V3 Klub

A V3-as klubba egy csapat egyetemista érkezett meg. Lányok, fiuk vegyesen. Köztük van Gordon is, bár igazi nevét senki nem tudja. Senki sem szólítja már őt így. A legtöbb embernek most Jason a neve. Ez így is van jól.
Gordonon most egy sötét színű kapucnis pulóver van, amit egy fél-hold díszít. Kopottas farmert, és kényelmes cipőt hord a lábán. Kabátja már a széke karfáján pihen. Jól elrejtve egy betárazott pisztoly is van nála a biztonság kedvéért. De reméli, hogy ma nem kell használnia.
Le is telepedik a társaság egy üres asztal köré, majd ki is kerül az első kör az asztalokra. Van ki sört, van ki colát, és van aki valami töményt iszik. Eléggé vegyes a társaság, de ettől függetlenül élénk csevej folyik köztük.
Gordon szeme ezalatt végigjár a helyiségen. Mindenkire vet egy-egy pillantást, ki bent van. A beérkezőkre is. Kíváncsi, hogy vajon betéved-e valamelyik az éjszaka szörnyei közül. Néha-néha ő is válaszol, amikor kérdeznek tőle valamit.
Majd belekortyol az előtte lévő colába, és kicsit elmereng. Sokat megélt már, ami éjszakai életének köszönhető. Örül, hogy a körülötte ülő emberek nem is tudnak erről semmit. Bár a szemei alatt halvány sötét karikák éktelenkednek, de ezt betudják az éjszakai tanulásnak. Épp egy zh sikeres megírása fölött érzett örömükben jöttek le ide kicsit lazítani. Bár, még lehet kicsit fiatal az éjszaka, így egyenlőre csak isznak, és beszélgetnek, nevetnek.

Eléggé unalmas ez a hely az ő szemszögéből. Talán túlságosan is nyugodt. De ez nem baj, hisz így legalább pihenhet egy kicsit. Talán most lazíthat is egyet. Bár, nem fog alkoholt inni, hisz kocsival van.
- Na vajon végig élvezhetem ezt az estét? – merül fel benne eme jogos kérdés.
Ezt követően a tenyerébe teszi az arcát, és így hallgatja a társait. Egy futó mosoly is meg-megjelenik az arcán, amikor elsül egy-két poén.
Ám ebben a pillanatban valami furcsa érzés vesz erőt rajta. Hirtelen viszketni kezd a tarkója, ami ékes jele valami természetfeletti lény közeledtének. Így kicsit élénkebben tekint az ajtó felé, hisz az a valaki most fog megérkezni. De sajnálatos módon érkeznek páran, de még így is szerencsére eléggé szűk eme kör a bent ülőkhöz képest. Gyorsan végig is tekint a belépőkön.
Majd hirtelen, amikor egy vörös hajú lányra néz, villámcsapásként éri a felismerést, hogy ő az. Ő az, akit érzet. Tekintetét ráemeli, és követi a lépteit. Nem akar nagyon feltűnő lenni, így csak néha-néha vet rá egy pillantást. De a legtöbb időt még mindig a társai fixírozásával tölti.

Egyszer csak elkezd égni a tarkója. Mintha valaki igencsak vizsgálgatná, vagy épp méricskélné. Ezért lassan hátrafordul a széken, és arra az irányba néz, ahonnan sejti, hogy figyelik. Tekintete összeakad a Vörös hajú lánnyal. Rajta érezte meg, hogy nem átlagos ember, vagy egyáltalán nem is ember. Az összehúzott tekintet helyett egy halvány mosolyt küld felé.
Majd a lány felé jön. Most szerencsére kicsit jobban is megnézheti magának. Tekintetük nem egyszer akad össze.
- Nem tetszik ez a fehér bőr. – jegyzi meg magának. – Vámpír lenne?
Fut át az agyán a gondolat, és mikor a pultnál van a lány, le is ellenőrzi, hogy a fegyver nála van-e. Majd amikor ismét leül az asztalához. Majd most jobban szemügyre is veszi. A Felismerés adományt alkalmazza a lányon. Így talán több mindent észre vesz rajta, mintha simán csak ránéz. De kicsit közelebbről is meg akarja ismerni. Így hát gyorsan leküldi a colát, és feláll, hogy rendeljen egyet.
Majd teljesen „véletlenül” neki is megy a lánynak. Ez sajnos azzal járhát, hogy a rendelt ital ki eshet a lány kezéből. De ezzel számolt. Azonban meglepően tapasztalja, hogy a lány teste hőt sugároz, és lélegzik is. Ami nem éppen egy élőholt sajátja.
- Szóval nem vagy vámpír. – ejti ki halkan eme szavakat.
Nem igazán számít rá, hogy meghallja amit épp mondott, de ki tudja.

Nos sajnálatos módon úgy fest élesebb a hallása, mint gondolta volna. Sőt, eléggé éles lehet, hisz lejjebb vitte a hangját, és így is meghallotta. De hát mire is számított egy olyan valakitől, aki nem épp átlagos.
De azért ő is visszamosolyodik, majd a megjegyzésre megrázza a fejét.
- Nem. Nem tartozom közéjük. Egy vadásszal hozott össze a sors. – mondja ezt neki.
Ezzel egy időben egy mosolyt is megereszt felé. Nos igen. Most ugrik a majom a vízbe. Most derül ki, hogy mi is valójában a lány. De a lány már el is ment mellette. Erre ő is elindul a pult felé. De még hallja, hogy intéz hozzá pár sort. Erre visszafordul.
- Nem. Jobb is ez így.
Majd az utolsó megjegyzésre csupán egy mindent tudó mosolyt küld a lány, vagy inkább nő felé. Majd az invitálásra csupán bólint egyet. Végül a pult felé veszi az irányt. Ott rendel magának egy colát, és egy olyan italt, amit a lány rendelt.
Ezt követően fizet, majd elindul a saját asztala felé. Erica csak annyit lát, hogy vált pár szót a többi egyetemistával. A fiuk szélesen vigyorogva néznek fel Gordonra, néhány hátba is vágja őt. Erre ő is csak nevet. Azonban egy-két lány féltékenyen tekint a vörös lánykára.
Végül felé veszi az irányt, és le is ül az asztalhoz, amint átsasszézott a tömegen. A koktélt a lány elé tolja, majd a colába csupán belekortyol.
- Az előbbiért pedig bocsi. - mondja egy halvány mosollyal. – Szóval te is vadász lennél?
Kérdi meg a lányt a biztonság kedvéért.

A lány szavain elmosolyodik. Mondhatni bókoltak neki. Ami azt illeti ő sem szokott a többi vándorral együtt akciózni. Jobban szeret egyedül lenni, ha épp olyan van. Behúzódni egy sötét sarokba, vagy egy háztetőre, és onnan leszedni az éjszaka teremtményeit. Ő inkább erre esküszik.
- Felfoghatod tesztelésnek is. – mondja a lánynak mosolyogva.
Majd a kortyol egyet a colából. Ezt követen vet egy gyors pillantást a környezetére. Ki tudja, hogy kik hallhatják a beszélgetésüket. De úgy fest, hogy senki sem figyel rájuk. Hisz mindenki magával van elfoglalva éppenséggel.
Észre is veszi a felé nyújtott kezet, majd ezt el is fogadja. Megrázzák egymás kezét. Ezt követi a lány bemutatkozása. A névre csupán bólint egyet.
- Az enyém pedig Jason. – mutatkozik be ő is.
Mit Sonya, vagy akár hogy is hívják, ő sem az igazi nevét használta. Azért az inkognitó jól jön mindig, és mindenkor. Meg aztán még nem is ismerik egymást, így érthető az óvatosság, ami mind a kettejüket jellemzi.
- Mi járatban erre? Csak nem örjárat? – kérdi meg Sonya-t.

A lány szavait figyelmesen hallgatja. Néha bólint egyet. Az utolsó szóra viszont kicsit merengő arcot vág. Ebben ő is egyet ért a vele szemben ülő vadásszal.
- Valami készül az biztos. Túl nagy a csend. – mondja ki ő is végső gondolatait.
Majd a felvetésre elmosolyodik, és társai felé pillant. Szemmel láthatóan jól el vannak. Élénk csevej folyik köztünk. Jól érzik magukat, és ez a lényeg. Örül, hogy legalább ők boldogok. Néha ara gondol, hogy talán neki is jobb lenne a tudatlanság sötétje. Azonban már választott, és innen nincs visszaút. Már nem táncolhat vissza.
- Igen. Körbevéve barátokkal. De viszont meg is védem őket. – mondja Sonja-nak. - Nem tudom, hogy mi lenne, ha nem így tenném.
Ezeket mondva feléjük pillant. Arcán pedig egy szomorkás mosoly tűnik fel. Azonban ez gyorsan tova is száll. Nem szívesen gondolna bele, hogy mi lenne, hogyha az egyiküket elvesztené. Vagy ne adj Isten, neki kéne megölnie az egyiküket. Bár, kétségtelenül megtenné, hisz ő is tudja, hogy az már nem lenne a barátja. Az már egy szörnyeteg lenne. Ezért igyekszik senkihez sem túlságosan közel kerülni.
- Miért nem gondoltad volna? – kérdez rá, majd a választ meghallva bólint egyet. – A sors akarata mi?
Ő éppen ezért nem is iszik sosem. Szereti, ha tiszta feje. A gyors reakció idő elkerülhetetlen, és ezt az alkohol jelentősen csökkenti. Éppen ezért is jött kocsival. Jó indok arra, hogy ne igyon.
- Fiatal? Talán egy kicsit. – Hagyja rá, majd folytatja. - De tudom, amit tudnom kell a túléléshez.
Majd látja, hogy a poharat eltolja maga elől Sonja. Úgy fest, hogy ő is rájött elég lesz mára. Bár nem tudja, hogy mennyi kellene az igazi részegséghez a lánynak. De akkor már tényleg könnyű préda lenne az éjszaka vadászainak. Valószínűleg ezt ő is tudja.
- Én eddig se ittam. – mondja mosolyogva.
Majd meghúzza a cola-s üveget.
- Amúgy van tudomásod más vadászokról is itt? – kérdi meg őt.

Figyelmesen hallgatja a másik vadász véleményét. Eközben belekortyol az előtte található üvegcsébe. Jól esik neki a hideg cola. Bár egyre inkább kezd felmelegedni, hála a helység hőjének, de ezzel igazán nem tud mit kezdeni. A természet törvényeit nem tudja kényére-kedvére áthágni.
A gondolatra elmosolyodik.
- Igen. Sajnos ez is benne van a pakliban. – mondja neki. – Ezért igyekszem senkihez sem túl közel kerülni. Könnyebb legyen elfogadni a halálukat, ha még se tudnám őket megvédeni.
Mondja Sonja-nak egy kicsit elmélázó, és töprengő hangon. Majd egy kis hallgatás merül le közéjük, de ezt is keresztül töri a helyiségben tartózkodók ricsaja, és hangzavara.
- Még igen. De mind te is érzed, valami készül. Ez pedig fel fogja adni a leckét. Mind a kettőnknek. – mondja borús tekintettel.
Majd a kérdésére választ is kap. Sajnos még ő sem találkozott több vadásszal ezen a környéken. De talán ez hamarost változni fog. Valószínűleg még fog jönni ide vadász. Ha más nem, hát Sonja szólni fog.
A feleletre még bólint egyet. Majd most neki szegezték eme kérdést. Ezen kicsit ő is elgondolkodik. Meg is vakarja a feje búbját, majd válaszol neki.
- Én mindig is magányos vadász voltam. Itt nőttem fel, bár erről a többieknek fogalmuk sincs. – mondja egy halvány mosollyal.
Majd kortyol még egyet, hogy száradt torkát kicsit megnedvesítse.
- A kiképzésemet is itt kaptam meg. – mondja mire egy kicsit elhúzza a száját. – Legalábbis a környéken.

Még neki sem kellett ezt megtennie. De ki tudja, hogy még mit hoz a jövő. Talán egyszer majd ezt is meg kellesz tennie. Azért reméli, hogy erre nem kerül sor rövidke élete alatt.
- Sajnos nem. – mondja ki a borús szavakat.
Erre azért kis bánat csillan meg a szemeiben. De azért nem marad meg ott sem túl sokáig. Mondhatni tökéletesen elsajátította a szerepét, és felvette az álcáját. Ez azért egy jó dolog. De azért odáig sosem akar eljutni, hogy elfelejtse honnan is jött, és mi is valójában.
- Igen. Eléggé felszabadító tud lenni egy olyan beszélni, aki előtt nem kell megjátszanod magad. – mondja egy mosollyal egyetemben.
Ezzel ő is tökéletesen egyetért. Néha jó csak úgy beszélni, egy olyannal, aki tudja is, hogy miről beszél. Na meg persze nem nézi komplett idiótának a beszélgető partnere. Azért ez sem mellékes tényező.
- Mondhatni karmánk. – mondja is bólogatva.
Ő is nagyon reméli, hogy nem hallgatják ki őket. Bár, ha igen, akkor gyorsan hadoválni kezd egy szerepjátékról. Bár akkor is sütni való bolondnak fogják nézni, de azért még mindig jobb ez a lehetőség, mint a másik.
- Nem. Nem igazán. – mondja neki fejcsóválva.
Ő is most van itt kb. 3-szorra. Most is csak a barátai miatt jött le. De ő sem igazán szeret itt lenni. Mert ki tudja, hogy mi történik addig a kinti éjszakában.
- A megszállásom? – kapja fel a fejét a kérdésre. – Hmm… Úgy nagyjából 3-4 éve. Magam sem tudom már pontosan.
Mondja meg a választ őszintén. Majd kicsit összegyűlnek az arca előtt az árnyak. De talán neki elmondhatja. Hisz ő is átment valami hasonlón.
- A régi önmagam még katona volt. – kezd bele hírtelen. – Épp kimenőt kaptunk. Jól berúgtunk, aztán elindultunk egy esti szórakozóhely felé. Átvágtunk egy sikátoron, és akkor láttuk meg a lányból falatozó vámpírt. Legalábbis én megláttam. A többieket nem tudom.
A mesélés alatt végig az asztal lapját bámulja, és a szinte már üres üveggel szórakozik. Majd folytatja a történetet.
- Aztán ahelyett, hogy menekültem volna, rávetettem magam az alakra. Persze esélyem sem volt. Röhögve csapott a falhoz. Majd elvesztettem az eszméletem. Amikor felébredtem a többiek már halottak voltak. Épp az egyik bajtársamból lakmározott. Ekkor szólalt meg bennem egy apró hang. Azt sugallta, hogy húzzam el a csíkot. Hát én elhúztam.
Már majdnem a végére ért. Olyan érzés vesz rajta erőt, mintha egy mázsás tehertől szabadulna meg. Még senkinek nem mondta el. Bár kinek is mondhatta volna. Betudnák annak, hogy italos volt.
- De éppen hogy csak. Nem tudom, miért hagyott futni. De a nevetését még mindig hallom a csendes estéken.
Fejezi be a sztorit, majd felpillant. Szeme még mindig komor. Olyan, mintha egy megfagyott tóba tekintene az illető. Bár ez a másik vadásznak nyílván nem újdonság.
- Neked mi a történeted? – kérdi meg a lányt. – Ha már én elmondtam, akkor te is elmondhatod.

Miközben mesél nem is igazán figyeli a nő reakcióit. De hát minek is tenné. Hiszen végül is most visszament egy kicsit a múltba. Egy egyáltalán nem örömteli múltba. Azért egy-két hangocska így is eljut a fülébe, de hát van ez így. Mondjuk kétségtelen, hogy jól esik neki egy kis együttérzés. Sonja az első, aki hallotta ezt a történtet. Talán az utolsó is. De ezen még felesleges rágódni. Már régen megtanulta, hogy a mának éljen, hisz nem tudni, vaj felébred-e a nappal együtt.
Majd a kérésre a lány is belekezd a mondókájába. A neme háttér említésére csupán egy halovány mosoly jelenik meg, de ez le is hervad. Hisz nem akarja a lányt megbántani ezzel.
Figyelmesen hallgatja. Néha bólint egyet-egyet. Majd kiissza az utolsó kortyot is a colájából. Látja az akaratlan reakciókat a történetre, de nem szól közbe.
- Úgy fest nagy tűz lobog Sonja lelkében. – gondolja magában. – Csak el ne égesse.
Szerinte a bosszú mindig is két élű fegyver volt. Ezért nem is nyúl hozzá szívesen. De néha azért csak muszáj.
- Egyikünk történetének sincs még vége. – mondja egy halovány mosoly kíséretében.
Majd az előnyt is meghallgatja. Erre ő is csak elmosolyodik. A lánynak nagy valószínűség szerint tényleg könnyebb lehetett ilyen múlttal. De azért csak sikerült neki is beszerezni hamis iratokat.
- Rendben van. … Akkor jó vadászatot Sonja. – mondja a vadásznak.
Erre egy mosoly jelenik meg a szája szegletében. Majd hírtelen ötlettől vezérelve elő is vesz valamit zsebéből. Ezt Sonja felé nyújtja.
- Ha kell, így megtalálsz. – mondja neki.
A lapon egy mobilszám, meg egy lakás címe van. Rajta a Jason Webb név.

A szavakra elmosolyodik. Erre nem igazán tud mit felelni.
- Csak ha kell el tudj érni. Ennyi. – mondja.
Ő is feláll a székről, és a helyére tolja. Már elég sokan vannak, így igazán nem fér el, de szerencsére tud maga körül annyi helye csinálni, amennyi szükséges.
- Az. Akkor legközelebb. – mondja ő is.
Neki is megjelenik egy mosoly a szája szegletében. Majd éppen indulna, amikor még pár szót utána szól Sonja. Erre ő már csupán bólint egyet. Ez afféle viszonzásképpen küldte. Bár lehet, hogy a szavakat már úgy se hallotta volna.
Majd még kicsit követi a lépteit, de aztán vissza is tér a baráti társaságához. A többiek mindenre kíváncsiak. Bár a beszélgetésből nem árul el semmit, azért rögtönözni mindig is jól tudott. Így hát előrukkol valami sablonos dumával. Ezt követően táncolni mennek, majd még beszélgetnek.
Ez az este nyugodtan telt el a számára. Ennek azért nagyon örül.