KezdőlapBelépés
Ki van itt?
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég Nincs
A legtöbb felhasználó (85 fő) Szomb. Okt. 26, 2024 9:49 pm-kor volt itt.
Legutóbbi témák
Facebook
Thelma Wine
1 / 1 oldal
Thelma Wine
by Erica Fadde Pént. Május 08, 2009 9:13 pm
Név: Thelma Wine
Faj: halandó
Életkor: 31 év
Született: Kalifornia, Sacramento
Foglalkozás: személyi titkár
Természet: Gyámkodó
Viselkedés: Alázatos, Maximalista
Tulajdonságok:
Erő: 5
Ügyesség: 7
Gyorsaság: 6
Modor: 8
Intelligencia: 8
Megjelenés: 7
Észlelés: 5
Állóképesség: 5
Akaraterő: 5
Szerencse: 6
Felhasználva: 4 szep
Előnyök:
Charmer (3 pont)
Vizuális memória (2 pont)
Józan ész (1 pont)
Ártalmatlan (1 pont)
Hátrányok:
Némaság (4 pont)
Függőség (3 pont): Csókfüggő
Hátterek:
Anyagi háttér 4
Rejtőzés 4
Szövetségesek 2 (Alatalo)
Kapcsolatok 3 (1 fegyverkereskedő, 1 képviselő, 1 biztonsági őr a városházán)
Felhasználva: 3 szep
Képességek:
Intuíció 3
Kutatás 4
Illemtan 3
Lopakodás 2
Lőfegyverek 4
Vezetés 3
Robbantástechnika 2
Technológiaismeret 3
Humán tudományok 3
Természettudományok 2
Nyelvismeret 1 (anyanyelv: angol +francia)
Pénzügy 4
Számítógép 4
Hackelés 3
Okkultizmus 2
Felhasználva: 3 szep
A hozzászólást Erica Fadde összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 15, 2009 1:53 pm-kor.
Erica Fadde- Virrasztó
-
Hozzászólások száma : 213
Age : 32
Tartózkodási hely : Budapest
Üzenőláda : "Ha a rosszak zavarodnak,
Fojtó lángok kavarognak,
Akkor engem hívj áldottnak."
Karakterlap : Erica Fadde
További karakterek : Jorma Magnus Alatalo
Mesélő
Registration date : 2009. Feb. 06.
Re: Thelma Wine
by Erica Fadde Csüt. Május 14, 2009 4:10 pm
Felszerelés:
"Főnöke", Jorma Magnus Alatalo házában lakik
1 db BMW M6
Poloskák, mini kamerák
1 db Heckler & Koch MK23
Laptop internetkapcsolattal
"Főnöke", Jorma Magnus Alatalo házában lakik
1 db BMW M6
Poloskák, mini kamerák
1 db Heckler & Koch MK23
Laptop internetkapcsolattal
Erica Fadde- Virrasztó
- Hozzászólások száma : 213
Age : 32
Tartózkodási hely : Budapest
Üzenőláda : "Ha a rosszak zavarodnak,
Fojtó lángok kavarognak,
Akkor engem hívj áldottnak."
Karakterlap : Erica Fadde
További karakterek : Jorma Magnus Alatalo
Mesélő
Registration date : 2009. Feb. 06.
Re: Thelma Wine
by Erica Fadde Pént. Május 15, 2009 2:04 pm
Előtörténet:
Érdekel az életem? Nem csodálom, nem hétköznapi, annyi szent. Talán egyszer könyvben is megírom… de minden bizonnyal te azt már nem éled meg. Ha most meghallgatod a mesémet, kétség kívül gyorsnak kell lenned, hogy bárkinek is el tudd mondani. Ő tesz róla, hogy ne kotyogj, ne félj.
Szóval bátor vagy, hát jó. Figyelmeztettelek. Írva bizonyára nem lesz olyan izgalmas, mintha mesélném, nézd el nekem, beszédre nem vagyok képes.
A történet is így kezdődik. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Már a születésekor nyilvánvalóvá vált, hogy nincs minden rendben: felsírt, de hang nem hagyta el a torkát. Igen, az orvosok szerint viszont az édesanya örülhetett, hogy a kábítószer csak ennyi… nos, „mellékhatással” volt rám.
Tehát nehezen, de cseperedtem. Az anyám otthagyott apámat és engem, de sosem sajnáltam, jobb volt nekünk nélküle. Nagyon szerettem apámat. Magánnyomozó volt, amikor együtt töltöttük a szabadidőnket, örömmel foglalkozott velem, és tanítgatott ezt-azt a munkájából. Nagyon élveztem, mert ezekhez a dolgokhoz nem volt szükség a hangomra. Bezzeg az iskolában… sosem tudtam beilleszkedni, a többiek kinéztek maguk közül. Hiába, aki nem egészséges, annak nincs jövője ezen a világon.
Nagyjából 12, 13 éves lehettem, amikor végleg elfajultak a dolgok. Egyik szünetben a fiúk közrefogtak, és lökdösni kezdtek. Próbáltam szabadulni, visszalöktem nekik, karmoltam, ha tehettem, de csak még jobban feldühítettem őket. A következő, amire emlékszem, hogy valahogy kiszabadultam a gyűrűjükből, és futni kezdtem. Már majdnem elértem a kijáratot, amikor az egyik nagyot lökött rajtam hátulról, és én átestem az üvegajtón. Kórházba vittek, nagy volt a vérveszteségem, de a sors nem a halált szánta nekem. Egy fiatal orvos segített rajtam, aki nagy érdeklődést mutatott irántam. Amíg a kórházban voltam, sokat beszélt hozzám, vígasztalt, az életemről kérdezett én pedig legjobb tudásom szerint válaszoltam neki. Már-már úgy tűnt, mindenféle erőlködésem nélkül ért engem, mintha a szememből olvasná ki a választ. Boldog voltam, hogy végre nem lenéznek engem, mi több, felnőtt létére egyenlőként bánt velem. A neve: Derek Ross Estep. Vagyis akkoriban ez volt.
Miután kikerültem a kórházból, tartotta velem a kapcsolatot. Meglátogatott, barátkozott velem. Végre egésznek éreztem az életem, az apám volt a családom, Derek pedig minden más, a tanítóm, a mentorom, a barátom.
Pár hónap múlva apámat munka közben baleset érte. Összetörten dühöngtem otthon, törtem és csapkodtam, nem törődtem vele, hogy az aggódó szomszédok az ajtót verik. Aztán leroskadtam az ágyára, és sírtam. Talán örökké így maradtam volna, ha Derek nem jön el értem, és nem visz magával. Átérezte a fájdalmam, és próbálta enyhíteni a szenvedésemet. Sikerült is neki, mikor jobban lettem, magához vett, és másik városba költöztünk, ahol mindent újrakezdhettem. Sosem hagytam, hogy apám helyébe lépjen, de nem is akart: még nem tudtam, mi lehet az, de látszólag más tervei voltak.
Teltek az évek, és egyre gyanúsabb lett nekem Derek viselkedése, és kinézete. Még mindig ugyan úgy festett, mint amikor megismertük egymást. De nem tettem szóvá, hiszen én sem mondtam el neki mindent. Az érettségim után újra költöztünk, egy jó nevű egyetem mellé, ahova felvettek. Ekkor kezdődött minden…
Nagyjából meg tudtam becsülni, mekkora lehet a korkülönbség Derek és köztem, de ezt csak az agyamnak tudtam megmagyarázni, a szívemnek nem. Beleszerettem, és bár ezt neki sosem említettem, valahogy észrevette. Ezzel a csendes rajongással végeztem el az egyetemet. Legnagyobb megkönnyebbülésemre Derek nem akart elengedni, és mikor elmagyaráztam, hogy ha nem akarja, eszem ágában sincs elhagyni, felfedte előttem a rideg valóságot.
Elmondta, hogy szüksége van rám, mint segédre, aki nappal a szeme lehet, és mindenkor a jobb keze. Elmondta, hogy a valódi neve Jorma Magnus Alatalo, és elárulta, hogy vámpír. Soha életemben nem féltem még annyira, mint akkor. Elárultnak éreztem magam, cserbenhagyottnak és kijátszottnak. De tudtam, hogy már nincs visszaút, ha kihátrálok, meg fog ölni. Ekkor jöttem csak rá, hogy olvashat a gondolataimban, mert bár egy pillanatig sem mutattam, mi zajlik bennem, dühösen magához rántott, és biztosított róla, hogy jók a megérzéseim; persze bevallása szerint nem tenné szívesen, de ha nem hagyok más választást, nos, kénytelen lesz végezni velem. Megadóan bólintottam, és a maradás mellett határoztam. Ekkor kisöpörte nyakamból a hajamat, és minden tiltakozásom és vergődésem ellenére megharapott. Azt az érzést lehetetlen szavakba önteni. A földöntúli gyönyör, a boldogság és teljes kielégülés érzése… jobban ismert, mint hittem, a pár év alatt mindent megtudott rólam, amit meg akart, és tudta, hogy ha megmutatja nekem a Csókot, nem fogok tudni élni nélküle. A rabja lettem. Lestem minden kívánságát, teljesítettem minden kérését és parancsát, cserébe pedig újra és újra átélhettem a gyönyör röpke perceit. Áruló lettem, fajom árulója, egy kém, besúgó, gerinctelen és minden kérlelésre érzéketlen hóhér. Megtettem, bármit is kért tőlem.
Idővel újra költözésre került sok, ezúttal nevet is váltott. De ez az állapot csupán négy évig tartott. 28 éves voltam, amikor Európába jöttünk. De semmi nem változott. Sem én, sem ő, a módszerek is a régiek maradtak. Amire szüksége volt, megszereztem, legyen az pénz, információ, vagy vér.
Mostanság titkárnőként működök. Persze csak hivatalosan, hogy meg legyen a látszat. Új személyazonossága lett, Ladislaus Blaise Ackart, sebészorvos. Mostanában nem sok dolgom akad, csak ülök, gépelgetek, az időszakos diákmunkásokkal elvégeztetem, amikre nem vagyok alkalmas, úgy, mint hívások bonyolítása, rendelések intézése. De tudom, hogy Jay bármelyik pillanatban adhat nekem plusz munkát, amit csak én tudok elintézni neki. Én pedig örömmel fogom teljesíteni, hogy kedvére tegyek, így ő is az én kedvemre tesz majd.
Most, hogy ezt elmeséltem, számíts arra, hogy egy magas, szőke hajú férfi a közeljövőben meg fog látogatni téged. Nem biztos, hogy erőszakos lesz, lehet, hogy csupán az emlékeidet törli, és hidd el nekem, ha csak ennyit tesz, hálát rebeghetsz egész életedben.
Az ősz hajú férfi hirtelen mozdulattal leveszi lábait íróasztaláról, és rémült arccal galacsinná gyűri a levelet. Irodája végében álló szemetesébe hajítja, és szívét szorongatva hanyatlik vissza bőr foteljébe. Fejében csak egyetlen gondolat köröz: "Micsoda sztori, Istenem, micsoda sztori!"
És már kezdi is a gépelést. A lapzárta még két nap, pont elég idő, hogy megírja a cikket, és nyilvánosságra hozza a vallomást. Talán őrültnek hiszik majd, de lesznek, akik hisznek neki. És ez minden fáradtságot megér, nem igaz?
Ekkor kopogtatnak az ajtaján.
- Bújj be! - diadalittas kiáltása után szivart kap a szájába, és rágyújt. Bizonyára a főnöke az, és most elújságolhatja neki az évezred sztoriját. Mit évezred? A civilizált világ történetének legnagyobb sztorija!
Az ajtó halkan kinyílik, és egy magas, öltönyös alak lép be rajta. Hosszú kabátját a fogasra akasztja, megigazítja kezén a kesztyűket, tejfölszőke hajába túr, és jeges kék szemeit a férfira villantja.
- Jó estét, Mr. Rausis. Úgy hallottam, drága Thelmám kiönthette önnek a szívét. Engedje meg, hogy őszinte hálámat fejezzem ki a türelméért. És ha most megengedi... szorít az idő.
A férfi észre sem veszi, hogyan került a jövevény a háta mögé. Megfordul székével, és éppen felháborodottan ordítozni kezdene, mikor felismeri benne a levélben említett személyt. Arcára fagy a döbbenet és felismerés. Az idegen nem habozik. Egy gyors kézmozdulattal megfogja az újságíró fejét, és akkorát csavar rajta, hogy a nyak roppanva eltörik. Dolga végeztével a hullától nem zavartatva sétál ki az irodából. Megtorpan, és visszasétál a kukához. Kiemeli a galacsint, és mikor ellenőrizte, hogy valóban az-e, amit keresett, kisétál az épületből. Néhány takarítónő szemétől kísérve halad kifelé, de cseppet sem zavarja érdeklődésük. Odasétál hozzájuk, és mindegyik emlékeiből kitörli magát. Az épület előtt egy BMW várja, bepattan, és ingerült hangon szól a sofőrhöz.
- Ilyet többet ne csinálj! Hányszor kell még eljátszanunk ezt? Csak mert neked néha őszinteségi rohamod van.
A kormány mögül egy barna hajú nő néz hátra, látszólag elégedett arccal méri végig a férfit.
+ Sajnálom. De azt ne mondd, hogy nem élvezted, Jay.
Mindketten elmosolyodnak, aztán a szürke autó nekivág az éjszakának.
Érdekel az életem? Nem csodálom, nem hétköznapi, annyi szent. Talán egyszer könyvben is megírom… de minden bizonnyal te azt már nem éled meg. Ha most meghallgatod a mesémet, kétség kívül gyorsnak kell lenned, hogy bárkinek is el tudd mondani. Ő tesz róla, hogy ne kotyogj, ne félj.
Szóval bátor vagy, hát jó. Figyelmeztettelek. Írva bizonyára nem lesz olyan izgalmas, mintha mesélném, nézd el nekem, beszédre nem vagyok képes.
A történet is így kezdődik. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány. Már a születésekor nyilvánvalóvá vált, hogy nincs minden rendben: felsírt, de hang nem hagyta el a torkát. Igen, az orvosok szerint viszont az édesanya örülhetett, hogy a kábítószer csak ennyi… nos, „mellékhatással” volt rám.
Tehát nehezen, de cseperedtem. Az anyám otthagyott apámat és engem, de sosem sajnáltam, jobb volt nekünk nélküle. Nagyon szerettem apámat. Magánnyomozó volt, amikor együtt töltöttük a szabadidőnket, örömmel foglalkozott velem, és tanítgatott ezt-azt a munkájából. Nagyon élveztem, mert ezekhez a dolgokhoz nem volt szükség a hangomra. Bezzeg az iskolában… sosem tudtam beilleszkedni, a többiek kinéztek maguk közül. Hiába, aki nem egészséges, annak nincs jövője ezen a világon.
Nagyjából 12, 13 éves lehettem, amikor végleg elfajultak a dolgok. Egyik szünetben a fiúk közrefogtak, és lökdösni kezdtek. Próbáltam szabadulni, visszalöktem nekik, karmoltam, ha tehettem, de csak még jobban feldühítettem őket. A következő, amire emlékszem, hogy valahogy kiszabadultam a gyűrűjükből, és futni kezdtem. Már majdnem elértem a kijáratot, amikor az egyik nagyot lökött rajtam hátulról, és én átestem az üvegajtón. Kórházba vittek, nagy volt a vérveszteségem, de a sors nem a halált szánta nekem. Egy fiatal orvos segített rajtam, aki nagy érdeklődést mutatott irántam. Amíg a kórházban voltam, sokat beszélt hozzám, vígasztalt, az életemről kérdezett én pedig legjobb tudásom szerint válaszoltam neki. Már-már úgy tűnt, mindenféle erőlködésem nélkül ért engem, mintha a szememből olvasná ki a választ. Boldog voltam, hogy végre nem lenéznek engem, mi több, felnőtt létére egyenlőként bánt velem. A neve: Derek Ross Estep. Vagyis akkoriban ez volt.
Miután kikerültem a kórházból, tartotta velem a kapcsolatot. Meglátogatott, barátkozott velem. Végre egésznek éreztem az életem, az apám volt a családom, Derek pedig minden más, a tanítóm, a mentorom, a barátom.
Pár hónap múlva apámat munka közben baleset érte. Összetörten dühöngtem otthon, törtem és csapkodtam, nem törődtem vele, hogy az aggódó szomszédok az ajtót verik. Aztán leroskadtam az ágyára, és sírtam. Talán örökké így maradtam volna, ha Derek nem jön el értem, és nem visz magával. Átérezte a fájdalmam, és próbálta enyhíteni a szenvedésemet. Sikerült is neki, mikor jobban lettem, magához vett, és másik városba költöztünk, ahol mindent újrakezdhettem. Sosem hagytam, hogy apám helyébe lépjen, de nem is akart: még nem tudtam, mi lehet az, de látszólag más tervei voltak.
Teltek az évek, és egyre gyanúsabb lett nekem Derek viselkedése, és kinézete. Még mindig ugyan úgy festett, mint amikor megismertük egymást. De nem tettem szóvá, hiszen én sem mondtam el neki mindent. Az érettségim után újra költöztünk, egy jó nevű egyetem mellé, ahova felvettek. Ekkor kezdődött minden…
Nagyjából meg tudtam becsülni, mekkora lehet a korkülönbség Derek és köztem, de ezt csak az agyamnak tudtam megmagyarázni, a szívemnek nem. Beleszerettem, és bár ezt neki sosem említettem, valahogy észrevette. Ezzel a csendes rajongással végeztem el az egyetemet. Legnagyobb megkönnyebbülésemre Derek nem akart elengedni, és mikor elmagyaráztam, hogy ha nem akarja, eszem ágában sincs elhagyni, felfedte előttem a rideg valóságot.
Elmondta, hogy szüksége van rám, mint segédre, aki nappal a szeme lehet, és mindenkor a jobb keze. Elmondta, hogy a valódi neve Jorma Magnus Alatalo, és elárulta, hogy vámpír. Soha életemben nem féltem még annyira, mint akkor. Elárultnak éreztem magam, cserbenhagyottnak és kijátszottnak. De tudtam, hogy már nincs visszaút, ha kihátrálok, meg fog ölni. Ekkor jöttem csak rá, hogy olvashat a gondolataimban, mert bár egy pillanatig sem mutattam, mi zajlik bennem, dühösen magához rántott, és biztosított róla, hogy jók a megérzéseim; persze bevallása szerint nem tenné szívesen, de ha nem hagyok más választást, nos, kénytelen lesz végezni velem. Megadóan bólintottam, és a maradás mellett határoztam. Ekkor kisöpörte nyakamból a hajamat, és minden tiltakozásom és vergődésem ellenére megharapott. Azt az érzést lehetetlen szavakba önteni. A földöntúli gyönyör, a boldogság és teljes kielégülés érzése… jobban ismert, mint hittem, a pár év alatt mindent megtudott rólam, amit meg akart, és tudta, hogy ha megmutatja nekem a Csókot, nem fogok tudni élni nélküle. A rabja lettem. Lestem minden kívánságát, teljesítettem minden kérését és parancsát, cserébe pedig újra és újra átélhettem a gyönyör röpke perceit. Áruló lettem, fajom árulója, egy kém, besúgó, gerinctelen és minden kérlelésre érzéketlen hóhér. Megtettem, bármit is kért tőlem.
Idővel újra költözésre került sok, ezúttal nevet is váltott. De ez az állapot csupán négy évig tartott. 28 éves voltam, amikor Európába jöttünk. De semmi nem változott. Sem én, sem ő, a módszerek is a régiek maradtak. Amire szüksége volt, megszereztem, legyen az pénz, információ, vagy vér.
Mostanság titkárnőként működök. Persze csak hivatalosan, hogy meg legyen a látszat. Új személyazonossága lett, Ladislaus Blaise Ackart, sebészorvos. Mostanában nem sok dolgom akad, csak ülök, gépelgetek, az időszakos diákmunkásokkal elvégeztetem, amikre nem vagyok alkalmas, úgy, mint hívások bonyolítása, rendelések intézése. De tudom, hogy Jay bármelyik pillanatban adhat nekem plusz munkát, amit csak én tudok elintézni neki. Én pedig örömmel fogom teljesíteni, hogy kedvére tegyek, így ő is az én kedvemre tesz majd.
Most, hogy ezt elmeséltem, számíts arra, hogy egy magas, szőke hajú férfi a közeljövőben meg fog látogatni téged. Nem biztos, hogy erőszakos lesz, lehet, hogy csupán az emlékeidet törli, és hidd el nekem, ha csak ennyit tesz, hálát rebeghetsz egész életedben.
Az ősz hajú férfi hirtelen mozdulattal leveszi lábait íróasztaláról, és rémült arccal galacsinná gyűri a levelet. Irodája végében álló szemetesébe hajítja, és szívét szorongatva hanyatlik vissza bőr foteljébe. Fejében csak egyetlen gondolat köröz: "Micsoda sztori, Istenem, micsoda sztori!"
És már kezdi is a gépelést. A lapzárta még két nap, pont elég idő, hogy megírja a cikket, és nyilvánosságra hozza a vallomást. Talán őrültnek hiszik majd, de lesznek, akik hisznek neki. És ez minden fáradtságot megér, nem igaz?
Ekkor kopogtatnak az ajtaján.
- Bújj be! - diadalittas kiáltása után szivart kap a szájába, és rágyújt. Bizonyára a főnöke az, és most elújságolhatja neki az évezred sztoriját. Mit évezred? A civilizált világ történetének legnagyobb sztorija!
Az ajtó halkan kinyílik, és egy magas, öltönyös alak lép be rajta. Hosszú kabátját a fogasra akasztja, megigazítja kezén a kesztyűket, tejfölszőke hajába túr, és jeges kék szemeit a férfira villantja.
- Jó estét, Mr. Rausis. Úgy hallottam, drága Thelmám kiönthette önnek a szívét. Engedje meg, hogy őszinte hálámat fejezzem ki a türelméért. És ha most megengedi... szorít az idő.
A férfi észre sem veszi, hogyan került a jövevény a háta mögé. Megfordul székével, és éppen felháborodottan ordítozni kezdene, mikor felismeri benne a levélben említett személyt. Arcára fagy a döbbenet és felismerés. Az idegen nem habozik. Egy gyors kézmozdulattal megfogja az újságíró fejét, és akkorát csavar rajta, hogy a nyak roppanva eltörik. Dolga végeztével a hullától nem zavartatva sétál ki az irodából. Megtorpan, és visszasétál a kukához. Kiemeli a galacsint, és mikor ellenőrizte, hogy valóban az-e, amit keresett, kisétál az épületből. Néhány takarítónő szemétől kísérve halad kifelé, de cseppet sem zavarja érdeklődésük. Odasétál hozzájuk, és mindegyik emlékeiből kitörli magát. Az épület előtt egy BMW várja, bepattan, és ingerült hangon szól a sofőrhöz.
- Ilyet többet ne csinálj! Hányszor kell még eljátszanunk ezt? Csak mert neked néha őszinteségi rohamod van.
A kormány mögül egy barna hajú nő néz hátra, látszólag elégedett arccal méri végig a férfit.
+ Sajnálom. De azt ne mondd, hogy nem élvezted, Jay.
Mindketten elmosolyodnak, aztán a szürke autó nekivág az éjszakának.
Erica Fadde- Virrasztó
- Hozzászólások száma : 213
Age : 32
Tartózkodási hely : Budapest
Üzenőláda : "Ha a rosszak zavarodnak,
Fojtó lángok kavarognak,
Akkor engem hívj áldottnak."
Karakterlap : Erica Fadde
További karakterek : Jorma Magnus Alatalo
Mesélő
Registration date : 2009. Feb. 06.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
» Kérdések, problémák
» 6.66-os kísérlet
» Városi Park
» Nicole Drake búvóhelye
» Nicole Drake
» Régi könyvesbolt
» Várfal
» Lucie Eliza Black