Gerperga

Gerperga volt valószínűleg Desiderius lombard király és felesége, Ansa négy lányának egyike. 768-ban feleségül ment Nagy Károlyhoz, a frankok királyához, nem sokkal annak válása után, valószínűleg azért hogy megerősítsék a kapcsolatot a Frank Birodalom és Lombardia között. Házasságukat 771-ben erősítették meg. Ám ez az erős kapcsolat Lombardiával előre vetítette a 774-es háborút. Gerpergának nem született gyermeke és további sorsa ismeretlen.
(I. Nagy Károly, lat. Carolus Magnus vagy Karolus Magnus, franc./angol. Charlemagne (* Prüm, valószínűleg 742 vagy 747, de legvalószínűbb a 748. április 2-i dátum – † Aachen, 814. január 28.), Martell Károly unokája, Kis Pippin fia, frank király 768-tól.)

Gerperga meddő volt, így nem is lehetett gyermeke. A házasság már elég hamar kilátásba került, s a lányt erre készítették fel az udvarnál, már serdülő kora óta. Igyekezett jó gyermekként teljesíteni szülei iránti kötelességeit, de valahogy idegenkedett ettől az egésztől, s borzasztóan nyomasztotta a feladat, amit neki szántak.
Rosszul aludt, leveset evett, mindenki aggódott az egészségéért, s hogy az értékes szövetség a gyermek halála miatt nem jön létre, vagy meg kell változtatni a terveket, másik lányt kell felhasználni, akiknek már szintén meg volt a maguk helye az uralmi sakkjátszmákban.
Úgy 10 éves lehetett, amikor egy ilyen ébren töltött éjszakán egy ismeretlen jött el hozzá. Gerperga az ablakban ült, s a csillagokat bámulta, a dajkája ott hortyogott egy széken nem messze tőle. Az idegen a szemben lévő teraszon tűnt fel, s először csak nézték egymást csendesen. Később beszédbe elegyedtek, s az idegen érdekes történeteket tudott. Félelmeteseket, és furcsákat, de nagyon érdekeseket. Csak hetente egyszer jött el, s a kislány várni kezdte ezeket az alkalmakat.
Beköszöntött az ősz, amikor elérkezett az ötödik találkozás ideje, hirtelen lett hideg, s az ablakokra felkerültek a marhahólyagok, és a zsaluk. Gerperga tartott tőle, hogy nem látja többé azt az idegent. De a férfi eljött a megbeszélt időpontban, szinte a semmiből tűnt elő a szobájában, s az ágya szélére ülve mesélt. Gerperga örült ennek, mert így a félelmetesebb részeknél az orráig felhúzhatta a takarót. Mikor a mese véget ért hajnal felé, a kislány hálából megölelte az idegent. Eddig is meg szerette volna tenni, de a szomszéd teraszig nem ért el.
- Nos, ha már így összebarátkoztunk, én is adok neked egy csókot. – szólt az idegen. – De te már másé vagy, az arcodra, és a szádra nem adhatok, így a nyakadra fogok.
Gerperga furcsállta ezt az ötletet, de már tudta pont az idegen meséiből, hogy messzi vidékeken más szokások járnak, s abban biztos volt, hogy a szájára valóban nem szabad, s az arcára is csak a szülei és a testvérei adhatnak igazából, meg pár vele egykorú kislány. Engedelmesen tartott hát a nyakát. A csók furcsa volt, ez elején picit fájt, de utána olyan csodálatos érzés töltötte el! Felsóhajtott, kicsit talán sikkantott is, majd mély álomba merült.
Ekkortól minden ilyen mesélős éjjel egy ilyen csodálatos csókkal záródott, s ezeken a napokon a kislány mindig jól aludt, s másnap jókedvűbb volt, de amúgy egyre sápadtabb, és gyengébb. Aztán még hidegebbre fordult az idő, s Gerperga megbetegedett. Csak egy megfázás volt, de a gyenge szervezet nem birkózott meg vele, s a kislány haldokolva ágynak dőlt.
Az idegen azonban ekkor is eljött, de nem mesélt, s csókot sem adott, csak megitatta egy gyógyitallal, s a kislány meggyógyult. Ekkorra már istenítette szinte a férfit, de nem mert róla szólni senkinek, mert amaz megfenyegette, hogy többet akkor nem jön.
Gerperga megerősödött, s az étvágya is javult. Újra következtek az éjszakai mesék, és a csókok. Az idegennel mindent meg lehetett beszélni, s sokkal okosabb dogokat tanított, és tanácsolt, mint a tanítói. A lány értelme kinyílt, de egyben rafinált és hatalomvágyó is lett. A szülei nem tudták, hogy aggódjanak-e a változások miatt, vagy örüljenek, hogy a tanítás beérett. S volt még valami, ami miatt viszont szörnyen aggódtak: a lány nem lett biológiailag nő. Ez pedig, ha kiderül, azonnali válást jelent.
Mire eljött a házasságkötés ideje (13 évesen), már kész volt a feladatra. De kétségbeesetten rettegett attól, hogy az idegent el kell hagynia. Félelme azonban alaptalan volt, a férfi vele ment. Gerperga aggódott, hogy őt, mint férjes asszonyt már nem látogathatja meg éjjel, főleg nem a hálószobájában. Különben is, ott mostantól Károly az úr. Ezentúl minden héten egyszer az ifjú feleség a házi kápolnában töltötte az éjszakát „imádkozással”. Természetesen ezek az alkalmak másra szolgáltak, viszont az indok tekintélyt jelentett neki, tisztelték érte.
Az éjszakák, ahogy a lány nőtt, és érett, az éjszakák egyre izgalmasabbak, és érzelmektől fűtöttek lettek. Gerperga levetkőzte szemérmességét, s nem is aggódott, hogy teherbe esne az idegentől. Azon viszont egyre inkább aggódott, hogy a férjétől sem fog. Szomorú a gyermektelen királynék sorsa. Az idegen azonban lassan felfedte kilétét előtte, s egy másik lehetőséget mutatott. Gerperga egy igen jól megkonstruált jelenet keretében felfedte férjének hiányosságát, s felajánlotta, hogy a „birodalom érdekében” háttérbe vonul, s átadja a helyét egy másik asszonynak. Cserébe vagyont, évjáradékot s birtokot kért, megkapta.
Ekkor végződött be élete, s kezdődött el új léte.

Vámpírként először csupán tanult, s atyját szolgálta tovább. Mivel még gyerekként ismerte meg, az odaadása feltétlen volt, s ezt Nicepherus ki is használta. Gerperga nem tiltakozott, engedelmeskedett, de közben meg is tetszett neki a lehetőség, s tudta, ha végre majd eljut odáig, hogy gyermeke legyen, ő is így fog tenni. Várt, s erősödött, szolgált, s tervezgetett. Mikor úgy vélte, már megáll a saját lábán, lassan építkezni kezdett: kapcsolatok, saját szövetségesek, szívességek … Majd, amikor elérkezettnek látta az időt, keresett egy alkalmas jelöltet, aki rengeteg mindenben hasonlított hozzá s atyja látókörébe terelte. Nicepherus pedig ráunt Gerpergára, s az új lányt ölelte be maga mellé, míg előző gyermekét, sok-sok további kötöttség meghagyásával útjára engedte.
Gerperga végre részben önálló lett. Még sokat kellett várnia, míg saját gyermeke lehetett, de szakadatlanul munkálkodott érte.

folyt köv.