más választásom.Mondhatni az ország a lábaim előtt hever, de ez is ahogy a vámpírlét is, néha inkább átoknak nevezhető, mintsem ajándéknak.

Külső : 173 cm-s magasságommal átlagosnak számítok, ám a külsőm többi jegye koránt sem az. Kislánykoromban Rosalie féltékeny volt rám a külsőm miatt, amit nem értettem, hisz mivel "furcsán" néztem ki kontrasztokkal teli külsőm miatt, mindenki csak távolról csodált. Démoni erőt és balszerencsét tulajdonítottak nekem, de legalább igazuk lett.Hosszú sötét hajam van, ami rakoncátlan tincsekkel van tele. Hófehér porcelán bőr, szemem hideg, acélkék. Karcsú, finom nemesi test.Hát így nézek, ki. És külsőmön a vámpírlét inkább csak segített mint sem ártott volna.

Belső tulajdonságok:Titokzatos,makacs,ravasz, szenvedélyes. Körülbelül ezekkel a szavakkal lehet engem jellemezni.De mondták már rám hogy néha kicsit nagyképű vagyok, na meg hiú.A hangulatom túlságosan ingadozó, olyan mint a tenger egyszer csendes és nyugodt, aztán dühös.Sírok aztán nevetek.Szóval elég nehéz kiismerni, mondhatni inkább lehetetlen..Nos hajrá annak aki megpróbálja.