Városi Park

Úgy fest, hogy újabb látogató érkezett eme kései órán a szökőkúthoz. Kezdenek egyre többen lenni. De hát végül is a társaság az jó dolog nemde? Hát jó maga éppenséggel nem igazán ért egyet, de ez meg az ő baja. Figyelmesen méri végig az újonnan érkezett egyént. A pillanat törtrészéig izmai megfeszülnek, és készek arra, hogy bármikor kiadhassák a magukba zárt energiákat. Blanche szavaira igazán oda se figyel ez idő alatt.
Ez azonban csak egy pillanatig tart. Az izmok kicsit eresztenek feszességükből, de ha kell, még mindig képesek meglepetéseket okozni. Majd leveszi a szemét róla, és mosolyogva néz a víztükörre. Jó maga is egyik kezével belenyúl, és a mutatóujjával lassú köröket kezd el bele írni.
- Valaki mindig felzavarja. – mondja csak úgy magának, de ezt a többiek is hallják.
Sajnálatos módon szokásává vált, hogy néha-néha magában beszél. Talán a hosszú egyedül lét volt az oka. Majd egy kis időre lehunyja a szemét, és igénybe veszi egyik adományát. Ez egészen pontosan ez a Felismerés.
~ Ne bízz senkiben. ~ Gondolja magában, mialatt egy-egy pillantást vet a körülötte állókra.

S lám gyanúja nem alaptalan. Az idegen férfi támadásra, vagy védekezésre készen feszülnek meg. Azonban ideje korán el is ernyednek. Majd a tizenéves lány szólal meg először. Lágy és kellemes hangja szinte biztossá teszi, hogy művésszel áll szemben az "ember". Válasz reakcióként tarkójához emeli a kezét, és kicsit értetlenül vakarja meg.
-Hát az előbbi kérdésemmel nem igazán a víztükörre gondoltam, habár azt kétségkívül felzavartam.
Majd a férfi is megszólal.
~Hát ma mindenki melankólikus?~
-Talán nem én vagyok az első aki erre jár? Vagy csak gyakran tölti idejét a kút környékén?
Teszi fel a kérdéseket Gordonnak. Majd rákönyököl a kávára, és kissé előrébb hajol. Mintha csak azt vizslatná mitől ilyen érdekes ez a kis kacsaúsztató, de akárhogy erőlködik nem fedez fel semmit.
~Talán az ő hangulatukra is a majdnem teljes telihold nyomja rá a bélyegét?~
-És mit keresnek erre ilyen kései órán? Ilyenkor már nem szoktam senkivel találkozni erre felé, legfeljebb egy két hajléktalannal.
Csak ekkor veszi észre a vízben a hold tökéletes mását. Egész élete egyik legfontosabb motívumát, és uralóját. Az örökké változót, az örökké mozgásban lévőt...

Az égen vékony felhőréteg öleli körbe a Holdat. Szél sem fúj, levél sem rezdül. Csend van. A park nyugodt. A sétány melletti gondozott füvön lépdel. A kavicsok csikordulását most nem tudná elviselni. Az itt ott elbújtatott oszloplámpások durván megtörik a Hold fényét. Mégis hangulatos a park.
Éhes...
A terület a város azon részéhez tartozik ahol a vadászat csak sürgős esetekben engedélyezett. A mostanit sürgős esetnek tekinti. Tudja hogy legalább két ember kell hogy gyilkolás nélkül csillapíthassa a kínzó vágyat.. az éhséget.
Egy vastag fatörzs mellett megáll, nekidől és a levegőbe szimatol. Kiterjeszti érzékeit. Élőt keres. Ha lehet magányos sétálót, aki szerelmét siratja s most nem igazán érdekli mi lesz vele. De legvégső esetben senkitől sem látva egy padón alvót is mélyebb álomba taszítana ha lelne ilyet...csak mihamarabb.
Ellöki magát a törzstől és tovább halad.
A kút ... jut eszébe hirtelen. A park dísze afféle központi hely. Aki erre jár az óhatatlanul is megáll mellette egy időre. "Van benne valami misztikus erő" mosolyodik el.
A következő kanyarnál kikémlel és lám valóban, most is igaza lett.
Hárman is ácsorognak a víz körül. Kettejüket felismeri a Hold felragyogó fényében. A harmadik személy egy...egy gyermek ? Tűnődik el.
Régies ruhában, légies jelenség. Az ajka megvonaglik a csalódottságtól. Fél fogára sem lenne elég a "kölyök", de pár korty erejéig tán hasznosítható...
Hatalmasat kerülve a kút másik feléről "szemből érkezik". Sosem jó éjnek évadján, hátulról megszólítani az "embert".
Meg így aztán a kiszemelt áldozat gyanakvása is elalszik ha amásik kettő kis mosollyal fogadja.
Szándékai szerint megvárja hogy a kettő odébb áll és ő egyedül marad a "gyermekkel". A park üresnek tűnik, ma már nem várható újabb áldozati bárány.

Tényleg nem vesz észre semmi olyasmit, amitől esetleg félni kéne. Ez egyben meg is nyugtatja, és kissé zavarba is hozza. Kicsit árulónak érzi magát előző tette miatt, hisz nem bízott meg a társaiban. Bár az is igaz, hogy az óvatossága már egy jó párszor igencsak kifizetődő volt, de ez most nem jött össze.
~ Kellemetlen. ~ gondolja magában.
Erre egy kicsit el is húzza a száját. Majd a kérdések, és válaszok egymást követő sorára figyel. A válaszokon ő is kissé elmosolyodik. Majd egy kis meghökkenéssel, vegyes értetlenséggel néz az álló leányra. Jobban is megnézi magának.
~ Talán ő is közülünk való lenne? ~ Indulnak be agyában a fogas kerek. ~ Vagy netán csak egy újabb szörnyszülött lenne? De akkor miféle? Nem érzek felőle ártó szándékot. ~
Kissé talán túlságosan is sokáig mered a lányra, de erre csak későn jön rá. Ezt követően leemeli róla a tekintetét, de a kíváncsiság majd kifúrja az oldalát.
- Jómmm…magam cscscs…csak levvveggőzni jöttt…tem. – mondja a férfinak.
Majd egy újabb alak tűnik fel az árnyakból. Bár ezt ismeri. Legalábbis már volt hozzá szerencséje.
- Jó esss…stét, Nicky. – mondja a nőnek, megspékelve egy apró biccentéssel.
De most igazán nem a nő foglalkoztatja. Valahogy ki akarja puhatolni, hogy mégis mi féle ez a lány. Talán a kérdései erre is fényt derítenek.
- Nee…ektek mi a vvv…véleményetek, az éjszakkka teremttt…tményeiről? – kérdi, majd kezeivel artikulálva viszi tovább a beszédet. – Mmm…mármint a zz…zombikról, vámppp…pírokról, meg hass…sonlókról?
Kíváncsian várja a választ. Talán megütköznek rajta, de ez most per pillanat nem igazán izgatja. Hisz nincs róla tudomása, hogy ennek fültanúja a két éjszakai faj két jeles példánya is.

Az éjszaka egyre hosszabbra nyúlik. Lassan eljön az éjközép is. Nem kerüli el a figyelmét, hogy a férfi egy időre a lányon "felejti" a tekintetét. De a lány mondandója sem. Valahogy jobban a helyzetbe vágónak találja mint az racionálisabb lenne. Még sosem gondolt úgy a gyilkolásra, mintha ő döntene a másik sorsáról. Neki ez eddig egyszerű körforgást jelentett. Az erős életben marad, a gyenge pedig elvész. Ekkor érkezik meg Dominique és megzavarja a gondolatmenetét. Arcán egy pillanatra a teljes zavarodottság látszik ahogy felnéz az érkezőre, de hamar visszavarázsolja eredeti arckifejezését.
-Jóestét Chabrol kisasszony! -mondja kaján mosollyal az arcán. Hiszen mi oka lehet a nőnek, hogy pont ilyen későn a kihalt parkot járja?!
Ekkor jön a második hullám. Az előző felvetés is megviselte, a most amúgy sem jó állapotban lévő idegeit, de ez mos telibe találta. ~Na most erre mit mondjak? Vajon megneszelt valamit, és azért kérdezte? Vagy csak valami ostoba rémmesét akar így bevezetni? Esetleg valahol lesben állnak a barátai, és csak arra várnak, hogy az ártatlan előre felkészített járókelőket halálra ijesszék, majd megfosszák értékeiktől? hisz ki gyanakodna egy dadogással küzdőre?!~ Végül valami mai világból vett elcsépelt szöveggel próbálkozik.
-Hogy mit gondolok? Szerintem aranyos mese mind, ami a régi idők hiedelemvilágából táplálkozik. Talán pár száz évvel ezelőtt volt valami őrült, aki úgy akarta megúszni a büntetést, hogy kitalált lényekre fogta a saját tetteit. Szerény véleményem szerint minden róluk szóló történet csak koholmány lehet. - Majd a mondat lezárásaként, és ékes bizonyítékaként enyhe zavarának, egy erőltetett mosolyt villant Blanche felé, de tekintete végül Dominique-re szegeződik. Eben a nyamvadt holdtól túlpörgetett helyzetben csak tőle várhat megerősítést.

Nicky remekül mulatna az egybegyűlt társaságon ha nem lenne ennyire éhes.
A kút túlfelén áll meg. Nem mer közel menni a lányhoz, félő hogy éhsége ostobaságokra ragadtatná.
- Jason...Wis... - biccent a két férfi felé - érdekes időpontban támadt kedvük a "levegőzéshez" - jegyzi meg kissé irónikusan.
- Az ifjú hölgy ? Netán valamelyikük "védelmezettje" ? - néz kíváncsi játékossággal a két férfira. Azon esélyeit latolgatja miszerint ha egyiküké sem akkor talán az övé lehet idővel persze... ha kettesben tudna vele maradni...Vágyakozva néz végig a lányon. Ez a mai éjszaka nehéz vadászatnak bizonyul.
- Az éjszaka teremtményei... - telepszik fel a kút szélére s mélyen leszívja a levegőt s közben ujjaival felborzolja a víz felszínét - az éjszaka különös gondolatokat ébreszt a fogékony elmében ... - tűnődik el.
- A nappal a kedves lényeké.. tündérek varázslónők unikornisok manók - sorolja a vizet borzolgatva - az éjszaka marad a vérfarkasoké vámpíroké trolloké sárkányoké s más idegborzoló kiagyalt rémlényeké. Nekünk felnőtteknek már elég izgalmas a mumus a ki a szekrényben lakik, vagy a zsákos ember aki elviszi a rossz gyereket... nekünk kézzelfoghatóbb mesék kellenek. - nevet fel kissé kétes hangon. Majd tekintete újra a kis társaságra vetődik.
- S különben is mind vadászunk valamire valakire. A férfi a nőre a nő férfire s mindkettő egy kis kalandra. Különben miért osonnánk éjfél felé a park útjain. - Wis szemébe néz mélyen s kéjesen megvonaglik tartása kihívó és egyben játékos is.
- Remélem nem hozzád tartozik a kishölgy Wis... - dorombol fel félighunyt szemmel. Az értő tekintet de csak a nagyon értő tekintet veheti észre hogy mindez színjáték......

/Effy/

*Villogó szirénák, kiontott vér. Lás csodát egy újabb tetthely. Átvágott csontok, szétfolyó szervek... ~Ki lehetett ez az őrült?~ Loki zsebre dugott kézzel álldogál, az ocsmányul megcsonkított hulla mellett. Hihetetlen kegyetlenséggel végezték ki a férfit. Egyetlen négyzetcenti sem maradt épen a testén. S mivel egy folyóból halászták ki, a nyomok nagy része is oda van, a személyes irataival együtt. Talán a fogképe alapján még azonosítható. ~Szerencsétlen... de a nyomok legalább nem fajtámbelire utalnak. Talán valami bandaleszámolás. Hopp várjunk csak! Mi ez?~ Egy apró cetlit vesz észre a kabát bal zsebében. Kihúzza de már teljesen leázott róla a felirat. Csak a kékes elszíneződés mutatja, hogy valamikor használatban volt. Attól még bizonyítéknak számít, szóval ez is bekerül az kis műanyag tasakok egyikébe. Szerencsére már nem kell soká a szörnyű látványt figyelnie. Megérkeznek a hullaszállítók, és pillanatokon belül átveszik tőle. A szállítók szakavatott mozdulatokkal zsákolják be a test maradványait. Hamar berakják a járművükbe, s már száguldanak a hűtők felé. Eddigre Lokinak se marad keresnivalója a helyszínen. Társai végzik az apró cseprő dolgokat, így ő kifújhatja magát. Eleinte céltalanul kezd bolyongani. Nem mintha nagyon megviselte volna a test látványa, csak jólesett a séta. Maga se tudta, hogyan de a parkban kötött ki, vadászatai színpadán. Megfelelően nyugodt hely, egy kis pihenésre. Léptei a park eldugottabb, sűrűbben benőtt részei felé vezetik. Mikor már a mélyén jár a növényfalnak, kiválaszt egy alkalmas fát, és leheveredik mellé a fűbe...

/Effy/

*Nem kellett sok, hogy elbóbiskoljon. Kellemes árnyak, sok fölös gondolat, s szinte magától zárult le a szeme. Úgy aludt akár egy oroszlán a territóriumán. Teljes nyugalomban, semmitől se tartva. Talán az egész éjszakát itt tölti, ha egy lányka nem kezd el motoszkálni a sűrűben. Majd az alvó férfit észre sem véve, el nem kezd nyújtózni egy almáért, ami egyenesen Loki fején landol.* -Uhh! *Csak egy pillanatra nyög fel, az ütéstől, majd egy merev részeget megszégyenítő lassúsággal ül fel. Ahogy feltámaszkodik, pont az almára tenyerel, és önkéntelenül is az arcához emeli kerek tárgyat. Szemei lassan tisztulnak, ahogy fókuszálni próbál. Egy két pillanatig, még dülöngél a feje, és aprókat ráz rajta. Nem telik bele sok idő, s máris észreveszi a lányt, aki eddigre vagy részegnek, vagy totál hülyének nézheti.* -Szia kislány! *Szól oda a fáradtságtól enyhén kótyagosan.* -Mit keres egy ilyen korú lány egyedül egy sötét park mégsötétebb részében? *Mondja egyre tisztább hangon*

*Apró félmosolyra húzza a száját. Alig bírja visszafogni a nevetést, a lány szavai hallatán. Az érzés a rekeszizmokból támad, de csak egy két szaggatottabb légvétel figyelmeztet a visszafojtott kacagásra. Majd egy gyors mozdulattal elkapja az utolsó zuhanó almát, ami pont a feje felé száguld. A mozdulat maga még mindig kissé imbolygó, de a sebességére nem lehet panasz.*
-Dehogynem! Még jó hogy szólsz! Van egy kis apród?
*Mindamellett, hogy nagyon élvezi a helyzetet, az apró tényleg nem jönne rosszul. Bal kezét már nyújtja is, miközben a jobban tartott almába harap. Testtartása továbbra is görnyedt, és törökülésben figyeli a lányt. Majd teli szájal folytatja, közben egy percre sem visszahúzva a kezét.*
-De kislány. Mégis mit keresel te errefelé? Pláne ilyenkor? Csak nem elszöktél otthonról?
*Arcán kaján vigyorral rágcsálja szerzeményét, és még csak eszébe se jut, hogy valamelyiket a lánynak nyújtsa.*
-Másrészről meg, én tartanék magamtól hasonló helyzetben. Hát nem járt nálatok a suliban rendőrtiszt? Nem magyarázta el, milyen veszélyes lehet éjszaka egy hajléktalan?
*Nem is hazudott akkorát, mint amekkorának látszik. Lassan megint ott tart, hogy ki akarják rakni az albérletéből...*

/Effy/

*Érdeklődve figyeli a lányt. Tényleg nem fél, ennek semmi jelét nem adja. Pedig azért egy ilyen korú lány minimum elhúzódna. Van benne valami fura.*
-De ha most nem adsz halat, akkor éhen halok mire megtanulok horgászni. És nem kell itt aludnom, majdnem az egész város szabad!
*Ő is követi a lány példáját és értetlenül forgatja a fejét.*
-Mit látsz te ebben? *Mutat az égbolt felé. És enyhe megvetést csempész a hangjába. Magában azonban jókat nevet. Sokkal viccesebb csövesnek kiadni magát mint hitte. Majd győzelemként könyveli el, hogy a lány is elvigyorodik. De ami kijön a gyöngysor foga közül... attól hatalmasat kéne kacagnia, de helyette inkább sértett arckifejezést ölt.*
-Ezek a mai fiatalok nem tudják mi a tisztelet! Pedig akár valami kéjenc is lehetnék! Vagy szatír! *Az utolsó mondatot erőteljesen megnyomja, majd még egyet harap a koszos almából. Majd új játék jut eszébe, csak azért is ráijeszt a lánykára!*
-Vagy egy éjszakai gyilkos. *Mondja sejtelmesen, majd hátranyúl, mintha csak egy kést akarna előhúzni. Közben csípőből elfordul, és kicsit előredől, hogy pont késtávolságban legyen. Közben visszatér a kaján vigyor.*
-Mit mondtál, mennyi "hal" is van nálad?

*A pókos poénon majdnem elneveti magát, de rekeszizmai keményen tartják magukat. Aztán fapofával hallgatja a szájából az éterbe csordogáló "virágáradatot". Majd rázendít a válaszaira.*
-Hát, ha nem is vén, de nálad ránézésre vagy tíz évvel idősebb.
*Majd a késes beszólásra vigyora kissé szadistába megy át a káröröm jeleként. Folytatja a mozdulatot, és lassan felhajtja a felsőjét a hátán. A keze rászorul fekete pengéjű vadászkésének markolatára. Hasonlóan lassú, és kimért mozdulattal mutatja fel a pengét, és egy diadalittas kuncogást is megenged magának. Majd suhint egyet vele, és megpörgeti a tenyerében megmutatva a fegyver tökéletes egyensúlyát.*
- Na?! - Kérdezi a kuncogástól még mindig remegő hangon.
-Lehet megcsalt a megérzésed? - Folytatja csillogó szemmel. És tényleg! Ebben az állapotában sokkal jobban hasonlít egy ajándékot kapott óvodásra, semmint egy komoly harminc év körüli hajléktalan kéjgyilkosra. De sosem lehet tudni. Lehet csak jácca a fejét, és tényleg valami komoly dolgot eszelt ki. Vagy esetleg skizofrén. Hiszen magától senki nem lehet ennyire infantilis. Közben örömködő arccal figyeli a lány reakcióját. Győztesnek érzi magát, egy őrülteknek szánt háborúban. És őrülten örül neki!

[Nice]

Kezdek eléggé kimerülni. Nincs étvágyam, rosszul alszom, a ruhám egyre elnyűttebb, és a tisztálkodás is elég macerás. Két-három naponta elmegyek a helyi uszodába, ahol ugye kötelező zuhanyozni. Úszni is jó, mert megnyugtat a víz, bár legutóbb majd elaludtam a medence közepén. Elég ciki lett volna, ha elkezdek fuldokolni.
A könyvtárban lemásoltam a Claus által üzenetben küldött címeket, majd gondosan kitöröltem az üzeneteinket. A parkba sétáltam, s leültem a napra, majd elővettem a Martigny térképet, s megkerestem a címeket, s kicsit körömmel megjelöltem a pontokat, majd bemagoltam a címeket és a cetlit is eltéptem, kis cafatokra, s úgy dobtam egy szemetesbe.
Eddig megvolnánk. Megkönnyebbülés. Ami tőlem tellett, azt a többiek biztonsága érdekében megtettem, most már gondolhatok magamra. Azaz gondolhatnék, ha nem lennék ilyen iszonytatóan fáradt és álmos. Ennem is kéne, ma még nem ettem, túl izgatott voltam reggel, hogy mi lesz a mai nap eredménye. Fel kéne kelni, és elballagni egy kajáldáig, de olyan jó melegen süt a nap, és olyan jó egy helyben ülni, s nem mozdulni …
Fordítva ülök a padon, s a kezem a háttámlán, a fejemet ráhajtom. A nap melegíti a hátamat. Nappal jó aludni, akkor ritkábbak a rémálmok, de a könyvtár nincs nyitva éjjel, tehát kénytelen voltam eddig nappal tevékenykedni, de most már nem köt semmi. Akár el is alhatok, max. furán fognak rám nézni. Kit érdekel?

Sikerült átjutnom a délelőtti csúcsforgalmon, most nem hajtottam mint egy eszement, ám a bukósisak alatt folyamatosan forgattam a fejem, hátha meglátom azt a személyt esetleg a járdán, vagy egy kereszteződésnél, ám semmi.
~Akkor minden bizonnyal vagy a Parkban van még, vagy átvág rajta...hm...~gondoltam magamban, majd a Parkosított rész előtti parkolóba álltam le a motorral. kivettem a kulcsot,s levettem a bukót is a fejemről. Ahajam mint általában mindig most is lófarokba volt kötve,s habár éreztem, hogy nem süt le az örömujjongás az arcomról, azért a napsütés, a jóidő azért egy apró örömöt csöpögtetett az én kis magasztos lelkivilágomba is. Micsoda felüdülés. Kezemben a bukóval indultam meg a parkban, d eközben széthúztam a dzsekimet is, mert valóban borzasztóan sütött a nap, és melegem is volt kissé. Lassú léptekkel indultam meg a kis ösvényen, ahol néhányan összekarolva sétáltak. Egy kutyát sétáltatóra is felfigyeltem, nem tudom, csak volt egy megérzésem.
Figyeltem a srác miként oldja a kutya pórázát, hogy az szabadon rohangálhasson kedvére a parkban. Ám a kutya valamit nagyon szagolgatni kezdett a magas fűben,s lassú léptekkel indult meg az érdekes szag után. Így jutott el a padon ücsörgő alakhoz.
Ám mivel az nem mozdult, így a pas másik oldalára andalgott, majd barna szemeit a férfire meresztette. Egy ideig mozdulatlanul állt a kutya is, és csak nézte a férfit, majd teljesen hirtelenül kezdett el ugatni, ahogy MArtin kicsit megmozdult a padon. Nem, nem ment közelebb, tartotta az egy méteres távolságot, de torka szakadtából ugatta a férfit,s olykor még morgott is hozzá.
Egyszer csak szaladva feltűnt a gazdája is.
-Zero, mit csinálsz, azonnal hagyd abba!-kiáltotta,s kicsit lihegett is, hiszen futott a kutya után. Nagy nehezen tudta csak megfogni a nyakörvénél.
-Elnézést, eddig sosem csinált még ilyet, nem tudom mi lelte...-s nézett bocsánatkérően a srác Martinra.
-Ugye nem támadt önnek, nem harapta meg? Zero, hallgass már! Tényleg nagyon sajnálom...-s próbálta elráncigálni onnét a kutyát, ami igencsak makacskodott,s még mikor már a srác elhúzkodta, akkor is ugatott visszafele.
-Úgy látom nem jössz ki túl jól a kutyákkal...pedig az egy szuka volt...-szólalok meg közvetlen a háta mögött és figyelem, ahogy a távolban nagynehezen erőlködik még a fiú a kutyájával. Majd megvárom amíg Martin megforul.
-CSodálkozom, hogy itt talállak...nem Claussal kellene találkoznod valahol?-s rá sem pillantok MArtinra, talán nem éppen így kellett volna kezdenem a viszontlátást, hanem, hogy Nahát, te is itt, jajj de jó hogy összefutottunk, de nem...az nem én lennék, ahogy Noel is mondta aligha tudok álszent lenni, csak ha muszáj, de lévén, hogy tudom, hogy Martin furcsa képessége is ott van a háttérben, amivel simán átlát rajtam, így a felszíni gondolataimat csak ilyen mindennapi dolgokra összpontosítom, hogy véletlenül se tudjon átlátni rajtam. Én is gyorsan tanulok ám...

[Nice]

Már éppen elszenderednék, amikor leparkol előttem a kutya, s ugatni kezd. Felemelem a fejem, rápillantok, s abszolúte hidegen hagy, hogy mit művel. Felőlem fel is robbanthat. Ahogy ránézek … amolyan „ha én egyszer megmozdulok, akkor lenyellek keresztbe, kishaver” nézéssel, először érzem meg tán a kapcsolatot néhai fura hangulataim és a jövőm között. Egy fanyar mosoly kúszik az arcomra. Ó, azt még meg is kell érni! A tulajdonos aggódó kérdéseire csak megrázom a fejem. Nézem, ahogy távolodnak, s közben szinte viszketni kezd a hátam közepe. A felém irányuló figyelem tulajdonosa is hamar felismerhető lesz, még mielőtt megszólalna.
A megjegyzéssel nem tud felpiszkálni, de ez a görcsös „nem gondolás” mulattat.
- Ó, látom, éppen megpróbálsz nem gondolni a rózsaszín elefántra. – fordulok feléje egy farkas vigyorral. – Na, és merre áll az orrmánya? Jobbra vagy balra?
Ha Nicenak erre nem villan fel lelki szemei előtt egy homályos elefántkép, akkor még van esélye. De szerintem megjelenik. Lehet, csak egy pillanatra, lehet, nem lesz rózsaszín, de ott lesz!
- Apámmal? Mért? Nincs még nálatok? – kérdek vissza szinte közömbösen, hisz szerencsére pontosan tudom, hogy nincs náluk, s remélhetőleg már nem is lesz. – Azt hittem, már vagy háromszor kihallgattad, s mindent tudsz.
Megvonom a vállam, visszafordulok a park fái és virágai felé.
- Ez most már állandó lesz? Meg fog ugatni minden kutya? – váltok témát, mintha apám ügye nem is érdekelne.

Ahogy elnézem nem nagyon zavartatja magát Martin sem amiatt, hogy megint felbukkantam, ahogy azt megígértem neki, sem az iménti kis közjátéka a kutyával. Kötélből vannak az idegei, de csak egy mértékig, mert akkor ő sem élne biodilibogyókon. Egy idieg szótlanul meredek rá,s nem veszem fel a gúnyolódását.
-Már nem áll semerre az ormánya annak az elefántnak, mert az orvvadászok már darabokra szedték és épp a fekete piacon árusítják...-felelem, aztán eszembe jut hogy ez talán kicsit morbid volt így, de kicsúszott, nem is, ki is akartam mondani...
Kissé bevallom bosszant ez a léha hozzáállása, és tudom, hogy direkte próbál meg kihozni a sodromból, és talán nem is kell neki sok hozzá, hiszen nem épp a türelmemről vagyok híres...
-Ne akarj játszani velem Martin!-csak ennyit mondok neki,s a tekintetemből sugárzik az a nézés, amivel ezt jócskán alá is támasztom neki, amiből láthatja, hogy valóban nem nagyon van kedvem most itt vele macska-egér játékot játszani, s jobb is ha nem próbálkozik.
-Mondhatnám, hogy beszéltem az apáddal, de tudom, hogy tudod, hogy ez hazugság lenne, hiszen felvettétek egymással a kapcsolatot,és ha a megérzésem nem csal, rég leadtad neki az infót, hogy újból keresik és húzzon el jó messzire. Úgy tűnik a családi kötelék már egyből működésbe indult, ahogy megmozgattam neked a berozsdált kereket...-még mindig ott állok, mégha ő újra hátat is fordított nekem. Egy ideig elnézem a széles hátat,s nem is tudom megérteni, hogy hogyan keveredett bele ő is ebbe az ördögi mókuskerékbe, hogy ő is valóban ugyanolyan gyilkos lenne, mint akikkel próbálok küzdeni éjről éjre napról napra évről évre...egyszerűen szeretném elhinni, hogy nem így van, de a tények az ellenkezőjét suttogják, és immáron egyre erősebben és megcáfolhatatlanabbul.
-De Claus sem hülye,s ha valóban van köztetek némi hasonlóság-célzok itt a farkaslétre-akkor gondolom ő is ellátott néhány jó tanáccsal...akár velem kapcsolatban is...-felsóhajtok.
-Hidd el Martin eleget tudok ahhoz, hogy Claus nyomára bukkanhassak, ha akarnék...-itt kis szünetet tartok, mert habár van alapja annak amit mondok, mert ennyi nyommal és információval a birtokomban és az én posztommal simán adhatnék ki kamu körözést vagy bármi mást, amivel a föld alől is előkerítik nekem, hogy beszélhessek vele, de itt már nem csupán Claus a cél, mégha valóban szeretnék is vele eltársalogni.
-Tudod Martin, bevallom, fogalmam sincs miről beszéltél az apáddal, de nekem is beszélnem kell vele. És ha hiszed ha nem, nem azért, hogy keresztbehasítsam, vagy feldaraboljam...elég sok aktát végigbööngésztem és sok mindennek utána jártam, és nagy a valószínűsége, hogy nem Claus a tettes valóban abban a 22 évvel korábbi ügyben. Ettől még nem tartom jobb lénynek, mert farkas ő is, akárcsak te...de én sem vagyok az a kifiléző Jack, aki őrjöngve és elvakultan írtja őket. Mert tény, hogy...nem kedvelem őket, sőt, mondhatni szívből gyűlölöm a fajtátokat, de már megtanultam ezen túllépni...-itt tartok egy kis szünetet.
-Nem kell megbíznod bennem, most ,hogy már tudod hogy én ki vagyok, illetve hogy te mi vagy. DE hidd el, jobb döntés lenne az, ha segítenél nekem felfedni bizonyos dolgokat, amivel meglehet, hogy az apádat is tisztázhatod, mint hogy olyan eszközöket vessek be, ami nem csak neki árthat, vagy neked....gondolj a gyerekeire, a féltestvéreidre...-érezheti, hogy nem viccelek.
-Nem akarlak fenyegetni vagy...bántani Martin, úgyhogy kérlek, te se kényszeríts erre. Egymás között csendben is elintézhetjük a dolgot...nem mondom, hogy mindkettőnknek könnyűlesz, mert nem lesz az a tények ismeretében, de én hajlandó vagyok...és te?-teszem fel a kérdésemet neki.
Kis csend állt be köztünk, majd félhangosan eltűnődik.
-Valószínűleg a legtöbb állat különösen fog rád reagálni...-s itt eszembe jut még valami.
-mit szólnál egy egyezséghez Martin? Én megosztom veled az én tudásom arról, hogy mivé fogsz vállni, mindent amit az évek során megtanultam a vérfarkasokról, és te segítesz nekem, hogy többet tudhassak meg elsőkézből...mint egy élő interjú...az egyik kérdez, a másik válaszol, illetve megtanulhatunk ezt azt a másikról...és közben reménykedünk, hogy nem ugrunk egymás torkának.-mosolyodom el, nem tudom, ezt már látja e, de valóban nem tűnne rossz ötletnek első kézből megfigyelni, miként válik valaki lycanná, hogy zajlik ez az egész,s MArtin által talán még több ismeretre tehetek szert, miközben segítek én is neki, kölcsönösen eszközt nyújtunk a másiknak...