Anabelle Leroi

Név: Anabelle Leroi

Koncepció: A Leroi logisztikai és szállítmányozási részvénytársaság tulajdonosa, főrészvényese. Számos vállalkozásban érdekelt.

Természet, Viselkedés: Roppant szélsőséges, kegyetlen, és vad. Erősen kiszámíthatatlan és skizoid egyéniség. Aki ismeri még a megszokottnál is távolságtartóbb vele.

Kinézet: Hosszú, hétközépig érő fekete haj. Zöld, hatalmas szemek. Kislányos arc és termet. Apórcska, alig több mint 150cm. Ruházkodására, csakis mint természetére jellemző a szélsőségesség, általában feldobja az öltözékét valamivel, ami korántsem hétköznapis, sőt…

Tulajdonságok:
Erő: 5
Ügyesség: 5
Állóképesség: 5
Modor: 9 (+3 kor)
Megjelenés: 9
Észlelés: 5
Intelligencia: 9
Gyorsaság: 9
szerencse: 3
Akaraterő: 6


Előnyök:
Étkezés (1 pontos Előny)
Kis alvásigény (1 pontos Előny)
Ghoul előélet (1 pontos Előny)
Kellemes hang(2 pontos Előny)
Gyógyító érintés (1 pontos Előny)
Kétkezesség(1-pontos Előny)

Hátrány:
Vágyódás az ártatlanra (2 pontos hátrány)
Hűvös szellő (1 pontos Hátrány)
Fagyos érintés (1 pontos Hátrány)
Szentségtelen kisugárzás (2 pontos Hátrány) (+2 kor MIATT PONTBÓL TÖRÖLVE)
Tehetségtelenség (1 pontos Hátrány)

Hátterek:
Anyagi háttér: 4
Csatlósok: 3 (2+1 kor miatti pontból) (lásd előtörténetben)
Kor 2:
Státusz: 2. szint: Tisztelt: Ancilla (+2 kor miatti pontból)
Nyáj: 1 szint (3 kehely) (Lásd előtörténetben)
Befolyás: 2 (+1 kor miatti pontból)

Képességek (Opcionális):

Humán tudományok: 1
Természettudomány: 1
Pénzügy:3
Jog:.3
Irányítás:4.
Éberség:3.
Empátia:4.
Kézitusa: 4.
Kitérés: 4.
Megfélemlítés: 4.
Rászedés: 4.
Illemtan: 2.
Közelharc: 4.
Lopakodás: 4.
Nyelvismeret: 2. (Francia, Német, Angol)
Diplomácia: 3.
Intrika: 4.
Harácsolás: 3.

Misztikus Képességek (Diszciplínák):

Jelenlét: 4(+2 SZEP)

Uralom:4(+2 SZEP)

Fátyol:4 (+2 SZEP)

Fantazma:4(+2 SZEP)

Felszerelés: folyamatban

Naprólészlet:
1763 – Az emberiség legnagyobb tévedése. Charlotte és Claude Leroi szerelmének beteljesülése. Egy kisebb birtokon, Az, hogy valóban Charlotte volt az anyám, nem kérdéses, de hogy Claude az apám lenne? Az már igen. Ha velem szórakozhatott az uraság, anyámmal miért ne tehette volna? Nos, hogy hogyan, nem tudom, de 1764 január 13-án megszülettem. Gyermekkorom, akárcsak szüleimnek, szolgasorban telt, bár, az, hogy a földesúr kastélyában nevelkedhettem, annakidején kiváltságnak számított. Apám istállómester, anyám szolgáló volt én pedig 10 éves koromban már mindent tudtam a háztartásról. Tudtam mit, hogyan kell tisztán tartani, tudtam főzni, varrni, amellett, hogy csutkababámon kívül más játékszert is kaptam. Igaz, azt már az uraságtól…

Anabelle, vidd fel a teát az uraságnak! *ezek a szavak olyan egyszerűnek hatnak. De nekem maga volt a fájdalom. S ha mai napig eszembe jut, kénytelen vagyok valamely csatlósomat alaposan megbüntetni érte. Vagy félholtra kínozni. Miért? Mert amikor a kis Anabelle felvitte a teát az uraságnak, az uraság előszeretettel vette igénybe az aprócska kislány bájait, kiélve beteges perverzióit rajta. Csoda, hogy az, ami? Csoda, hogy egyszerűen a kis Anabelle most sem viseli a feszültséget? Csoda, hogy mai napig már annyi pszichiátert fogyasztott el? Hogy ez akkora törést okozott benne, hogy akkor, aprócska gyermekként tört össze valami testében, lelkében és bomlott meg a kis Anabelle elméjében? Ó Mortimer Francois DeLoche! A beteg, perverz állat a *a napló itt megszakad, krikszkrakszok és firkálmányok, gyermekes rajzok, és mindenféle bizarr mondattöredék, ami számtalan nyelven íródott, az orosztól a kínaiig vegyesen. Pár oldallal arrébb a napló folytatódik.

1779 – Baron Pierre Bauret LaCroix.
A báró. Ki gondolta volna, hogy vámpír? Pontosabban, hogy egy vámpír is képes érzelmekre? Míg az uraság által a kis Anabelle világa egyre sötétebb és kuszább volt, addig egy biztos kapaszkodó volt a hirtelen megjelent LaCroix báró, aki szintén felfigyelt a már akkoriban is igencsak szemrevaló domborulataimra, és korom ellenére kifejezetten nőies bájaimra. A báró igaz úriember volt, s hogy mi kötötte a földesúrhoz? Csak később tudtam meg. De, ne rohanjunk ennyire előre. A történet ott kezdődött, hogy, míg eleinte csak bókokkal, s hódoló pillantásokkal illetett, nemsokára, megjelenése után már el is kért, s meg is kapott a földesúrtól, s hogy szüleimnek sem legyen hátránya, kisebb telekkel és házzal ajándékozta meg őket. Nos, a történet merőben más volt, bár a mese ugyanaz, hiszen, bár az egész család átköltözhetett az ő kastélyába, ennek is ára volt. De korántsem olyan, mint DeLoche uraságnál. A báró gyengéd volt, s amellett, hogy rendszeresen igénybe vette egyre jobban fejlődő testemet, a kis Anabelle-t tanította. Tanította etikettre. Tanította tudományokra, így olvasni és írni is megtanult, tanította a szerelem és csábítás művészetére. Egy nap, lovaglás közben leestem a lóról és súlyosan megsebesültem. Már akkor sem értettem, miért állandóan csak éjjel láttam a grófot, és miért pont éjjel kell engem lovagolni tanítania, de a kis Anabelle akkor nagyon beteg lett. Akkor hozzám hajolt és összeszorított ökléből valamit a számba öntött. Csak később fogtam fel, mi is történt ekkor. Csupán, annyit érzékeltem az egészből, hogy attól pillanattól különös mód sokkal jobban lettem, és valahogyan különös, ellenállhatatlan vonzódást éreztem a báró iránt.

1787 - Egészen 24 éves koromig voltam a ghoulja. Ekkor felfedte titkát, és megkérdezte, mi lenne, ha mi ketten örökre együtt maradnánk? Nos, valakinek, aki szolgasorban született, és húzták el az orra előtt a mézesmadzagot, feltennék ezt a kérdést? Vajon it válaszolna? Igen! A kis Anabelle rögtön igent mondott, aki már ekkor szerelmes volt a báróba, halálosan., teszem hozzá, nem véletlenül. Hogy ne lenne valakinek, aki emelte a szolgasorsból, majd megkapta azt, amiért évekig hűségesen szolgálta? Sajnos, időközben szüleim tragikus körülmények közt elhunytak, így teljesen egyedül maradtam. Egy szörnyeteg kiszívta a vérüket mind egy cseppig, azt beszélik, valami vadállat marcangolta szét őket. Valójában, ölelésem után első dolgom volt bosszút állni, csak azért, mert hagyták, hogy mindazon szörnyűség megtörténjen, ami velem történt az uraságnál! *újabb összevissza mondattöredékek, gyermeteg rajzok, valami sötét szörnyeteg, ami leginkább valamiféle madárra hasonlít, mondatok, melyekben leginkább a halál és a pusztulás szavak vannak, ismét több nyelven. Kicsit később a napló a gyönyörű, cirádás betűkkel folytatódik.

1789 – A kis Anabelle igazi úri nővé nőtte ki magát. Nemzője tökéletesen megtanította a vámpírlétre. Mindenre, amit új életében tudnia kell. De rabként tartotta, birtokolni akarta az akkor már egyre jobban kitörni vágyó leányt. Valaki képes uralni a fenevadat? De ő tűrt, sőt, tisztelte és szerette atyját, csupán, szabadságot akart, így a Francia Forradalom kapóra jött neki. A kastélyt is elérte a lázadás, hiába az erő, a hatalom, a vagyon, a báró is a Guillotine alatt végezte. Még szerencse, hogy a kicsi Anabelle akkorra már a falucska istállómesterének kegyeit élvezte, hiszen, ott volt az a szörnyű baleset, amikor az izmos és erős, gyönyörű szép legényt a – ki tudja mitől „ megvadult lovak úgy megrúgták, hogyha nem vagyok ott, hát meg is halt volna. De olyan jó szerető volt. Nagyon sajnáltam volna. A részemmé vált, vért kapott átkozott véremből. Ajándékot, erőt, s mérhetetlen vágyat irántam, természetesen. Ha nem adom vérem neki, biztosan, rövid időn belül meghalt volna. Azért pedig mekkora kár lett volna! Hiszen, meg merem kockáztatni, hogy sokkal jobb szerető a bárónál, aki biztosan tudta titkom, s hiába a birtoklási vágy, nem tudott ellenállni nekem. Ezért eljátszotta a tudatlant, s míg ugyanolyan szenvedéllyel adtam neki magam, mint az istállómesternek, nem kérdezett. De tettem meghozta gyümölcsét, elbújtatott. Ne tette volna egy fülig szerelmes ghoul, aki az életét köszönhette nekem? Természetesen megtette. De mivel tudták, hogy a báró hű szolgája vagyok, el kellett tűnnöm. Még aznap éjjel kifutott egy hajó, mely nemsokára a tengeren ringatózott, így jártam be a világot. Meg kell mondjam, a tengeri koszt egy idő után fárasztó. Még jó, hogy ahol kikötöttünk, mindig akadt változatos fogás. Számos helyen jártam, a könyvekből megismert világokat is bejárhattam. Ekkor jöttem rá, bármit, és bárhol elérhetek De ahogyan egyre inkább ráéreztem a hatalom ízére, az is világossá vált, hogy ez hova vezet. Az étel már nem volt olyan édes, a vadászat már nem volt olyan mámoros, unalom, szürkeség és tespedés jellemezte éjjeleim, majd rájöttem, ideje egy nagyot aludnom. Nem sok maradt ki az életemből a mélyalvás után. Lélekben sikerült helyreállnom, már amennyire helyreálltam és újra „fiatalos” lendülettel vetettem bele magam az életbe. Vagyis, a halálba. Mivel is tölthetném az öröklétet? Nem mással, mint tanulással, hiszen, minél többet tudsz, annál több vagy másoknál. Minél szélesebb a látóköröd, annál több lény figyel rád. Annál nagyobb hatással vagy, s annál jobban eléred, amit akarsz, minél jobban tudod, hogy szerezd meg azt. Így alakult, hogy a nyelvek mellett a természettudományok, a jog, és számtalan más ismeret kötött le. De mindez mi lenne anélkül, hogy biztonságban érezzem magam? Mit ér a tanulás, ha elér a végzet, és nincs beteljesülés? Hát kapcsolatokat alakítottam ki, ápoltam őket, fejlesztgettem, majd a kapcsolatokkal vagyont is sikerült szereznem, hatalmat, befolyást, s köszönhetően ennek, számtalan új ismeretre is szert tettem. De hát, ki ne szeretne uralkodni? Ki ne törekedne arra, hogy az örök léte hasznosan teljen el? És miért pont itt? 24 évesen melyik „fiatal” ne szeretné a szórakozást és pezsgést? Hát itt aztán van belőle! Martigny- az élvezetek városa, és persze, a kiváló ételeké. Jelenleg egy kúriában élek, a külvárosban, amit sikerült kellőképp felújítanom, s kellő biztonsági rendszerrel felszerelnem. Nappalaimat személyi edzőm, testőröm, David Beaulac, aki egyben Capoeira tanárom is vigyázza, a kedves és bájos és gyönyörű és majdnem olyan szépséggel rendelkező, mint én, szóval Amélie Picard, mint társalkodónő űzi el unalmas perceimet, és testvére, Pierre Picard (akik jegyzem meg, mindketten fantasztikus szeretők is) aki amolyan mindenesként, pontosabban komornyikként szolgál. Mindhárman az én kis nyájam, s ha nem vadászok, ők szolgálnak ételként. Óvnak, védnek, szolgálnak. Napjaim továbbra is unalommal telnek, s ilyenkor mit tehet egy magamfajta egyszerű lány? Megpróbálja a jelenlegi életből a legtöbbet kihozni. Pénz, hatalom, vagyon. Szeretek mindent, ami a fejlődéssel együtt jár. A technikát, a tudományt, bár, egy dologgal a mai napig küzdök, egyszerűen, képtelen vagyok autót vezetni. S egyet szeretek még, a hatalmat. S ki ne törne közülünk uralomra? S ki ne szőné a szálakat, hogy végül Ő legyen az úr? Ura mindennek, és mindenkinek? S ha jól csinálom, időm mint a tenger.