Világleírás

by **Mesélő** Kedd Feb. 10, 2009 9:55 pm

Üdvözlünk a Pokoltornác világán

A Pokoltornác valósága a mi földi valóságunk egy sötétebb hátborzongatóbb valósága napjainkban.
A Fény és a Sötétség világa hol, Szörnyek garmadája rejtőzik a színfalak mögött. Ki-kilesnek, olykor elő is lépnek a vörös bársonyfüggöny mögül. Árnyak közt járnak, elvegyülve az emberi nyájban, várva a pillanatra, amikor kinyúlnak és elragadják a gyanútlanokat. Az emberek levágandó barmok az éhesek számára, szeretők a kéjvágyóknak, játékszerek a gonoszoknak. Minden rémmese erről szól: a vámpírok a mi vérünkkel oltják szomjukat, a frakasfattyak halandó zsákmányra lesnek a sötét erdőkben, a démonok embereket vesznek rá arra, hogy adják el nekik lelküket ördögi ajándékaikért cserébe, a mágusok szövevényes praktikákkal növelik hatalmukat. De ezek nem csak mesék, nem igaz? Nem, a rémek valósak, titkok szövevényében rejteznek.

Helyszín Svájci – Francia határ hol napjainkra Martigny városa óriási metropolisszá nőtte ki magát a hegyek ölelte völgykatlanban. Magán hordozza a metropoliszok minden jegyét csillogás és nyomor, fejlődés és pusztulat. A környező bányák hatására nem csak a hegyekben lévő síparadicsomok központja hanem „nehézipari” központ is.
A környező hegyekben síparadicsomok és álmos kisvárosok veszik körül hol megállni látszik a idő, ráadásul itt a hegyek alatt fekszik Európa legnagyobb részecskegyorsítója mely Franciaországból átnyúlik Svájcba és a Martigny – hez közel fekvő Trient – ben van egyik labor pontja, ami ennek hála valóságos egyetemvárossá nőtte ki magát a határ közelében.

Számtalan, mégis egy világ

Számtalan világ létezik a földkerekségen, ám az ember csak töredékét látja. Mindenki álmodik, mindenki remél és mindenki hisz valamiben – hit nélkül nem létezhet semmi. Az álmokból birodalmak szövődnek, történetek születnek róluk. Valamikor régen sokan álmodtak, és szabadon átjárhattak ezekbe a csodálatos világokba, de idővel azok elérhetetlenné váltak, kisebbek lettek vagy teljesen összeomlottak a hit tápláló esszenciája nélkül. A megtapasztalható valóság összeszűkült, az ismeretlen homályba burkolózott és feledésbe merült.
A hétköznapi emberek képtelenek felfogni a mindenséget a maga tiszta valójában, így amit megtapasztalnak, az csupán egy véges – bár némelyek számára szerfölött terjedelmes – szárazföld a Tellúria határtalan óceánján. Ezt nevezik a mágusok Szőttesnek. Bár a képzelet szabadsága viszonylag rugalmassá teszi, mégis szilárd, kézzelfogható módon létezik. Sokan nagyon alaposan megismerik a sziget korlátait és azon belül csodával határos tetteket hajtanak végre ősi bűvös misztériumok segítségével. Néhány kivételes szellem vízre száll és új, más világok meghódítására indul. Azonban egyedül a mágusok képesek a látszólag véges számú lehetőség közül egy új, addig nem létezett megoldást választani – újraszőve, átrendezve a Szőttes selyemszálait.
Az emberek Földnek nevezik az általuk megtapasztalható „valós” világot, noha egyesek szerint lenne jobb
szó is rá. A természettudományok törvényei által meghatározott, keretek közé szorított valóság ez, amelyben ha valami ellentmond a konszenzus szabályainak, az csak mágia, bűbáj vagy varázserő hatására történhet. E megmagyarázhatatlan jelenségek forrása egy rejtett birodalomban gyökeredzik, amelyet a legtöbb beavatott Umbrának nevez. Ez a hétköznapi világ árnyéka avagy spirituális vetülete.
A pereménél még jobbára hűen tükrözi a kézzelfogható, anyagi valóságot, ám minél távolabb merészkedünk benne, annál sötétebb és elvontabb lesz. Szellemek, istenségek, kóbor lelkek és természetfölötti teremtmények lakják, így szokás Szellemvilágnak, illetve egymástól függetlenül létező valóságszeletekre utalva Másvilágoknak is hívni. Mindaz, ami a földön elképzelhetetlen, az itt valóság. Nyers szellemi lényege miatt bármilyen formát ölthet. Tulajdonképpen az lehet, aminek tekintjük, vagyis minden lehetséges. Elképesztő izgalmak, mesés kincsek, ugyanakkor nagy veszélyek és kegyetlen szörnyűségek várják az utazót. A szellemvilág a legrettenetesebb, legsötétebb, ugyanakkor a legcsodásabb, legfelemelőbb tapasztalások színtere. A vének szerint, ha elég mélyre merészkedsz, meglelheted szíved vágyát – ha becsvágyad el nem pusztít előbb. Oly sok titkot és talányt rejt, hogy azt szinte lehetetlen szavakba önteni, a világ elfeledett tudását őrzi a bársonyos homály.
A Földön túl, ám egyben azzal szorosan összefonódva létezik. Az anyagi világgal kölcsönösen hatással vannak egymásra, együtt változnak, fejlődnek és pusztulnak. Itt van körülöttünk, ugyanakkor megfoghatatlan és elérhetetlen a legtöbbek számára, akik nem képesek vagy nem akarnak a korlátokon túlra tekinteni. Lényünk része, mint az elménk hátsó sötét zugában ébredező késztetés, lelkünk kiáltása – nehéz elfogadni, de képtelenség figyelmen kívül hagyni. Álmainkból, reményeinkből, vágyainkból épül fel, ugyanakkor azok táplálója is. Sokszor oly közelinek tűnik, ám nagyon is messzire nyúlik a legtöbbek által ismert világtól. A Tellúria a valóság összes aspektusát magába foglalja, valóságos multiverzumként létezik, amelyben minden világ saját törvényei szerint működik, így egyes Umbra-régiók szinte a megszólalásig hasonlíthatnak egymásra, ám egy-egy apró mozzanatban mégis eltérnek, ahogy egy a döntés többféle következményekkel járhat.
Manapság úgy tekintünk az Umbrára mint „a másik oldal”, a valóság különálló szelete, de a vének úgy tanítják, a szellemvilág és a fizikai valóság valaha egy volt (elsőkor, Hajnal kora). Valamennyi ősi múltra visszatekintő spirituális kultúrában szerepel egy hasadás, amely a szilárdat elválasztotta a képlékenytől. Az így keletkezett hajszálvékony membrán az idők során egyre szélesedett, a világok közti Mezsgyévé vált. A garouk szerint a valóság a Tellúriában kirobbant háború következtében szakadt darabjaira, a mágusok az emberekben mindig is ott bujkáló hajlamot okolják materializmus, kétely, hitetlenség vagy eredendő bűn néven emlegetve. A shenek a két világ elválasztódását az Tízezer Dolog koraként, avagy másodkorként tartják számon.

Üdvözlünk lépj be a természetfeletti lények által manipulált és sarcolt sötét valóságba!

by **Mesélő** Kedd Feb. 10, 2009 10:01 pm

Alapvető kozmológia

Az egyszerű átlagember rendszerint csupán egyetlen világot érzékel, ebben éli életét, olykor át-átleshet az álmokból szőtt birodalmakba, megtapasztalhatja a halál szelét vagy a természet mindent elsöprő erejét. A legtöbben már alig álmodnak, és bezárkóznak saját kis világukba, amelyet jól ismernek, és nem merülhetnek fel kínos kérdések, mint például boldog-e az ember jelenlegi helyzetében, és ha nem, miért nem tesz semmit a boldogságáért. A rohanó életmód és a „haladás” által támasztott igények mellett az embernek már szinte nem is jut ideje önmagával foglalkoznia, felőrlődik a külvilág követelményeinek teljesítésében. A Technokrácia emelte falak között az ember tényleg biztonságban érzi magát, a kényelmes fotelében, a 200-csatornás tévéje előtt mit sem sejtve a körülötte létező megannyi világról.
A mágusok és a hétköznapi világban élő egyéb természetfölötti lények azonban nem elégednek meg ezzel. Bár az ősi időkben a világok közti utazás nem volt annyira „feltérképezett” – pusztán megérzésekre és tehetségre épült –, az Első Tanács megalakulásával nyilvánvalóvá vált a tradíciósok előnye az Értelem Szövetségével szemben: a kötöttségek nélküli és egyéni utazás az Umbrába. A XVI. század első húsz évében a Fors Collegis Mercuris batinjai és hermetikus tagjai összeállították a merkúri kozmológiát, amely a világegyetem főbb jellemzőit, működését és térségeit foglalta össze. Az Ahl-i-batin tagjai töménytelen információt dolgoztak fel, összegyűjtötték az addigi tapasztalatokat és néphiedelmeket, mély bölcsességet sugárzó leírásokkal tisztázták a köznyelvi tér és a Tér Szférája közötti alapvető téveszméket. Hermész Rendje pedig kielemezte, s logikus, közérthető formába öntötte mindezt. Elkészülte után több önkéntes tanítvány és független felfedezőkből állókabal ellenőrizte és próbálta ki az ismertetett elméleteket, járta be a pusztán utazók meséiből ismert világokat, gyakorlati kiegészítésekkel látva el a művet.
Ez persze még koránt sem volt teljes, akkoriban még a mesterek sem foglalkoztak minden tartománnyal, sokukat csak a közelmúltban illetve napjainkban fedezték vagy derítették fel. Azóta az Umbra sok tekintetben átalakult, bizonyos térségek összeomlottak, máshol újak nyíltak. A vámpírok máig csak egy szűk szegletét ismerik az Umbrának, így ők szinte meg sem tapasztalták a változásokat. Az alakváltók ősidők óta átadják gyermekeiknek a tapasztalataikat és napi szinten járják a szellemvilágot, így folyamatosan alkalmazkodnak annak ritmusához. A hermetikusok többször módosították jegyzeteiket, könyveiket, korrigálva cikkeiket a Másvilágok változó természet éhez. A második évezred hajnalán történt Leszámolás után azonban a merkúri kozmológia alapjában megrendült, a feljegyzések nagy része idejétmúlttá vált, pusztán történelmi dokumentumként tekinthettek rájuk. A hermetikus rendházak tagjai ma is hosszú utazásokat tesznek a távoli világokba, de már kérdésessé vált, ismereteik mely része állta ki az idő próbáját. Persze néhány elmélet és az alapvető felosztás máig érvényes, de a részleteket elsöpörte a változás szele.

Ideát

A hétköznapi valóság, amelyet a számos ember képzelete sző, cselekedete és kollektív tudattalanja formál, a nagybetűs Világ. Egy a számtalan világ közül, amelyek egymással párhuzamosan léteznek a Tellúria multiverzumában. Az elnevezés hasonló ahhoz, hogy a Holdnak nevezzük a Föld körül keringő égitestet a világegyetemben megtalálható számtalan hold közül. Néhányan úgy tartják, e kitüntetettség oka az, hogy a Föld egy különleges világ, a Tellúria gyökere, amelyből minden világ eredeztethető. A garouk kozmológiájában a Föld szimbóluma az égigérő Világfa, amely a hatalmas Világteknős páncélján áll.

A határ

Gondolhatnánk, hogy ez a földhözragadt világ szöges ellentéte a Szellemvilágnak, ám a spirituális energiák átmeg átszűrődnek, megérintik az anyagot, hatással vannak a hétköznapi valóság történéseire. Inkább úgy foghatnánk fel, hogy a megmagyarázhatatlan dolgok szellemi gyökerekből fakadt rügyek és hajtások az anyagi világban. A láthatatlan világot a már említett Mezsgye választja el a kézzelfoghatótól, és szorítja egyre inkább háttérbe. A hűvös logika, az anyagelvűség, a relatív célok hajszolása, a kétség és a hitetlenség mind szélesítik ezt a határt, csaknem áthatolhatatlan akadállyá formálva a valaha vékony hártyaként létező falat. A szellemvilágból a Vad erői csupán átszivároghatnak az egyre ritkuló réseken, a holtak világának természetes entrópiája is egyre gyengébben fejezi ki magát a hétköznapi valóságban, a bomlasztó Féreg és az őrült iramot diktáló Szövő eltorzította az egyensúlyt.
Hétköznapi emberek számára a természetfölötti egyszerűen nem létezik – ezért hat az alvókra az alakváltók által kiváltott delírium, ezért tagadják a mágia létezését és ezért nem érzékelik az álmok birodalmát. Ezt a jelenséget az alakváltók Fátyolnak, a mágusok Lepelnek, a cseregyerekek Ködöknek nevezik – mintegy valóságtorzító, ködösítő szemellenzőként utalva rá. Több kozmológus párhuzamot von a két fogalom közt, de meg kell jegyezni, hogy míg a Mezsgye a valóság konkrét rétege, a Fátyol csupán egy hatás.
A Mezsgye tényleges megnyilvánulási formája és hatása az átkelőtől függ. A szellemlényeknek nehezükre
esik megragadni az anyagi valósággal kapcsolatos érzéseiket, a fizikális testben létezőknek pedig le kell
küzdeniük korlátaikat, kétségeiket, hogy bebocsátást nyerjenek a túloldalra. Azok a dolgok, amelyeket szoros szálak fűznek a másik oldalhoz (az elhunyt kedvenc használati tárgyai, egy igazhitű pap által felszentelt templom vagy egy sámántalizmán), könnyebben jutnak át e gáton, és a környezetükben is gyengíthetik az ellenállást. A legtöbb hétköznapi eszközt csak kivételes körülmények között lehet átvinni a szellemi birodalmakba, és minél kevésbé helyezik a hangsúlyt a spiritualizmusra egy adott helyen, annál szélesebb ott a Mezsgye. Az átkelés módja csoportonként és lényenként változik. A mágusok bonyolult rituálék segítségével képesek átkelni, de a garouk például velük született képességükből fakadóan kerülhetnek át az Umbrába – már ha megfelelően ápolják a kapcsolatukat a másik oldallal.
A távol-keleti Umbra a nyugati ember számára sokkal varázslatosabbnak tűnhet, szorosabban kötődik ugyanis az anyagi világhoz, az ottani felébredettek számára sokkal egyszerűbb lehet megérteni a Szőttes működését, mint nyugati társaiknak. Azonban a hanyatlás ott is felütötte a fejét: ahogy a Kerék forog és a Sárga Szél végigsöpör a Tükörvidékeken, a Fal úgy erősödik és szélesedik.
Ha egy helyen a szellemvilág átszűrődik az anyagi síkra, akkor azt Peremvidéknek, Finomumbrának vagy hermetikus terminussal élve sekélyesedésnek nevezik. Ez inkább jelenség, mint térség. Bárhol megjelenhet, néhány helyen könnyebben kialakulhat, máshol pedig szinte még sosem fordult elő. A Peremvidékeken nemcsak a felébredett lények, hanem az alvók, az egyszerű emberek is megérezhetik a mögöttes valóság létezését. Álmokon, látomásokon, spontán megérzéseken, különös tudati benyomásokon keresztül kerülnek kapcsolatba vele. Azok, akik nyitottabbak, tudatosabban élik életüket, felfedezhetik az ilyen helyeket. Egyes misztikusok szerint bizonyos időpontokban, bizonyos helyeken a két világ közösen újjáformálja a valóságot, az idők kezdetekor fennálló eredeti egységhez hűen. Egyértelmű, világos jelek mutatják, ha valahol Peremvidék alakult ki: a világ sokkal elevenebbnek tűnik, vibrál és felszínre kerül a valódi természete, a mögöttes lényeg, a belső tartalom. Itt nagyon keskeny a Mezsgye – sokszor nincs is jelen egyáltalán –, így nagyon könnyű átkelni egyik világból a másikba. Alapvetően nagy szellemi energiájú térségek közelében található meg ez a jelenség: a mágusok gócainál, a vérfarkasok kaernjeinél, a lidérctanyákon, a cseregyerekek szabadítmányainál, illetve a kuei-jinek sárkányfészkeinél. Átmenetileg Peremvidékké válhat a valóság a meditálók, az élők sorából éppen eltávozók, vagy a tudatosan álmodók körül.
A hatodkor és a világvége elérkeztével szörnyű katasztrófák rázták meg a Tellúriát. Bangladesben tombolt a „rémálmok hete”, atombombák robbantak az Alvilágban; az Umbrán végigsöpört a Hatodik Förgeteg; Doissetep Horizont-rendháza egy hatalmas erejű robbanásban megsemmisült; a Tradíciósok fellegvárát, Concordiát megrohanták és lerombolták; a Digitális háló összeomlott és újraindult. Mindezek Következtében rengeteg mágus halálozott el szörnyűséges körülmények közt, avatárjaik szétszakadtak, eltorzultak és tébolyultan kísértenek a Mezsgyében – ez az avatárvihar. Minden avatárral rendelkező dolog, ami áthalad a világok közti válaszfalon, avatárszilánkok ezreit vonzza magához, amelyek darabokra szaggatják az átlépők avatárjait. Minél erősebb egy mágus, annál inkább ki van téve a veszélynek, így az odaát rekedt mesterek sem tudnak személyesen kapcsolatba lépni magukra maradt tanítványaikkal.

Odaát

A Mezsgyén túli első birodalom a magunk mögött hagyott valóság tükörképe. Az első lépéseknél még szinte leheletnyi csak a különbség, de aztán egyre inkább átformálódik, kiüresedik és lecserélődik valami mással. E tükörtartományt a legtöbben Penumbrának nevezik, bár a lidércek Árnyföldeknek, a kuei-jinek és a keleti alakváltók Tükörvidékeknek hívják.
A két világban sok a közös vonás, de még több az eltérés. A főbb tájékozódási pontok, a régóta álló helyek, öreg fák, természetes domborzati tényezők, a mély érzelmekkel és szellemiséggel átitatott dolgok odaát is jelen vannak. Pontosabban épp az jelenik meg a Mezsgye túloldalán, ami feltöltötte őket – a szentség és a szellem. Lehetséges a Penumbrából átlátni az anyagi valóságba, és fordítva. A garouk ezt is képességük („átlesés”) segítségével teszik, a mágusok többsége pedig varázslat segítségével nyitja fel szemét. Odaát látni a dolgok igazi valóját, ám nem mindegy melyik oldalát ragadjuk meg. Ahányféle megközelítés, látásmód – avagy a hermetikusok szavával élve: videre –, annyiféle Penumbra létezik. Mivel azonban az egyes emberek szemléletmódja, csak apróbb dolgokban tér el egymástól, alapvetően négy fő látásmódot különböztet meg a mágusok kozmológiája. Valamennyinek megvan a saját világa, amelyen át tükrözi a hétköznapi valóságot, egymástól elválasztva, ugyanakkor összefonódva is, ahogy a Mezsgyén átsejlik a lényeg.

Spirituális Umbra avagy Közép-Umbra

A Metropolisz Birodalom a Spirituális Umbrában avagy Közép – Umbrában fekszik és közvetlen kapcsolatot biztosit a földi metropoliszok árnykivetüléseként a Sötét Umbra avagy Alsó-Umbrával egyfajta folyosóként szolgál a Alvilágba. Bizonyos helyeken a Fátyol annyira elvékonyodik, hogy a megszokott elképzelések csődöt mondanak, és a Alvók új módon látják a valóságot. A hatások különbözőek ilyenkor nyílnak ajtók a Metropoliszba, ezek megkülönböztetett Különleges helyek.
A szellemi ősvadon, a Természet birodalma ez, amelynek már-már álomszerű légköre a lelkünk mélyéből fakadó érzéseinket tükrözi, szívünk hangján szól hozzánk. Egész lényünket körbeölelve körülöttünk terül el, de a Felső- Umbrától eltérően nem hierarchikus felépítésű, inkább elkülönülten létező, viharos tengerekkel, ködökkel vagy eredendő ürességgel határolt szigetvilágok alkotják. Ezeket a tartományokat különböző átjárók, útvonalak – holdösvények, sárkányvonalak, tündérutak, csapások, pókhálók – kötik össze. Általában mindegyik birodalmat egy vékony, sűrű ködként tapasztalható burok határolja, amely a tartomány saját Mezsgyéjeként fogható fel. Beljebb hatolva a köd felszáll, szétoszlik, és egy teljesen önálló, kerek világ bontakozik ki, mint egy hajnali napfelkelte vagy a felhők mögül előbukkanó telihold.
Az Umbrán belül e térségben a legjelentősebb a Triász befolyása és szellemszolgáinak jelenléte – noha nem minden világot ural a Háromság, valamennyire hatással van. A garouk tizenhárom különböző Közép-Umbrai birodalmat tartanak számon, de aligha akad olyan mágus, aki tíznél több világban járt volna – az alakváltók tehát e létsík valódi ismerői, hiszen lényük egyik felének hazája ez.
A shenek yang-világoknak nevezik a középumbrai tartományokat elevenségük és spirituális energiáktól vibráló természetük miatt. Noha nem minden nyugati szellemi udvar ismert számukra, olyanokban is jártak már, amelyek létezéséről nyugati társaik nem is hallottak.
A Metropolisz Birodalom némely tekintetben nagy hasonlóságot mutat sokban a A Kegyetlenség Birodalma, Pusztulat, Heg, Birodalmakkal

by **Mesélő** Kedd Feb. 10, 2009 10:13 pm

A Triász és a Metafizikai Háromság

Az alakváltók három nagy aspektust vagy valóságmozgató erőt tartanak számon, amelyet összefoglaló néven Triásznak neveznek. A mítosz szerint Gaia – avagy shen nevén Smaragdanya – a világ és minden élő teremtője az idők hajnalán elszabadította a Vadat, a Szövőt és a Férget a Földön, hogy uralkodjanak rajta. A garouk e hármasra minden változást, minden jelenséget, minden történést vissza tudnak vezetni, ahogyan a mágusok is besorolhatnak mindent az elméletiesebb elnevezésű Dinamizmus, Sztázis és Entrópia erőihez.
A Szövő a valóság fonalait mintázatokká szőtte, megalkotott mindent a hegyektől az óceánokig. Ő hintette el a Három Magot – a Dogmát, a Tudományt és a Technológiát – is az ébredező emberiség soraiban, hogy az emberek képesek legyenek behatárolni és uralni környezetüket. Az ő szellemei őrzik a rendet a világmindenségben, éppen ezért kiszámíthatóságukról és kíméletlen céltudatosságukról híresek. Az alakváltók úgy tartják, ha a törvény győzedelmeskedik az anarchia felett, ha valaki új dolgot alkot, vagy helyrehoz valami hibásat, a Szövő szellemei a környékre sietnek. Úgy tartják, a névadás valaha Gaia hatalma és kiváltsága volt, ám a Szövő féltékenységében elhalászta előle, és azóta minden elnevezés, címke és meghatározás az ő hatalmát erősíti. A mágusok hasonlóképpen minden statikussághoz, alkotáshoz és a mintázatokhoz kötődő dolgot a
Sztázis elemeként fognak fel.
A Vad a féktelen burjánzás, a mindent átjáró változás szimbóluma. Ő éltet minden lényt a világban, ő testesíti meg a haladást, a fejlődést, ahogyan a mágusoknál a Dinamizmus. Az ősi, érintetlen természet maga a Vad, szellemei szeszélyes, kiszámíthatatlan, fáradhatatlanul zsongó teremtmények. Ahogy a Szövő a rendet, a Vad a káoszt táplálja szabálytalanságával, lázadásával, és ősi, állatias ösztöneivel. Ugyanakkor létezik egy gyengédebb oldala is: a nyugodt patakok csobogásában, a szellők lágy fuvallatában és a hegyi szurdokok csöndjében a Vad visszanyeri erejét.
A harmadik erő a másik kettő kiegyenlítéséért felel. Akár egy hatalmas kígyó, a Féreg körbetekeredik a valóságon és elharapja az elszabadult vagy túlságosan merevvé vált szálakat, amelyeket másként már nem lehet uralom alá vonni.
Több földi mitológiában is szerepel egy bizonyos sors- és világformáló hármas – és ezen hatalmak mindegyikben erős hasonlóságot mutatnak egymással és a Triásszal. A legismertebbek a görög Moirák (Moirai), ők szabták meg az emberek múltját, jelenjét és jövőjét, ügyeltek a világ rendjére. Klóthó („a Fonó”) gombolyítja az élet/végzet fonalát, Lakheszisz („az Osztó”) megszabja, kinek mennyi jár belőle, Atroposz („a Megkerülhetetlen”) pedig ollójával kíméletlenül elmetszi azt. A rómaiak Párkák néven ismerték őket. A skandinávoknál a hasonló sorsistennői funkciót betöltő nornákat (óészaki nyelven Urdhir) tisztelték, akiket az óangol hagyomány vészbanyákként (Wyrd Sisters) ismer. A keltáknál Morrígan hadistennő három alakjában jelentek meg: Fea („a Gyűlöletes”), Nemain („féktelen őrjöngés”), és Anann, a termékenység és jólét megtestesítője. A hinduknál Brahman a teremtő, Visnu a megtartó és Síva a pusztító hatalom megtestesítője, együtt formálják a világegyetemet. Még az araboknál is megemlítik Allah három leányát: al-Lat („az Istennő”), al-Uzza („a Hatalom”) és Manat („Sors”).

Hármak Harca

A Nagy Kígyó szerepe megváltozott miután a Triász tagjai egymásnak estek. A Szövő becsvágyó lett, és megpróbálta a javára billenteni a mérleget. Foglyul ejtette a Férget, aki hasztalanul vergődve lassan megtébolyodott és a teremtés egyensúlya megbomlott. A Szövő teremtményei elárasztották a világot, összevissza szőtte szálait, míg a valóság ketté nem hasadt szorításában, a Féreg pedig lecsapott mindenre, ami élt és mozgott. A legfanatikusabb garouk úgy vélekednek, hogy ahol felüti a fejét a romlás és a nyomor, oda befészkelte magát a Féreg. Minden más eszmén túl a farkasemberek legfőbb célja megóvni a teremtést a világot rákfeneként rothasztó Féreg szolgáitól.
A Féreg dühe és gyűlölete az évezredek alatt az őrületig fokozódott. Fájdalma csak akkor enyhül, ha a Szövő rendezettségét szétveri, a Vad tisztaságát bemocskolja. Akár még embereket is megszállhat, különösen ha azok bűnös és gonosz cselekedetekre vetemednek. A környezetszennyezés, a károkozás csak az ő hatalmát erősíti. Ha a megbontják a rendet, megtagadják a törvényeket, a Féreg szinte kivirul. Ha az emberek saját sötét érzelmeik áldozatául esnek, és bűnre csábulnak, a Féreg csak még több áldozatot szed. Amit tesz, nem magyarázható, de megteheti, mert számtalan híve és szolgája akad. A Nyugati Konkordátum berkeiben manapság egyre inkább elterjed az az eretnek nézet, hogy a garouk ellensége nem a Féreg, hanem a Szövő. Ő az, aki megőrjítette a Nagy Kígyót, megalkotta a metropoliszokat, elsőként ő tébolyodott meg, elburjánzott építkezéseit képtelen leállítani, saját szenvedését hozva a világra.
A fogságában vergődő Féreg széthasadt, és részeiből lettek az elemi késztetésekhez és túlélési ösztönökhöz hasonló ősi lényegiségek, az ösztön-férgek. Az emberek érzéseit is erősen áthatják ezek, így kiváló táptalajul szolgálhatnak számukra – minél inkább eluralkodik egy ilyen ősi vágy az emberen, annál több befolyást nyer egy ösztön féreg az egyén fölött. Azokat, akiket teljesen elemésztettek ezek az ősi szellemek, Maeljin Inkarnákként vagy Sötét Urakként ismernek, ők levetkőzve halandóságukat, Malfeas hercegségein uralkodnak a Férget szolgálva.
A renegát Fekete Spirál Táncosok szét akarják szakítani a valóságot felépítő és átszövő Mintázat-hálót és elengedni a Férget, mert hitük szerint a csapdába esett Féreg a Vadhoz könyörög szabadulásáért. A Fekete Spirál labirintusa része az összegabalyodott Mintázat-hálónak, a téboly ösvényén vezet az út a végéhez.
Noha a mágusok többsége nem gondolkodik ennyire metaforákban, az Akasha Testvérisége – amely Főnix, Tigris és Sárkány néven tiszteli ezen erőket – őrzi emlékezetében a Sanchint, a Hármak Harcát. Krónikájukban szerepel, hogy az anyagi világ felé fordult emberek tudata fokozatosan eltávolította egymástól a belső (spirituális) és az külső (materiális) világot, és a valóságot irányító mennyei erők összecsaptak, a Főnix és a Tigris rávetette magát a Sárkányra, karmaikkal és harapásaikkal szaggatva szét szellemi testét.
Az akasháknak sikerült megóvnia a Sárkányt a széthullástól, ám a kiszélesedett Mezsgye visszatartó ereje megőrjítette a szabadulni vágyó Főnixet, akinek lénye így kettéhasadt. A Tigris visszatartó erő híján elszabadult, az anyagi dolgok hajszolása és a környezet uralma vált az ember legfőbb céljává. Nyugaton a Sárkány három részre szakadt, megbontva az Egyensúlyt: a vizeket vegyszerekkel szennyezik be, a szétszakadt töredékek egymással is harcolnak, különbözőséget szítva ott, ahol egységnek kellene lennie. Főnix haladásért felelős erői ma szervezett folyamatként léteznek. Mindennek új és új nevet adnak, kisebbnél kisebb részekre bontják szét a dolgokat, mindent beskatulyáz a tudomány. A hamvakból feltámadva az emberek legújabb építményei és szerkezetei születnek. A Tigris ma félelmet kelt az emberekben – félnek attól, amit nem tudnak irányítani. Tartományában alapvetően rend honol, ám olykor bestiális dühben és fékezhetetlen zsarnokságban tör ki. Keleten Sárkány az Egyensúly és a szellemi tisztaság jelképe maradt, sikerült megóvni a szétszakadástól. A meghasadt Főnix azonban összeomlasztotta a rendet mind a Mennyei Birodalomban, mind a fizikai valóságban, a két világ közt rekedt emberiségnek pedig meg kellett békélnie a tudattal, hogy ami itt változik, az odaát nem biztos, hogy változik.

by Ajánlott tartalom

Világleírás

Világleírás

Re: Világleírás

Re: Világleírás

Re: Világleírás