Őrségi Minóra kúriája

Lassan kezd az „életem” belerázódni az új kerékvágásba. Megérkezett Jean is, és nekiállt berendezni az új házban. A konyha megtelt élettel, tele lett a hűtő és a kamra, megjelentek a személyes dolgai itt-ott … Bár még nem tudom, mire kell neki három karton ásványvíz, és az a csomó konzerv, a csomag gyertyát pedig kifejezetten ellenzem, de egyenlőre még a fontosabb dolgok voltak napirenden, üzleti ügyek, levelezés, kocsi vásárlás, berendezkedés, s nem kérdeztem rá.
Most éppen sofőrként alkalmazom, mikor látogatóban igyekszem Minorához. Persze később alkalomadtán be fogok szerezni talán egy inast is, vagy egy sofőrt, vagy valami ilyen mindenest, Jean-nek elég lesz a titkári munka, és az egyetem.
Mikor megállunk Minora új otthona előtt, érdeklődve szemlélem meg. Tetszik, s én is valami hasonló stílusút keresek. Jó helyen van, s tekintélyt parancsoló, mégis kellemesen otthonos is.
- Nem tudom, mennyi ideig maradok. – szólok oda Jeannak, mielőtt kiszállnék.
- Semmi gond, uram, hoztam a tanulnivalót.
Nem azért mondtam ugyan, hogy véleményt mondjon, de szeretem benne, hogy mindig kihasználja az idejét. A felesleges szövegelésről majd leszokik idővel.
- Nagyszerű! Jó tanulást!
Igazán nagyon udvarias vagyok vele. Most, hogy a költözés lezajlott, s egy házban fogunk lakni, ideje lesz azért majd lépéseket tenni a feltétlen hűsége érdekében. De meg akarom várni a vizsgaidőszak végét. A költözés is éppen eléggé lefoglalta, nem kell még egyéb módon is felborítani az életét most. Az egyetem elvégzése fontos.
Megvárom,míg Jean kinyitja nekem az ajtót, s csak utána szállok ki. Mint mindig, most is elég konzervatívan öltözöm: sötétszürke öltöny, fehér ing, szürke nyakkendő, a fekete cipő ragyog. Hogy is mondják? „Mintha skatulyából húzták volna ki.”

Még az autótól távolodva látom, ahogy Jean előveszi a jegyzeteit. Igen, hiába no, be van táblázva vizsgákkal, s közben az én költözés körül megszaporodott ügyeimet is intézi. Lassú, ráérős léptekkel haladok a bejárat felé, s figyelem a ház és a háziak reakcióit. Dominique-nál már rám állt volna x darab kamera, s megjelenik az a kis mitugrász … hogy is hívják? Nem jut eszembe a neve, de ez persze nem azt jelenti, hogy öregszem, csupán mostanában sok az új információ. Itt azobna nem tűnik fel senki, nem is nyitnak ajtót, mikor a küszöb elé érek, pedig jóindulatúan még meg is torpanok,s várok egy pár pillanatot, hátha. Végül csengetek.
Hallom az ajtó túloldaláról a közeledő lépteket, s mire James a kezét a kilincsre teszi, már a szagát is érzem. Az ajtó nyitásával együtt a lák további illatai szállingóznak ki: faszag, papírszag, s tisztítószerek szaga. Igazi költözéskori hangulat.
„-Mit parancsol?- nézett gyanakodva az idegenre az inas.- Kit jelenthetek be?”
Micsoda kellemes fogadtatás! A fickó éppen csak az orromra nem csapja az ajtót.
- Aimé La Forge. Nemrég küldtem egy vizitkártyát, amin bejelentkeztem. Nem érkezett meg? – nézek rá hűvös nyugalommal. – Amennyiben úrnőjének nem alkalmas az időpont, távozom. – folytatom továbbra is nyugodtan, de érződik egy kevés neheztelés a hangomban, amiért feltehetőleg ő valamit elkevert.
Pontosan tisztában vagyok vele, hogy Jean a jegyzetei felett az ajtót figyeli, s kíváncsi rá, hogy mért is jöttünk ide, s kihez, mi okból. Ha üzleti ügy lenne, akkor tudná, s ezt ő is tudja. De nem az, hisz nem szóltam róla neki semmit, csak átadtam a GPSt benne a célponttal. Neki furcsa lehet, hogy késő este, sötétedés után megyek látogatóba, s esetleg későig maradok. Nagyon ideje lenne már felvilágosítani, de talán tud várni a dolog még egy keveset. Három nap múlva úgyis visszautazik,s egy hétig távol lesz, megpróbálja letenni a vizsgái nagy részét. Ha sikerül, akkor fogom megterhelni a valósággal, s megitatni a véremmel.

Azért csak bebocsátást nyerek Minóra hajlékába, s nem leszek visszafordítva a küszöbről. Jean belemerülhet a tanulmányaiba. Követem az inast, aki rezignált sértődöttséggel ad nekem utat, de hamar vált a hangulata, amikor úrnője számon kéri rajta a hibáját. Persze látom én, hogy még minden a feje tetején áll, s talán pár nappal később is jöhettem volna, de nem voltak pontos információim, csak egy elejtett félmondat, s egy név. A név miatt vagyok itt.
- Jó estét, asszonyom! – köszönök, mikor belépek, s fejet hajtok, majd elfoglalom a mutatott helyet. – Igen, kérek. – szokás szerint nem utasítom vissza a kínálást, nem szeretem az ilyen apró ki mennyire bízik meg a másikban s mennyit mer ebből kimutatni játékokat. Alapvető, hogy mindannyian gyanakszunk, s ezen nehezen lépünk túl, ugyanakkor titkolni vagy leplezni próbáljuk, miközben pontosan tudjuk, hogy a másik is tudja.
- Elnézést kérek, talán kicsit túl hamar jöttem, valóban. – fordulok Minóra felé. – Még nem volt ideje berendezkedni sem. Pár napja hallottam, hogy ideköltözik. A neve alapján rögtön Magyarország jutott az eszembe. Magam is éltem ott, egy jó ideig. – hirtelen átváltok magyarra, amit ugyan francia akcentussal, de elég jól beszélek – s kellemes emlékeim vannak azokról az időkről. Azonban már jó ideje nem jártam arra, s a nyelvet sem volt alkalmam gyakorolni.
A magyar nyelv hangzása megtetszett, rögtön, amikor az országba érkeztem annak idején, a sok magánhangzó, az ő és ű betűk, a ritmus. A megtanulása kihívást jelentett, hisz egészen másképp rendeződik, mint a többi nyelv, s a szókincse is egyedi. A tudásom azóta lehet kicsit kopott, s semmiképp sem bővült az új, modern szavakkal, de egy kellemes társalgás lefolytatására untig elég.
Hátradőlök, s keresztbe vetem a lábam. Az öltözékem valóban konzervatív, s ezzel majdnem annyira kilógok a sorból, mintha mondjuk hippinek öltöznék, persze anélkül, hogy nevetségessé tenném magam. Nem fogok keménykalapot, s sétapálcát, meg kamáslit hordani, nem ragaszkodom a rizsporos parókához, csupán a visszafogott szolid eleganciához, ami mindenkor helyénvaló. Az egyetlen, amihez manapság ragaszkodom, az a magas nyakú ing, hogy eltakarja a stigmát, amit Blanche-tól „kaptam” emlékbe.
- Tudom, maga a nyelvgyakorlás még nem lenne elég indok, hogy ily hirtelen rátörjek Önre. – folytatom tovább nyugodtan, könnyedén társalogva, továbbra is magyarul, ha látom, hogy Minórának nincs ellenére. Elvégre a neve ellenére elképzelhető, hogy nem beszéli a nyelvet. – Van más okom is. – teszem még hozzá, de aztán elhallgatok, s nem fejtem ki azonnal. Hagyom, hogy a ház úrnője is szóhoz jusson, addig talán kicsit felcsigázom az érdeklődését.

Én még abban a korban „szocializálódtam”, amikor az udvariasság és megtiszteltetés teteje volt, ha egy nőt asszonyomnak szólítottak. Az „úrnőm” ebben az esetben félreérthető túlzás lenne, de látom Minóra a közvetlenebb érintkezés híve.
- Nos, akkor tegeződjünk! – bólintok, aminek magyarban még van is értelme, bár amikor én az országban éltem, még a házastársak is nagyrészt magázták egymást, s a gyermekek is a szüleiket, s csak a földesúr szólt a parasztnak úgy, hogy „hé, te!”. Erre figyelnem kell majd, s nem is vagyok gyakorlott a ragozásban ebben a formában.
- Köszönöm! – bólintok Jean felé, amikor betolja a tálcát, s elveszek egy kelyhet. Nem szokásom megkülönböztetni az italokat a vércsoport szerint, a vér az vér, amikor az utcán becserkészünk valakit, akkor sem tudjuk előre a vércsoportját.
Látom, valóban felkeltettem Minóra érdeklődését, s egyben gyanakvását is.
- Nos, a helyzet nagyon egyszerű. Te is újonnan érkeztél a városba, s én is. Ilyenkor az egyik legnagyobb érték az információ. Feltehetőleg az itteni Vértestvér közösség is olyan, mint a többi: pártok, arcvonalak, szövetségesek, és haragosok, s mi ebből még nem sokat tudunk. Minden bizonnyal megpróbálnak majd innen-onnan behálózni, s amíg nincs megfelelő információnk arról ki kicsoda, a terep meglehetősen ingoványos lehet. Arra gondoltam, összetarthatnánk, csupán az információ megosztás erejéig, ha neked is megfelel. – foglalom össze röviden a gondolataimat.
Aztán hagyom, hogy a javaslat a továbbiakban már magáért beszéljen, én belekortyolok a frissítőbe. Természetesen ez csak egy praktikus, és kézenfekvő ok volt arra, hogy újabb látogatással újabb Vértestvért ismerjek meg, s mérjek fel. Ha Minóra nemet mond, akkor sem jártam itt hiába. Egy-egy mozdulat, a megfogalmazás, a megjelenés sokat elárul bárkiről. Természetesen ez viszont is igaz, én is megmutatom magam, de hát nekem most erre van szükségem. Akármennyire fázok a gondolattól, ha letelepszem, el kell adnom magam, s szövetségeseket kell szereznem, ehhez pedig az kell, hogy értékesnek tekintsenek.

Sejtettem, hogy az ajánlat ellenállhatatlan lesz. Egyrészt teljesen szabad, Minóra azt gondol bele, amit akar, azt mond el, amit akar. Másrészt már azzal, hogy én tudtam az ő érkezéséről, míg ő nem halott még rólam, már előrevetítettem, hogy én vagyok a tájékozottabb, jelenleg. Ez a helyzet persze változhat, s onnantól a szövetség nekem is megéri majd mindenképp, de akár már most is. Elvégre attól, hogy Minóra kevesebb információval rendelkezik, ez még nem determinálja, hogy arról a kevésről én mind tudok.
- Magam is csak egy hete érkeztem, s van, amiben hátrébb járok, mint Ön, az én lakom még nem készült el.
A hely megvan, a szerződés megkötve, de még folynak bizonyos átalakítások. Még azt nem döntöttem el, hogy aki azokat az átalakításokat végzi, azzal mi legyen a végén. Simán csak kitöröljem a memóriáját, amitől lehet, hogy hátralévő életében hibbantan vegetál, avagy legyek vele könyörületes, s tüntessem el végleg? Igaz, csupán egy „fényképelőhívásra alkalmas sötétkamrát” építtettem vele az alagsorba. A biztonsági rendszer felszerelése lesz még hátra, s ezzel megint csak gondban vagyok, a városban van ugyan két biztonsági szolgálat is, s mindkettőben van némi Vértestvér érdekeltség, ha jól vettem ki az elejtett pletykákból, de még nem tudom, melyikre bízzam magam. Ezen a téren még szaglászni kell.
- Nekem már volt szerencsém tiszteletemet tenni a hercegnél. – térek a tárgyra, ami Minórát talán a leginkább érdekli most. Tartok egy kis szünetet, hogy megint csak kicsit csigázzam a hallgatóságot, s ezt egy hosszú, kényelmes korttyal álcázom. – De nem tudok semmi különöset mondani. A herceg talpig úriember, s nagyon ügyelnek a közelében a formaságokra. De nem támasztott semmi nehézséget az itt tartózkodásommal szemben. Viszont ha Ön még nem kapta meg az engedélyt a letelepedésre, elég merész dolog rögtön házat venni, s berendezkedni. – pillantok körbe. Valóban, ez a tett lehet némi berzenkedést fog kiváltani. Minóra minden bizonnyal megkapná az engedélyt, hacsak nem követett el valami olyasmit, amiről én nem tudok, de a herceg talán szeretné ezt maga eldönteni, s nem fog örülni, hogy már kész tények elé állítják. Főleg, ha ennyire ad a formaságokra. Hmmm … lehet, hogy ez egy rövid szövetség lesz?

Minorán látom, ahogy szinte lubickol a társalgásunkban. Ő úgy tűnik a régi garnitúrához tartozik, néha az az érzésem páran az újabbak közül már nem érzik bizonyos élvezetek igazi ízét.
- A válság szele talán, vagy az öregségé? Nem is tudom … - felelem talányosan – Eddig ide-oda csapódtam, meghatározott megbízásokat vállaltam, meghatározott időtartammal és díjazással. Egy ideje már csak a saját szalonnámat sütögetem, saját üzleteimet bonyolítom. Valami fura ötlet folytán úgy vélem, ideje letelepedni, s üzletember lévén aligha találhatnék jobb helyet magamnak, mint Svájc. Hacsak nem akarok valami Karib-tengeri adóparadicsomba költözni, de az nekem túl napos. – eresztek meg egy kis tréfát, könnyedre véve a hangot. – Akkor már inkább a havas hegycsúcsok fennkölt méltósága! Azt kedvelem. Még holdfényben is olyan impozáns!
Kortyolok egy párat, s Minórát figyelem. Szóval a ház neki való, illik az egyéniségéhez. Ez eddig rendben is van, de neki is volt valami oka, hogy hazát váltott.
- S Te mért adtad költözésre a fejed? Feltételezem, elébb volt meg a költözés terve, s csak utána a ház … Persze az is lehet, hogy vettél egy házat potom pénzért, s mikor megláttad beleszerettél, s úgy gondoltad, „hopp, költözöm”, de kevéssé tartom valószínűnek. – folytatom tovább az évődést. Egy kis könnyed csevej, mely közben óvatos tapogatózás is másik felé, oly kellemes.
Tehát Minora ilyen, mint a ház. Kicsit régimódi, de korántsem avítt, jó minőségű anyagokból, míves munkával készült. Az én házam is ilyen lesz, mert, ha reményeim s önismeretem nem csal, én is ilyen vagyok.

A kedélyes beszélgetés komolyra vált. Minora szeme villanása eltünteti a mosolyt az arcomról. Szóval nem csak üzlet, hanem bosszú is. Nem árulja el, vajon miféle az az illető, akinek le akarja róni a tartozását, s igazából nem is akarom tudni, az ő ügye. A másik része a dolognak már sokkal inkább közös ügy, vagy inkább probléma.
Hogy milyen errefelé az éjszakai élet és a maszkabál? Még csak sejtéseim vannak róla. Azt, hogy én az első nap összefutottam egy vadásszal, még hajlamos vagyok a véletlen balszerencse számlájára írni. De ez az az információ, amit NEM fogok Minóra orrára kötni, hogy első városbeli sétámon szereztem magamnak egy stigmát. Kicsit megrándul az arcom, ahogy a nyakamon a jel a gondolattól is megbizsereg.
- Még nem volt időm igazán tájékozódni. A városban több elízium is van, főleg a tudomány művészet palotáit szálltuk meg, ami nekem különösen szimpatikus. Amúgy, azt hiszem célszerű is, hiszen a jómódú svájci polgárok ezeken a csatornákon keresztül érhetők el a legkönnyebben. – próbálom összefoglalni, amit tudok. – Az éjszakai egyéb szörnyeiről még nincs tudomásom. De tekintve, hogy lesz itt most egy bál, amire prominens Vértestvérek érkeznek, valószínűleg megélénkül kissé az éjszakai élet, s nem csak a mi köreinkben. Biztos érkeznek ide más a játszmában részt vevő erők … vadászok, mágusok … - filozofálok tovább.
Nem tudom, Minóra hallott-e már a bálról, ha nem, akkor megint egy pont a jólértesültségemnek. Közben azonban van még egy ötletem, amivel én is profitálhatok az ismeretségünkből.
- Minóra, kérem, ne vegye tolakodásnak, de szeretnék kérni valamit. – kezdem, s máris egy bocsánatkérő pillantással toldom meg. – Nemrég elhalálozott az inasom, s az új alig két hónapja állt munkába mellettem. James olyan régimódian kimértnek, és hagyománytisztelőnek tűnik. Esetleg elképzelhető lenne, hogy némi oktatásban részesítse az én zöldfülű újoncomat? Formaságok, etikett, mire kell ügyelnie … a hétköznapi élet bonyodalmai egy Vértestvér szolgálatában … - próbálom körülírni, mire is gondoltam.
Közben nem is hiszem el, hogy szívességet kértem, de valóban, úgy vélem, hogy James kitűnő választás lenne erre a feladatra.

Éreztem én, hogy James-t ezzel a felkéréssel számára igen kellemes helyzetbe hozom, s ha a két inas összetart, az nekünk lesz igazán jó.
- A zöldfülű jelenleg kinn vár a kocsiban, de az oktatás csak egy hét múlva lenne esedékes, amikor leteszi az egyetemi vizsgáit. Jelenleg még azzal sincs tisztában, hogy kinek is álla szolgálatában. – felelem elmosolyodva. – Jean Bisonnak hívják, s már végzett közgazdász szakon, most gyógyszerésznek tanul. – ezeket az információkat amúgy is megtudnák a fiútól. – Tehát, ha ez nem ütközik semmilyen akadályba, holnaphoz egy hétre kezdődhetne az oktatás. Addigra az alapokkal tisztában lesz. Itt pedig, James keze alatt minden bizonnyal kitűnő képzésben fog részesülni.
Ennyi elég is Jeanról, nem kell neki túl nagy figyelmet szentelni, James is megkapta a maga „hájjal kenegetés” adagját.
- A bálról a helyen és az időponton kívül nem tudok semmit. Viszont Jean kiszúrt egy hirdetést, egy falragaszt, ami valami Mega-pince-partyt emleget ugyanaznapra, ugyanoda, az egyetemre. Meglepődnék, ha ez keresztbe szervezés lenne, de az is meglepő, ha az ötlet tőlünk ered. Nem vagyok egy diszkóba járó típus … - összeráncolom a szemöldökömet. – Ennek még úgy vélem utána kéne járni! – teszem hozzá elgondolkodva, s íme, megvan az „Őrségi-szárny” első feladata, mikorra tudnak erről információt szerezni. Na, persze én is érdeklődni fogok, de valamit most már majd ők is letehetnek az asztalra.
A további csevej nem feltétlenül tartozik már Jamesre, így elhallgatok, s megvárom, hogy Minóra elrendezze az inasát.

Én úgy gondoltam volna, hogy még mielőtt odamegyünk nem ártana további információkat megtudni erről a partiról. Nem szeretek tudatlanul besétálni sehová. De majd akkor én, vagy mi. Jeanra még nem tudok teljes mértékben számítani. Az érdeklődésre felveszem legkészségesebb, s legfigyelmesebb ábrázatomat, de a megjegyzés után nem tudok elfojtani egy apró mosolyt.
- Azt hiszem a ruhák kiválasztása terén Jean fényeskedne. De amúgy kitűnő személyi titkár, az üzleti ügyeim egy részét veszi át, mivel feltehetőleg az új közösségbe való beilleszkedés és a helytállás jobban le fog terhelni. Jean-nak éppen anyagi problémái miatt ott kellett volna hagynia az egyetemet, amikor ösztöndíjat kapott tőlem. Így tudta elvégezni az utolsó két évet. Egyszerűen döntsd el, milyen végzettségű, nemű, kinézetű titkárt szeretnél, keresgélj egy kicsit a megfelelő oktatási intézményben! Ha az alkalmas jelöltnek nincsenek anyagi nehézségei, azt könnyen lehet csinálni … Egy egyszerű tanulmányi szerződéssel kezdődik, aztán a többi már megy a maga útján. – csak legyintek. - Egy vacsora a vizsgák megünneplésére, egy pohár bor … persze nem tisztán …
Könnyű, kellemes módszer, s az illető még azt sem érzi, hogy csapdába csalták volna, s nem csak a bor miatt. Egy diploma megszerzésére sokan, sok mindent feltesznek, életcéllá válik. S aki ennek eléréséhez hozzásegíti őket, annak pozitív a megítélése mindenképp.

Már éppen arra gondoltam, hogy mivel minden lényeges dolgot megbeszéltünk, akár mehetek is. De Minóra kérdést tesz fel, amolyan mesedélután megnyitójaként, azaz szeretné, ha még maradnék. Kényelmesen elhelyezkedem a fotelben, s úgy válaszolok, jelezve, hogy nincs ellenemre az érdeklődés, s szívesen beszélek magamról. Persze nem mindegy, hogy mit.
- A kiegyezés után érkeztem az országba. A törvények gyors gazdasági fejlődést tettek lehetővé, s így az itt befektetett vagyon is gyorsan forgott. Ezen kívül lenyűgözött a szellemi pezsgés. Megtanultam a magyar nyelvet, s aztán gyakorlásképpen számos korabeli tudományos munkát fordítottam le magyarra.
Igen, akármilyen fura, néha egy vámpír is sokat tehet, s tesz is a fejlődésért. S én még szórakoztam is ezen, s a korabeli munkák tanulmányozásával felfrissíthettem a tudásomat.
- A XX. század elején, a millenium után távoztam, akkor az orosz-japán háborúban már nagyobb lehetőségek voltak.
A frissítő nekem is elfogyott, s igazán kellemesnek nevezhető ez a vendégeskedés.
- Ön eddig Magyarországon élt? – teszem fel aztán a kérdést. Ideje, hogy Minóra is mondjon magáról valamit.

„És mond csak, te milyen területeken forogsz?”
Amikor meghallom a kérdést, bevillan, hogy nem tegeztem az elébb a kérdésnél. Hiába no, a magyar nyelv valóban nehéz, s főleg ezen nyelvtani kettősség az, ami furcsa benne, kellő gyakorlat híján simán keverhető.
- Mindig az éppen kínálkozó gazdasági lehetőségek alapján választottam és váltottam profilt. Építkezés, fegyverkezés, villamosítás, informatika … Pár éve átnyergeltem a turizmusra és wellnessre. De jött az a 2001-es robbantás Amerikában, s a turizmus mostantól már nem annyira biztos befektetés. Viszont rengeteg lehetőség van a gyógyszeriparban. Most, hogy feltérképezték az emberi genomot, és beindult az őssejt-kutatás is, ez lesz a jövő. Főleg, hogy a környezetszennyezés és nyomor miatt az embereknek egyre több egészségügyi problémájuk lesz. – foglalom össze röviden. – Úgyhogy errefelé orientálódtam. Személyes különcségem, hogy olyan üzletekbe szeretek befektetni, ami valahogy a tudományos kutatásokkal, új találmányokkal van összefüggésben. Ilyenkor mindig valamennyire megtanulom a szükséges ismereteket is, valamint annak a vidéknek a nyelvét, ahol letelepszem. Ez amolyan hobbi, szeretek tanulni. Talán most majd az olasz nyelvre …
Igen, ez is egy jó ötlet.
- Norvégiában még nem jártam. Pedig az északi területek igazán a magunkfajtának való vidékek, főleg télen. Mondja, a nyári fehér éjszakák idején milyen volt? – hirtelen ébred fel bennem a kíváncsiság. – Mennyire igazodott az ébrenléti ciklusa a nap járásához?

Látom, hogy felkeltettem Minóra érdeklődését. Tekintve, hogy ő is új jövevény, ezért jelenleg ez rám nézve nem sok veszéllyel járhat, nem sodródom bele tudatlanul helyi belviszályba az ismeretsége révén. S való igaz, hogy ketten hamarabb göngyöljük fel a helyi érdekszféra összefonódásait, mint egyedül.
- Franciaországban születtem, s épp 250 éve ért az a megtiszteltetés, hogy atyám magához ölelt. – felem, hangomban egy egész kicsi büszkeséggel. Igen, úgy vélem, hogy ez a lehetőség keveseknek adatik meg. Nem mondom, hogy jelen állapotommal teljesen elégedett vagyok, vagy hogy ha akkor életben maradok, rosszabb lett volna. De kétségtelen, hogy maga a kiválasztás azt tükrözi, hogy értékes ember voltam, s azóta igyekeztem magamat még kiválóbbá tenni.
A vad bennem lakozó fenevad megmutatkozik egy pillanatra. Éppen csak, mintha felállna, nyújtózna egyet, majd elnyugodna újra. Békés, jelenleg egyáltalán nem ingerült, a cselekedetben nincs semmi fenyegetés, inkább ígéret a hathatós támogatásra.
- Hölgyektől nem illik a kora után érdeklődni. – folytatom mosolyogva – így nem is teszem.
Azért ha Minóra elmondja, nem fogom befogni a fülem.